fbpx

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

Az élet márpedig hosszútávú…

Azt mondják, élj úgy, mintha az utolsó napod lenne? Vagy mintha csak fél éved lenne hátra? Hallottad már ezt spirituális tanításokban. Mondjuk szerintem inkább csak spirituális tanításnak van szánva. Mert így önmagában finoman szóval nem működik

Nemrég láttam egy filmet Kern András főszereplésével, a címe: Gondolj rám, Igazából emiatt jutott eszembe írni erről. Amúgy a film szórakoztató, brilliáns szereposztással, szenzációsan összeválogatott Presser dalokkal, szóval mindenképpen érdemes megnézni…

Tökéletesen rámutat ennek a szépen hangzó, de valójában veszélyes szólamnak a veszélyeire. Ez pedig a következmény. (VIGYÁZAT! Spoiler következik!) A film egyébként dióhéjban annyi, hogy egy köztiszteletben álló, népszerű és szeretetre méltó orvos megtudja, hogy halálos beteg, jó, ha fél éve van hátra. Tudjuk, milyenek az orvosok, meggyőződése, hogy ha ő nem tehet semmit, akkor nincs is segítség… Azt akarja, hogy a szerettei ne szenvedjenek a halála miatt, ezért módszeresen elkezdi megutáltatni magát az emberekkel. A kórházban, a műtőben nem csak kiállhatatlanul viselkedik, de életveszélyesen (kisétál a műtőből a felnyitott beteg mellől. részegen.), a feleségével elhiteti, hogy megcsalta, végletekig undok a barátaival és a lányával is. A módszer beválik, fél év múlva már tényleg mindenki utálja. Ez meg nem hal meg! Kiderül, hogy meggyógyult – na ja, ha abbahagyod a stresszelést és az aggódást, az sokat segít, főleg rákos betegségeknél… Csakhogy nincs visszaút. A felesége új kapcsolatban él, orvosként pedig lehetetlen alkalmazni valakit ilyen múlttal. A régi élete örökre megsemmisült…

Persze a filmnek optimista kicsengése van, és persze talpra fog állni, és persze mindenhonnan van kiút, és persze nem ezek a dolgok a fontosak. És persze ez csak egy film. Csak arra volt való, hogy elgondolkozzam, és megírjam ezt:

1. Az életünkért felelősséggel tartozunk. Hosszú távon.

De még az életünkben élő emberekért is, bizonyos fokig. A gyerekeinkért meg maximálisan. Nem azt mondom, hogy mások kedvére téve kellene élnünk. SŐT! (“Szegény én” anya és “Vallató” apa mellett nőttem fel – oroszlán csillagjeggyel… -, én lennék az utolsó, aki hajlandó lennék mások elvárásai szerint élni!) De azokra, akiket az életünkbe fogadtunk, igenis tekintettel kell lenni. Nem adom fel az álmaimat, de nem átgázolok a szeretteimen, hanem vagy az együttműködésüket, vagy legalább az elfogadásukat megpróbálom megszerezni. Nem teszem maradéktalanul azt, amit esetleg követelnének tőlem, de nem dacolok ordítozva, hanem megpróbálok kompromisszumra jutni. Nem hagyom, hogy rámerőszakoljanak olyasmit, ami szembemegy az értékrendemmel, de nem biztos, hogy kígyót-békát kiabálva rájuk megváltoztatom őket, hanem keresünk olyan megoldást, amiben ők is kiteljesedhetnek, és én sem sérülök. Nem törődve a következményekkel és a szeretteinkkel éppen olyan, mintha egy szakadékba készülnénk leugrani. Végül is lehet, hogy megússzuk…

2. A boldog élet egyik feltétele, hogy céljaink legyenek. Hosszú távon.

Az ember nem azért kel fel reggel, hogy bemehessen a munkahelyére dolgozni. Azért kel fel – és valószínűleg azért megy be a munkahelyére dolgozni -, mert valamit el szeretne érni vele. Ha ez az, hogy hónap végén kifizethesse a számláit, akkor nem boldog. Kivéve, ha jó ideje nem volt jövedelme, és ez az első (pár) hónap, amikor végre gond nélkül megoldja a számlákat. De akkor már folyamatról, fejlődésről beszélünk, és közelítésről egy cél felé. Mindegy, hogy a cél az, hogy űrhajós legyél 45 éves korodban, vagy kifizesd a gyereked felsőoktatását. A cél HOSSZÚTÁVÚ. Nem valósítható meg egy-két hét alatt. Azaz ha csak ilyened van, nem vagy boldog. Kell, hogy az ember életének értelme legyen. Bármilyen jól élhet valaki, elérhet pályája csúcsára, talán több pénze van, mint amennyit el bír költeni, és a világ legklasszabb emberének szerelmét is bírhatja, egy idő után megcsömörlik, ha nincs miért “küzdeni” (a küzdés szót erősen idézőjelben tessék olvasni, de most nem találok jobbat…). A csupa-happy mesék rém unalmasak. Megélve is.

Száz szónak is egy a vége, és folyton ide lyukadunk ki: a lényeg az egyensúly. Nem hagyni, hogy az élet szétfolyjon az ujjaink közül (merthogy bizony nem tart örökké túl sokáig), ugyanakkor arra számítva, hogy van időnk befejezni egy-egy projektet 😉 . Nem hagyni, hogy a körülöttünk élők bedaráljanak a saját életükbe egyszerű fogaskerékként, hanem önérvényesítve, lehetőleg úgy, hogy szeressük egymást még akkor is, amikor a céljainkat elértük…

Ámen 😀

 

 

 


Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük