fbpx

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

NEM KELL nehéznek lennie!

Bárki bármit mond 🙂

Általánosan elfogadott vélekedés, hogy az élet nehéz. Egy merő küszködés, ahol átlagosan nyolc egységnyit kell szenvedni, mire eljutsz egy kis örömhöz, már ha… Merthogy ott kezdődik, hogy dolgozni kell, ami sajnos még mindig túl kevés embernek okoz örömet – már ahhoz képest, hogy mindenkinek kellene, azaz senkinek sem kellene olyan munkát végeznie, amiben nem leli örömét. És amikor hazamegyünk, folytatódnak a problémák, és ami a még rosszabb, azok a körülmények, amelyek nehezen elviselhetők, de nem tudjuk megváltoztatni.

Évszázadok óta kialakult – kialakított – beidegződés ez, ami lehetővé tette a mindenkori uralkodó rétegeknek (legyen az világi vagy egyházi), hogy kevesebb baj legyen az alattvalókkal.

Aztán jött a felvilágosodás, sőt, a megvilágosodás, később (közben?) a New Age, ami UGYANEZT tanítja, szó szerint: szenvedés, fájdalom nélkül nincs fejlődés. Ne is akarjuk megúszni, csak tűrjük, hogy megszakad a szívünk, kettéhasad a lelkünk, ez teljesen rendben van, ez az egyetlen üdvözítő út. 

Hát köszönöm szépen, ezért nem sok értelme volt az emberi lélek evolúciójának!

Persze nincs teljesen igazam, hiszen valószínűleg ez a FÁZIS része volt az emberi lélek evolúciójának. Úgy értem, nem annak, hogy először fájnia kell, aztán majd jó lesz (vélhetőleg majd csak a túlvilágon persze), hanem lassan eljutunk oda, hogy felismerjük: a spirituális fejlődéshez 

egggggyáltalán nincs SZÜKSÉG szenvedésre és fájdalomra!

Ez mondjuk nem olyan új dolog, én 1997-ben találkoztam ezzel a gondolattal először Stuart Wilde Az élet nem küzdelem című férfitenyérnyi pici könyvecskéjében. (Azért ilyen kicsi, mert a lényeg pontosan elfér ekkora terjedelemben…) 

“Vajon a tigris úgy kel föl reggel, hogy ezt mondja magának: Ma küzdeni fogok, mint az őrült, és remélhetőleg vacsoraidőre sikerül valami ennivalóra szert tennem…? Szó sincs róla. Egyszerűen csak fölkel, kicsit megszimatolja a hónalját vagy mit szoktak a tigrisek reggeli előtt csinálni, aztán elindul. Délre ott van az ösvényen az ebédje… Jó, az utolsó 30 méteren kicsit rá kell gyorsítania, de ezt aligha lehet küzdelemnek nevezni.

Amikor a Megvalósítás Segítő Programban együtt haladunk az emberekkel, felismerjük, hogy mennyire nehéz észrevenni azokat a (hol jobban, hol kevésbé bosszantó és keserves) helyzeteket, amiket elviselünk, pedig szenvedünk tőle, és nem hogy nem lenne muszáj, de még csak nem is a fejlődésünket szolgálják.

Nos, a fejlődéshez nincs szükség fájdalomra és szenvedésre. Ami fájdalmat és szenvedést OKOZ, az az ellenállás. Amikor nem akarunk fejlődni, amikor ragaszkodunk – vagy magához a szenvedést okozó helyzethez, vagy csak a saját megoldási elképzelésünkhöz. Nem mondom, hogy ez könnyű, már eleve felismerni sem, természeténél fogva egyedül nem is fog menni, a megoldás mindenképpen a dobozon kívül lesz, ha nem is egy segítő személy, de legalább könyvek által. Továbbmegyek, egy harmonikus, szép élet még akár meg is érhet egy kis kínlódást. De ne ÁLLÍTSUK, hogy MUSZÁJ! Mert ha legalább tudjuk, hogy lehet puhán is, akkor nem fogunk szükségtelenül beletörődni, akkor eszünkbe jut (meg)keresni a valódi megoldásokat…



Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük