Barion Pixel

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

A fiú, aki 30 nap alatt egymilliót akart

Illés Adorján, aki 4 év alatt kerékpárral kerülte meg a Földet

(ITT találod a Facebook oldalát.)

Mutatok Neked egy videó-sorozatot, egy fiatalemberről, aki jól kereső állásból állt fel, mert nem érezte magát eléggé szabadnak, aztán kikötött egy utazásban, ahol napi pár dollárból oldotta meg az életet – szállást, élelmet, vízumot… De nem ettől van helye egy ilyen oldalon, hanem attól, ahogy a spiritualitás, a pozitív hozzáállás, a „boldogságomat én teremtem” életszemlélet tökéletes gyakorlója.

Nos, hazaért négy év után, és szerette volna tanítani az embereket mindarra a bölcsességre, amit ő nem csak könyvből tud, hanem életvitelszerűen. Amennyire én láttam, úgy fogott hozzá, ahogy a többi tréner és tanácsadó. Amennyire én láttam, nem nagyon működött – legalábbis nekem nem annyira jött be. Egyszerűen idegennek láttam ezt a szerepet számára, mint amikor egy farmeros srác öltönyt vesz fel, csak mert úgy illik.

Aztán egyszer felszívta magát egy szőnyeg miatt, és kijelentette, hogy 30 napon belül 1.000.000 Ft-ot akar keresni. Nézd meg, hogyan mesél erről az egy hónapról öt 10-15 perces videóban, aztán elmondom, mit gondolok róla.

Első rész – hogyan kezdődött

Második rész – első lépések, első eredmények

Harmadik rész – a megvalósítás folyamata

Negyedik rész – az utolsó napok

Ötödik rész – a végeredmény

 


VIGYÁZAT, SPOILER!!!


Elképesztően sikeres hónapot zárt. Felhívnám a figyelmedet néhány dologra, ami szerintem a sikerének a kulcsa volt. (Végre olyan konkrét tapasztalatot is tudok mutatni arról, hogyan MŰKÖDIK a spiritualitás a való életben, ami nem az enyém!)

  1. Adorján ebben a hónapban nem a többi tanácsadó rutinját követte, hanem végre a sajátját. Azt a rutint, ami abban segített neki, hogy túlélje, megélje, élvezze azt a kemény kihívást, amit a kerékpáros világkörüli útja jelentett. Az sem volt ám mindig móka és kacagás, amikor eltört a keze Japánban, és meg akarták műteni, vagy amikor polgárháború tört ki az országban, ahol épp volt, és az életéért menekült, véletlenül éppen orkán erejű szélben. De volt hite, pozitív gondolkodása, volt a szívében hála és szeretet, hát megteremtette a megoldást. És ezt az „Adorjánt” tette bele ebbe a kihívásba.
  2. Mivel kezdte? Kilincseléssel? Munkakereséssel? Denemám. Azzal kezdte, hogy rendbetette a külső környezetét, aztán meg az elméjét, a lelkét. Hogy teremtésre alkalmasak legyenek. Kidolgozta azt a lelki rutint, amit végig követhet a 30 napban, hogy a teremtő energiáit megfelelő kondícióban, a félelmeit pedig megfelelő kordában tudja tartani.
  3. Adakozott. Már az első napokban gondoskodott arról, hogy ELŐSZÖR kifelé áramoltasson bőség energiát. Nem hiszem, hogy abból a számító elgondolásból, hogy mer-ha-én-először-akkor-majd-visszajön, ha végignézted a videókat, akkor szerintem Te sem. De attól még rezgés szinten ezek az energiák igenis működnek.
  4. Nem vette túl komolyan (értsd nem görcsölt rá). „De mi lesz, ha nem jön össze, Te meg kikiabáltad ország-világnak a kihívásodat, mit fognak szólni, ha nem sikerül?” Mi lenne? Semmi. Játszottam egy jót, jól éreztem magam közben, tapasztalatokat szereztem. Ennyi.
  5. A teremtés része, hogy vééééletlenül pont most kapta vissza azt a pénzt, amit majdnem egy évvel ezelőtt adott kölcsön pár hétre???? Beszámít? Naná!
  6. Végül nagyjából 700.000 Ft készpénz gyűlt össze. Nem egymillió, de szerintem van néhány ember, aki örülne, ha egy hónap alatt ennyit össze tudna rakni. Ahogy Adorján is nagyon örült. Nem adományokat gyűjtött. Munkákat, felkéréseket, együttműködéseket kapott-szerzett-teremtett, amiből teljesült ez a kihívás. Ki merné azt mondani, hogy nem? Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Adorján nem számolta azokat az értékeket, tárgyakat, amelyekre szert tett ebben a 30 napban. Köztük néhány szőnyegre, és végül is ezért indult az egész!

PLUSZ 1.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a pénz egy részét már be is fektette: olyan eszközökbe, amelyek a további jövedelmét fogják növelni, munkaeszközöket, amelyekkel további bevételre tehet majd szert. A bőséget szellemi síkon teremtjük, de fizikai síkon kell megdolgozni érte – legalábbis ebben a világban. Többször elmondta Adorján a videóban, hogy a módszer az lesz, hogy megteremti a lehetőséget, és amint megjelenik azonnal lecsap rá. És meg is tette.

Ez az írás nem Illés Adorján dícséretére született – bár amit végigvitt, dícséretére válik. Azt szerettem volna bemutatni az ő példáján, hogy a spiritualitás működik, és hogyan működik a hétköznapokban, hogyan kell arra használni, hogy az élet könnyebb, szebb, gazdagabb legyen…


Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.


One Reply to “A fiú, aki 30 nap alatt egymilliót akart”

  • Nagyon tetszik ez a bejegyzés is – akárcsak a többi 😍 Elolvastam a spoiler részt is 😅 és nagyon megfogott a történet. A videókat is igyekszem megnézni, hátha beindul a saját egymillió-forintot-30nap-alatt projektem 🤗 Köszönöm!

Hozzászólás a(z) Viki bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük