Barion Pixel

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

„B… meg, te sügér!”

A cím csak egy idézet, egy fiatal lány szájából hangzott el a napokban a közelemben.

Két kedves huszonéves lány volt, akik elkísértek minket az ovis kirándulásra. Az egyikük kiáltotta oda a másiknak, jó hangosan, mert messze voltak egymástól. Tulajdonképpen vicces beszólásnak szánta… Nem tehetek róla, de a trágár beszéd nagyon tud zavarni a gyerekek közelében, nem is tűröm el senkitől – volt is már bajom miatta 😛

Ezeket a lányokat aznap láttam először, hát csak viccesen próbáltam elütni a dolgot, nevetve mondtam neki, hogy „Vigyázz mit beszélsz, mert kimosom a szád szappannal 🙂 „

Annyira meglepett a válasz, hogy nem is tudtam hirtelen mit mondani. Visszakérdezett – egyáltalán nem tiszteletlenül, hanem őszinte értetlenséggel: „miért, a sügérben mi a csúnya? Az csak egy hal…”

Barátom, észre sem vette, meg sem hallotta, mit mondott!!!! A bazdmeg úgy jött ki a száján, hogy nem érzékelte, nem volt tudatában, számára nem létezett!

Tudom, azt hiszed, hogy a mai fiatalok stílusát elítélendő született ez az írás. Pedig nem. Mert az nem érdekel 🙂 Azért ütött szíven, és azért akartam említést tenni róla, mert a gondolkodásunkkal is ugyanez a helyzet. A legtöbben úgy gondoljuk, hogy pozitívan gondolkozunk. Nos, vannak ilyen emberek, tényleg vannak. Onnan lehet őket felismerni, hogy az életük boldog, anyagilag bőségben élnek, nap mint nap haladnak a céljaik felé, és bővelkednek szeretetteli kapcsolatokban.

Mindenki más, akinek az élete nem ilyen – és hát vagyunk ilyenek is páran -, tele vagyunk negatív gondolatokkal. Másképpen nem lehetne lehetséges.

Ha az élet nem maradéktalanul boldog, két szinten lehet akadályoztatva:

  1. mély tudatalatti, sejtszintű illetve DNS, meg kitudjamégmilyenmélységű blokkok miatt (amelyeket például Spirituális Válasz Terápiával szoktunk oldani)
  2. Soksoksoksoksok tudatos vagy észrevétlen negatív gondolattól.

Sajnos ha csak az egyikre figyelünk, és a másik nincs rendben, az akadály megmarad. Az első típusú blokkokkal azért viszonylag könnyű, mert felkeresünk szakembert, aki ezek oldását elvégzi – és nem csak az SVT jó, ott van a kineziológia, az acces bar, gyakran a családállítás is segít, meg ki tudja még mennyi módszer van, amit nem ismerek. Az oldás megtörténik, blokk feloldva, kész van.

De a gondolataink velünk maradnak, végtelenítve futnak a fejünkben, csak akkor van kis lélegzet tőlük, mikor alszunk. Ha a gondolatok negatívak, hitetlenek, kritizálók, satöbbi, akár magunkra, akár bárki másra vonatkoznak, sőt, akár egyébként még igazak is, akkor blokkolnak. Nincs kivétel. Nincs egy gondolatrendőrség, vagy akár csak egy applikáció, amit be lehetne építeni az agyunkba, hogy csipogjon, amikor olyan negatív gondolat indul el, amiről nem érzékeljük, hogy az. Végtelen tudatosság kell hozzá, és jó, nagyon sokat segít, ha van egy barátunk, akivel együtt próbálunk gondolatnagytakarítani. Egy külső elme észre tudja venni, amit mi már meg se hallunk.


Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük