Rólam
Csontos Mariann vagyok, a Szindrana-Mandala alkotója.
Amikor az üzleti életben dolgoztam, akkor fedeztem fel az üvegfestést, és lett egyfajta terápiás elfoglaltság.
Több, mint tíz éve már, hogy üvegfestéssel foglalkozom, és azonnal úgy éreztem, hogy szeretném az „életemmé” tenni. Különböző témájú és stílusú festmények mellett hamar rátaláltam a mandalákra. Eleinte azért festettem, mert szépek. Aztán igény merült fel (bennem és a megrendelőimben is) arra, hogy „használható” mandalákat is készítsek, olyanokat, amelyek más a mandalák szimbolikáját is alkalmazzák, amelyeknek hatása van. Akkor döntöttem úgy, hogy külön fogom kezelni az egyéb alkotásaimtól.
A mandaláim elméleti hátterét főként Susanne F. Fincher Mandalakészítés című könyvéből tanultam, valamint előadások és az interneten talált tanulmányok segítségével.
Később végeztem a Spirituális Válasz Technika tanfolyamokat, hogy a „személyre szabott” ne csak annyit jelentsen, hogy a Te ízlésednek megfelelő, hanem valóban olyan mandala készüljön Neked, ami energetikailag is Neked szól, a Tiéd. Lehetőség van arra, hogy bizonyos pozitív energiákkal töltsem fel a mandaláimat, sőt arra is, hogy kifejezetten számodra „kérjek le” mandalát.
Így születtek meg a CsakNeked mandalák. A vásárlóim egy része saját spirituális fejlődéséhez keres eszközöket nálam, nekik fontos, hogy ne általános mandalát kapjanak, hanem az ő rezgéseinek megfelelő alkotást.
Miután megtanultam a SpirituálisVálaszTechnikát, és láttam, milyen hatással van az én kis hányatott életemre, úgy éreztem, képtelen vagyok nem megosztani a módszer adta lehetőségeket. Így kezdtem el embereket segíteni. Közben azt is láttam, hogy maga a módszer elméletileg képes lenne egy-egy eseti oldás során is végleges megoldást jelenteni, sajnos mi emberek hajlamosak vagyunk a régi rögzült gondolkodási mintáinkkal egy idő után megakasztani a további fejlődést.
Ezért alkottam meg a Megvalósítás Segítő Programot (az okokról részletesebben ITT OLVASHATSZ). A „jogosultságom”, amiért tényleg tudok segíteni abból fakad, hogy
- pedagógusként végeztem pszichológiai tanulmányokat,
- hálózatépítőként, vezetőként tizenévnyi tapasztalatot szereztem a felnőttképzésben és a motivációban,
- a saját életemben is elég nagy utat jártam be eddig, konkrét gyakorlati tapasztalatom van abban, hogyan kell a spiritualitás eszközeit ötvözni a fizikai világ módszereivel, így téve őket végtelenül hatékonnyá.