A megerősítésekről

Most akkor hasznos vagy nem?

Még kimondani is sok, de mindjárt 30 éve, 1990-ben az Agykontroll tanfolyamon halottam először a megerősítésekről. Aztán még a fiam születése előtt (25 múlt) hallgattam végig Brian Tracy Főnix szemináriumát, és utána még rennngeteg előadót, akik arra tanítottak, hogy fú, mindennap írjam le százszor, és akarjam erősen, és legyenek kis kártyákra írva a céljaim, és hordjam a zsebemben és napközben ahányszor csak tudom, vegyem elő és olvasgassam, és amikor már tudom kívülről, akkor meg csak hajtogassam magamban álló nap.

Az volt a gyanús, hogy csináltam én ezerrel, és ismertem olyat, aki még nálam is fegyelmezettebben, és éveken át, és mégse… És volt olyan, aki meg mondta, hogy de, de, neki működik, jó lesz az…

Aztán persze tanultam tovább, jöttek a leckék, tanítók, előadók, könyvek és filmek, és kezdett egy másik teória kirajzolódni. Ennek az volt a lényege, hogy ha az Univerzumot állandóan magam elé citálom, hogy hallgassa a kívánságaimat, akkor a szobából se jut ki, nemhogy a megvalósításra maradna ideje/módja. Vladim Zeland, a transz-szörf elmélet (szerintem mondjuk nem elmélet, hanem nagyon is gyakorlatban használható módszer…) megalkotója többletpotenciálnak hívja ezt a jelenséget. Olyasmi, mint amikor a vízben lebegő strandlabdát próbáljuk elkapni, de olyan erősen kapálózunk úszás közben, hogy csak egyre jobban hajtjuk magunk előtt, míg ha szép csendesen odalebegnénk, akkor el tudjuk érni. Ez utóbbi lassabbnak tűnik elsőre, mégis rövidebb idő alatt elérjük, amit akartunk.

Namostakkor döntsd el, mi az igazság!

A válasz pedig az, hogy igaz ez is, az is. 

Minden attól függ, milyen érzéseket kelt, illetve milyen érzések generálják. 

Ha azért mondogatjuk, hajtogatjuk, mert könyörgünk, kérleljük az Univerzumot/Istent/stb, vagy mert győzködjük magunkat, és persze nem hiszünk benne, hogy megvalósulhat, de azért csak mondogatjuk, mert azt ígérték, hogy akkor majd előbb-utóbb elhisszük, na akkor tuti nem fog működni, és a strandlabda-ellökdösős effektus indul be.

Ha azért gondolunk rá sokat, mert „jujjdejólesz!”, mert izgatottak vagyunk abban a bizonyosságban, hogy persze, megvan az már bizonyos dimenzióban, csak még idő, míg manifesztálódik, ha hála érzés tölt el bennünket, és egyszerűen JÓ rágondolni, akkor pedig felgyorsítjuk a megvalósítás folyamatát.

Na igen, itt tartunk megint: az érzelmek. És itt tartunk megint: tudatosság. Nagyon kell figyelnünk magunkra (és persze őszintének lenni saját magunkhoz). És ott is tartunk, hogy ebben a mi világunkban semmi sem „jó” vagy „rossz”, minden attól függ, hogy mi saját magunk mit kezdünk vele…

Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.