Csendességben

Mélyen hiszek abban, hogy mindennek rezgése, energiája van, és ezek a rezgések hatnak egymásra, akár tudunk róla, akár nem. Igaz ez az alkotásokra is. A filmek, a versek, a zeneművek-számok esetében ez elég nyilvánvaló. Időnként tartok lélektisztító csendnapokat, amikor nullára csökkentem az input-ot. Semmi internet, film, vagy telefon, de még zenét sem kapcsolok be. A zenék érzelmeket aktiválnak, gombokat nyomogatnak a lelkünkben, és az már bőven nem „csend”. De a festményeknek is van energiájuk, akkor is, ha nem spirituális szándékkal festik őket.

Maga a festmény témája, színhasználata is meghatároz egy hangulatot, de az az energia is áthatja, amit az alkotó maga közvetít a vászonra, sőt: a vászonBA. Nyilván egy szépművészettel foglalkozó festőt nem érdekel ez a fajta hatás, és azt sem, aki ezeket az alkotásokat megvásárolja, és a lakásába teszi.

A mandala azonban más. Mandalát veszünk persze ajándékba, meg persze azért is, mert szép. De a legtöbb ember mandalát azért akar a közelében tudni, mert hatása van – pontosabban mindennek van hatása, de a mandala vásárlója ennek többnyire tudatában is van! -, és azt várja, hovatovább elvárja, hogy a mandalának, amit a lakásában tart, pozitív hatása legyen 🙂 .

A mandala alkotójának pedig erre illik figyelnie. És ezért imádok itt élni, ebben a kis szőlőhegyi házban, ahol télen irtó hideg tud lenni, mert nincs gáz, ami egy alapszinten mindig megtartaná a meleget, itt reggelre, mire kialszik a tűz a kályhában, bizony lehűl a levegő. Cserébe viszont csend van. Nincs egy lélek se, nincsenek emberek, akik a problémáikat, haragjukat, fájdalmukat – azaz minden önkéntelen negatív rezgésüket – rádönthetnék. Bizony, aki többlakásos házban, panelban él, annak nagyon tudatosnak kell lennie, hogy a többi ember nagyon közeli energiáit közömbösíteni tudja!

Egy jól működő mandala nem a rajzolással kezdődik.

Egy jól működő mandala ott kezdődik, hogy az alkotó gondoskodik a saját pozitív rezgéséről, a megfelelő környezetről. Mandalafestés közben derűsek és nyugodtak vagyunk, nem hallgatunk/nézünk krimit vagy akciót.

Hoztam néhány téli fotót a „kertről” (idézőjelbe tettem, hiszen nincs bekerítve, de mégiscsak a ház közvetlen közelében van). Az őzek idén még nem jöttek ilyen közel a házhoz (a fotó bal oldalán az a sárga a konyha fala). De a legmeglepőbb számomra – még mindig -, hogy mennyire nem érdeklem őket. A papa rám se néz. A mama felemelte a fejét, mégiscsak ő a legóvatosabb, hisz vele van a gyereke, de a kicsi (ő is ott van, a suta takarásában – ha rákattintasz a képre, és még a nagyítóval is kattintasz, elég jól létszik) abba se hagyta a legelészést, amikor csöppet sem óvatosan (nem számítottam rájuk) kicsörtettem a teraszra tüzifáért.

A feszületnek külön megörültem, mikor ideköltöztem: saját házi védelmem van. De nem is az a lényeg, hanem emlékeztet – nem mintha elfelejteném -, hogy valaki mindig van velem, aki szeret, úgy, ahogy vagyok :).

Nos, ebben az idillben születnek a mandaláim 🙂 .

Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.