Barion Pixel

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

Ez lett végül

  

…mert minden eljön egyszer – avagy helyzetjelentés

(Előzmények: Változások – avagy megérkezés)

Áprilisban már tudtam, hogy másképp lesz. (Na jó, valójában már egy éve tudtam, hogy amit vállaltam, nem lesz hosszútávon tartható, de a tanév végére már éreztem is 😀 😛 ). 

Szóval tudtam, hogy teljesítve az anyagi kihívást, már nem akarok pénzért dolgozni, és azt akarom, hogy a Szindrana-Mandala, a festés, az SVT sokkal nagyobb részét képezze az életemnek. Én a magam részéről azt szeretném, ha a munkám 100 %-a lenne, de az SVT szerint ez nem jó ötlet. Még. Tudom, hogy bennem is vannak még blokkok, és azt is tudom, hogy ha én felállok, akkor egy településen megszűnik az óvoda. Ezt a tudatot pedig nem biztos, hogy akarom cipelni a lelkemben. Nem nagy ügy, pár család, de szeretem őket.

Persze Isten szereti így megoldani a dolgokat, összefésülni a különböző kihívásokat, meg persze azok megoldásait: egyszerre mindenki javára.

De azért annyit lehetett tudni már májusban is, hogy az arány a Szindrana-Mandala javára billen. Van egy főállásom és egy részidős munkám, mint eddig, csak most már az alkotásé a nagyobb szelet 🙂 . Egyelőre csak elméletileg, azaz az alkotás nagyon is gyakorlati, de értékesítés még mindig nincs, sőt SVT is csak a régieknek, elnézést azoktól, akiknek nemet kell mondanom. És még mindig nem döntöttem el, hogy lesz-e Magyarországon MandalaBolt, vagy csak külföldön, és itthon marad a CsakNeked mandala… Terveim szerint ezek a döntések október végére születnek meg.

Az is jellemző, hogy az égiek „nem engedtek el” az oviból, de úgy kisimították, hogy öröm nézni. Annyira kevés időt töltök ott, hogy  mire elkezdeném megunni, már jöhetek is, olyan kolléganőt kaptunk, aki egy áldás, de tényleg, és valahogy a gyerekek is… minden, ami zavart, megszűnt, minden, amit szerettem, megint van.

Hát, így állunk most, májusig ezzel a kérdéssel, mint döntéshelyzettel nem kell foglalkoznom 🙂

 


Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.


One Reply to “Ez lett végül”

  • Csak haladni kell az úton, és minden elrendeződik. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük