Leírás
A 16 szirmú égkék lótuszvirág – ez a Torok csakra szimbóluma.
Mint az eleméből (Éter) sejteni lehet, ez az energiaközpont már közelebb áll a szellemi síkhoz, mint a fizikai aspektushoz, de azért fontos a test egészsége szempontjából is, hiszen a torok területén található szerveken kívül a nyirokrendszer is a Torok csakrához kapcsolódik, márpedig az (is) az immunrendszer szerve.
A Torok csakra logikusan a kommunikáció központja. Kimondani, amit akarunk, de úgy, hogy az emberek azt értsék, amit közölni akarunk (és ne félre). Ugyanígy az értő figyelem is ide tartozik: azt érteni, amit az emberek mondani akarnak. Az önkifejezés támogatója, de fontos az egyensúlya, hogy ne beszéljük túl a többieket.
A Torok csakra egyébként a változás csakrája is, ha egészséges, könnyebben alkalmazkodunk az új helyzetekhez, körülményekhez.
Az áttetsző festékkel készült kis mandala remek hangulatvilágításként szolgál akár spirituális elmélyülés a célod, akár egy pohár bor vagy finom hideg üdítő mellett csevegsz a családoddal, barátaiddal, bújsz össze a szerelmeddel. Nyáron a kerti partik, csillagbámulós éjszakák, télen a forralt boros, forró teás, kuckózós esték – soha jobb időt a mécsestartókra!
Ha kedveled a mandalákat, akkor tudod, hogy nem csak szépek, de a szimbólumok és a színek segítségével energetikai hatást is elérnek – ha már hangulat 😉
13 cm átmérőjű, 3 mm vastag kerek üveglap, kis üveg mécsestartó pohárkára ragasztva.
Az üveglap széle csiszolt, tehát biztonságos!
Nyugodtan tekintsd az alkotásaimat inspirációnak. Ha nem azt látod PONTOSAN, amit szeretnél, de a fotók alapján most már PONTOSAN tudod, mi is az, vedd fel velem a KAPCSOLATot. Elmondod, kérdezek, válaszolsz, és együtt kitaláljuk a SZÁMODRA tökéletest! Én meg megcsinálom Neked :).
Értékelések
Még nincsenek értékelések.