Barion Pixel

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

Kényelmes csakraterápia otthon – letölthető e-book (PDF)

2190 Ft

Írtam egy e-book-ot (valójában PDF), amiben mintegy 130 oldalon keresztül mesélek a csakrákról – részletesen. Nincs kereskedelmi forgalomban, csak a Szindrana-Mandala követői, és a csakra-gyógyító színező-sorozat résztvevői számára elérhető!

Ha komolyan elkötelezted magad amellett, hogy most aztán rendbeteszed a csakráid egészségét, ezáltal pedig a magad boldogulását is, talán örömmel vennél több információt is ezekről a fontos energiaközpontokról.

Kategória:

Leírás

Nem csak a színek és a  formák szerepelnek benne, hanem az is, hogy milyen illóolajok és ásványok kötődnek hozzájuk, milyen életterületért felelősek, mi történik, ha jól működnek, és mi történik, ha nem. Tudnak alulműködni, vagy túlságosan pörögni, ennek megvannak a maguk tünetei. És természetesen arról is szó esik, hogyan tudod – a színezésen kívül – otthon, egyszerűen segíteni a különböző energiaközpontok harmonikus, egészséges működését.

Jobbára olyan módszerek ezek, amelyek kevés vagy semmi anyagi ráfordítást nem igényelnek, mindössze egy kis odafigyelés kell, meg persze az a tudás, amit ebben a könyvben olvashatsz.

A mellékletben minden csakrához találsz 4-4 mandala színezőt. Ha kellemes-csendes-visszavonulós körülményeket teremtesz magadnak, és közben még a hozzá tartozó zenéket is hallgatod, igazi életminőség javulásra számíthatsz.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Kényelmes csakraterápia otthon – letölthető e-book (PDF)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük