A megbocsátásról

…avagy könnyű azt mondani

Elmúlt éjfél, és még nem raktam össze a holnap muszáj-postázni rendelést. De most csuktam be egy videót, és erős belső indíttatást érzek, hogy leírjam, amit gondolok. Mielőtt tízig számolok…

A videóban az ország talán legismertebb motivációs tréner osztotta meg a gondolatait arról, hogy milyen sokat ártunk magunknak azzal, ha haragszunk valakire. Hogy az illető ebből valószínűleg nem is érez semmit, de a mi életünket megmérgezi, és ha bosszút akarunk állni, mindjárt két sírt kell ásni, tartja a mondás, és hogy persze tudja ő, hogy ez milyen nehéz, de mégis az az ésszerű, ha igenis megbocsátunk, és ha tiszteletlen lennék, még azt is mondanám, hogy blaablabla…

De nem akarok tiszteletlen lenni, hiszen nagyra tartom őt, és mindazt, amit ezért az országért tesz azzal, hogy ezreket állít át a „jó oldalra”, a panaszkodókból a felelősségvállalókká. Ezért csak annyit hadd mondjak:

Könnyű azt mondani…

30 éve az Agykontrollal szívtam magamba a pozitív gondolkodásban való hitet. De azt is tudom, hogy a pozitív gondolkodás (egyáltalán a gondolkodás) csak a felszínt kapargatja, és nagyon messze van a megoldástól – habár az alap mindenképpen ez.

A megbocsátás nem ésszerű. 

De – elismerem – némi tudatosság segíthet. No nem az a fajta tudatosság, hogy ez árt nekünk. Ha ez elég lenne, soha senki nem csinálna olyasmit, amiről TUDJA, hogy nem helyes. Nem ennénk több csokit, nem innánk meg egy pohárral többet, és nem dohányozna senki. Ja, és senki nem kiabálna a gyerekével meg a szerelmével.

A tudatosság pedig, ami segít, abban rejlene, hogy elfogadjuk: minden, ami a világunkban van, belőlünk teremtődik. „A világ tükör” – mondja a spirituális tanítás. „Ha meg akarod változtatni a világod, változtasd meg magad” – mondja a Dalai Láma. Rezgés szinten működünk, tudatalatti és még mélyebb, program szinten. A világ erre a rezgésre reagál, és teremtődik. Így hívjuk elő a helyzeteket, eseményeket, történéseket. És az embereket, akik olyasmit tesznek, amit meg kellene bocsátanunk. 

Ha azonban  ezt el tudjuk fogadni, akkor NEM KELL megbocsátani, mert nincs mit. Mert az emberek nem úgy viselkednek velünk, ahogy akarnak, hanem ahogy az általunk rájuk osztott szerepük szerint viselkedniük kell. Lehet, hogy Valószínűleg nem így viselkednének, ha más programunk lenne. Persze az is lehet, hogy nem lennének az életünkben. Talán ők olyanok, amilyenek – hiszen nekik is megvan a maguk programja -, csak épp másokat boldogítanának, akik passzolnak ehhez a feladatukhoz.

Ja. Tudom. Ez megint egy ezoterikus maszlag. Vagy nem. Talán csak kvantumfizikai alapvetés.

Tudom, hogy ezt elfogadni, pláne utána ezeket a programokat megváltoztatni nem könnyű. De még mindig könnyebb, mint másokat megváltoztatni, nem igaz? 

Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.