fbpx

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

Az ördögi kör

 

… vagyis amit annak hiszünk!

Az ember a tudatosság, a spiritualitás tanulmányozása során hamar eljut egy sokat, sokszor emlegetett alaptörvényhez, miszerint ha jó dolgokat akarok bevonzani az életembe, akkor jól kell magam érkezni, örülni kell annak, ami van, és még csak gondolni sem szabad rossz dolgokra. De hát

  1. Épp azért akarok változtatni rajta, mert rossz, hogy a fenébe legyek érte hálás??
  2. Hogy tudnék nem gondolni rá, mikor ez az életem??

Tényleg olyan, mintha egy ördögi körben lennénk. Ráadásul, ha tudjuk ezt, és mégis beszélnünk róla, akkor még félni is fogunk – “úristen, most beszéltem róla, hajaj, nem szabad!” -, ami még erőteljesebben vonzza azt, amitől félünk!

Hogy lehet ebből kijönni???

A legegyszerűbb, leggyorsabb válasz az, hogy apránként, de én most hadd mutassák még egy konkrét példát.

Egy kedves ismerősöm mesélt a minap. Este utazott haza autóval, és kiugrott elé egy róka. Elkapta a kormányt, és mindenki megúszta ép bőrrel az esetet, de őt nagyon megviselte.

Az elmesélés kb. úgy kezdődött, hogy “Hát ennek már sose lesz vége!” (Hallod a programozást?). Kiderült, hogy már kétszer volt csúnyán végződő vadbalesete, mindkét alkalommal őzzel, és hát tudjuk, hogy azok elég nagy kárt tudnak okozni, autóban, utasban egyaránt.

Namármost egy ilyen helyzetre legalább kétféleképpen reagálhatunk.(Az első oszlopban a ténylegesen elhangzott mondatok vannak.)

“Van, aki egész életében egy vaddal sem találkozik az utakon, nekem ez már a harmadik alkalom! Alig úsztam még ép bőrrel! Mi jöhet még? Hát már sose lesz ennek vége? Az előzőeket is alig hevertem ki, most megint hónapokig rettegni fogok, és nem merek majd autóba ülni sem! Borzasztósan szerencsétlen vagyok!” “Lám-lám, az előző két esetben csúnya vége lett a hasonló kalandnak. Milyen sokat fejlődhettem azóta, hiszen most nem egy durva ütközést vonzottam be egy viszonylag nagy testű állattal. Csak egy kicsi róka volt, és már csak elém ugrott, nem lett belőle baleset! Úgy látszik, kifele megyek ebből az ostoba programból. Ki tudja, talán ez volt az utolsó. Vagy legközelebb már csak látom az állatot, de nem ugrik elém. Esetleg még ennél is kisebb lesz, egy béka vagy egy egér.”

 

Vajon egy ilyen történetet hányszor mesélünk el? Hány emberrel találkozunk hetente, akivel jóban vagyunk, tehát megosztjuk velük az életünk eseményeit? 5-10-20? Ha történik velünk valami, nekik mindegyiküknek elmondjuk, talán egyesével. Aztán később, ha összefutunk valakivel, aki mesél valami hasonlóról, elmondjuk neki is. És újra és újra és újra. Hányszor? Ez mind-mind erősíti a programot.

A pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy letagadjuk a rossz dolgokat az életünkben. (bár az is egy kérdés, hogy mi a rossz, és hogy tényleg rossz-e, ami történik…) Már az is éppen elég, ha azoknak a dolgoknak, amelyeket negatívan élünk meg, nem adunk energiát a folyamatos ismétléssel.

Arról nem beszélve, hogy milyen érzést keltünk magunkban, amely érzések ugyebár generálják a következő élmények minőségét. Jót vagy rosszat… 


Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 . 

.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük