Barion Pixel

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

Sétálni voltam

Saját fotó. Most ezt látom, amikor kilépek a hátsó kapun.

Személyes bejegyzés – elég hosszú

Azért írom le, mert szerintem érdemes látni, hogyan oldódik meg egy nagyobb lélegzetű probléma.

Az úgy volt…

hogy bő egy évvel ezelőtt elkezdtek őrjítően ugatni a szomszéd kutyák. Szemben van három, mellettem (úgyszólván a nappali ablaka alatt) egy. Azért volt gyanús, mert akkor már két és fél éve laktam itt, és addig semmi baj nem volt. De most úgy nézett ki, hogy naphosszat, és éjszakákon át, látszólag minden ok nélkül, hogy egyik-másik, hol az összes.

Elkezdtem rá mondani a Ho’oponopono-t. Kicsit javult a helyzet, de megint rosszabb lett. Időnként sírva ültem az ágy szélén, kétségbeesve, hogy ezt nem lehet így kibírni. Mondtam rá a Ho’oponoponot. Időnként SVT-vel is kellett tisztítani. Kicsit jobb lett, aztán megint még rosszabb.

Közben az Univerzum – ahogy a feladata – hozta a megoldásait.

Ami azt jelenti, hogy eszembe juttatott különböző megoldásokat, amikre én aztán reagáltam, és ő ehhez képest igazította az újabbakat.

Először vettem sima füldugót. Azzal az volt a baj, hogy kényelmetlen volt, de még fontosabb, hogy semmi mást sem hallottam, tehát se filmet nézni, se hanganyagot hallgatni nem lehetett.

Aztán vettem zajszűrős fülhallgatót, tudod, ami betakarja az egész fülemet. Na azzal, ha alá bedugtam még egy kicsi fülhallgatót, tudtam hallgatni ezt-ezt. Persze filmet nézni nem volt jó, mert rövid a zsinórja 🙂 , arról nem beszélve, hogy a fejemből lógó két vezeték eléggé zavart a munkámban.

Közben – a tisztítások által – tisztult a kép is.

Hogy nem lesz elég csak magára a zajra tisztítani, hanem ki kellett deríteni, ugyan miért is olyan fontos, hogy elköltözzem innen – mert bizony már albérletet kerestem, illetve ingatlanosokat, hogy eladjam ezt és vegyek másikat. Persze tudtam, hogy nem ez a megoldás, hiszen ha bennem van a “hiba”, márpedig ez ugye nem kérdés, akkor viszem magammal az új helyre is. (Ezt onnan lehetett a legjobban tudni, hogy amikor elmentem nyaralni az Isten háta mögé, de tényleg, ott is volt egy gulyát terelő puli. Igen, jó messze, de ha be van égve a mániád, akkor…)

Akkor jött az áttörés:

a fehér zaj. Ez egyfajta zúgás, ami végre nem elfolytja a kutyaugatást, hanem feloldja. Gyakorlatilag bekapcsoltam, és azonnal ki is kapcsoltam, mert “pont most hagyták abba”, de nem, csak egyszerűen nem hallod többé. Ez nem zavarja a filmek hangját, és a meditációt is simán meg tudtam oldani vele (ez csudára fontos az SVT-konzultációk miatt).

Közben másik fronton is beütött a krach.

Amikor végképp nem volt más megoldás, és épp nem volt éjszaka, simán elmenekültem itthonról, és elmentem sétálni. Sok éve mindig úgy választottam lakhelyet, hogy néhány lépés után már földúton sétálhassak, a természetben. Itt a kert végében fut egy, de még pár ház mögött el kell menni. Nos, az utolsóban lakott egy jó nagy kuvasz, gyönyörű, de elég ijesztő, amikor megáll előtted, és ugat – ugyanis ki tudott jönni az udvarukból. Ho’oponopono-ztam és tisztítottam, és szépen leszoktam a sétálásról… Ez egyébként azért is volt nagy érvágás nekem, mert ezek a séták adtak nekem új ötleteket és lelki békét, hiszen ilyenkor lehet a legjobbakat beszélgetni a Jóistennel. Lehetett…

A Ho’oponopono mellett itt már azt is fontolgattam, hogy beszélek a tulajdonossal, és megkérem, aztán megfenyegetem, és ha nem oldja meg, jelentem. De részben a konfrontálódástól való húzódozás, részben a tudat, hogy debasszusezazénrezgésem miatt sose szántam rá magam.

Később, mikor itt volt velem a nagyfiam, elmentem vele, hátha megjavultak a dolgok, amikor kiderült, hogy most már KÉT kutya van abban az udvarban, és mindkettő ugatva kíséri az arra járót. Pfff.

A mélypont

az volt, amikor le kellett mondanom egy előre megbeszélt, kifizetett SVT konzultációt. Azon a napon a közvetlen szomszédom (Bogi névre hallgat), annyira minden ok nélkül folyamatosan-idegtépően ugatott, minden fehérzajt túlüvöltve, hogy mire eljött volna a rákapcsolódó meditáció ideje, már képtelen lettem volna megnyugodni. Azon kívül, hogy szerinted mennyire kínos/amatőr lemondani egy klienssel a munkát azzal, hogy

“Jaj, nem tudom megcsinálni, mert ugat a kutya…”

nagyon rémisztő volt ez az egész helyzet. A Ho’oponopono mindig segít. Amikor nem, akkor tisztítani kell mással is (pölö SVT), és akkor úgy segít. De az, hogy mindig a kis javulás után még rosszabb lesz, valamit kell, hogy jelentsen. Nagyon ritkán van ilyen, utoljára 11 évvel ezelőtt volt, és akkor egész életet kellett váltani! Akkor most el kell költöznöm? Tényleg??? Rossz helyen vagyok, rossz életben?

SEGÍTSÉG!

Azon a napon döntöttem: külső segítséget kell kérnem. Van az úgy, hogy az ember nem tud saját magának segíteni – vagy releváns választ kapni – SVT-vel, mert túlságosan mélyen érintett. Ilyenkor megkérünk egy másik SVT tanácsadót. Elkezdtem írni az enyémnek messengeren, hogy mikor tudna időt szánni rám. Nagyon elfoglalt. De félúton megtorpantam, hogy minek írok, amikor fel is hívhatnám (ilyenkor hiszem azt, hogy hátbavágott egy angyal). Telefonáltam, és azt mondta, hogy FÉL ÓRA MÚLVA, mert vééééééletlenül épp lemondta valaki az időpontot.

Kiderült, hogy én nem is tudtam volna megoldani a dolgot, mert volt néhány rejtett programom, amik ugyebár úgy voltak beállítva, hogy én véletlenül se vehessem észre… Tisztítanom kellett még a kutyára is rajtam keresztül, és utána még két hétig minden nap kutatni kellett mindenféle fogadalmak után…

Néhány hét múlva

délelőttre volt egy SVT időpont, amikor láttam, hogy reggel a szembeszomszédnál kipakoltak a mesteremberek (vagy öten), és fúrtak-faragtak a házon. Tudtam, hogy le kell mondanom a konzultációt, ki van csukva, hogy a kis szomszédom, a kutyus ezt szó nélkül tűrje. Ha ok nélkül is képes órákon át ugatni, mi lesz itt?

De nem mondtam le, mert nem kellett: a szomszédban csend volt és békesség. És azóta is csak annyi ugatás van, ami teljesen normális, hogy tudniillik, amikor elmegy valaki a ház előtt.

Ugyanakkor az ominózus kuvasz teljesen kezdett elszemtelenedni.

Nem elég, hogy soha többé nem mehetek sétálni, de egyre többször léptem ki az udvarra úgy, hogy ő már ott sétált. Amikor bent volt a kerítésen, éppenséggel nem volt agresszív, de amint kilépett a kerítésen (két helyen szépen szétmarcangolta), olyan ugatásba kezdett, hogy nem mertem volna kilépni. És ne tudd meg, egy kuvasz mekkorákat tud… jól aláaknázta nekem az egész udvart.

Most már csakugyan lépni kell!

Elhatároztam, hogy amikor lemegyek az ovis évzáróra (meghívtak, hát nem édesek?), a falubeliektől megszerzem a gazdi telefonszámát, és megpróbálom valahogy megdumálni vele. Azt gondoltam, nem rossz szándékú, csak nem törődik vele, végül is csak meg kell csinálnia a kerítését, és minden meg lesz oldva. Ha nem, akkor megyek a jegyzőhöz.

Az évzárón a jegyző mellett ültem.

Véletlenül, de tényleg. Kérdeztem, hogy van – ritkán találkozunk, pedig emberileg is kedvelem -, mire elpanaszolta, hogy “Megbolondultak az emberek, folyton jelentgetik egymást”. Na mondom, én is fogom hamarosan 🙂 Szó szót követett, mire közölte, hogy

“A fehér kuvasz miatt? Ja, azt már elvitték.”

Az állatvédők, a másik kutyával együtt. És határozat is született, hogy annál a családnál soha többé nem lehet állat.

Ma elmentem sétálni.

Istenem, mennyire hiányzott!



Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

És írj nekem hozzászólást akár itt, akár Instagramon, Facebook-on vagy YouTube-on!

.


_


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.