„Elmúlik” – avagy hogyan éljük túl életünk válságait?

Biztosan ismered az indiai hercegnő történetét, aki az apjától kapott gyűrűbe szeretett volna valami bölcsességet vésetni, ami segít neki elviselni a nehézségeket, és azt a szót kapta a gyűrűbe, hogy „Elmúlik”.

Az üzenet egyszerű: se a fájdalmunkba, se a boldogságunkba nem érdemes túlságosan belemerülni, hiszen semmi sem tart örökké. De azért vegyük ezt át kicsit jobban, hiszen az „Elmúlik” szó teljesen más értelmet kap, más előjelű, ezért teljesen másféle hozzáállást is vár el tőlünk, ha arra gondolunk, ami jó, mint ha arra, ami rossz – már persze, ha a boldogság a cél.

Ma azt vegyük át, amikor arról van szó, hogy bánatunk, fájdalmunk van. Ilyen esetekben az elmúlik egészen vigasztaló tud lenni. Nem tudom még gondolatban sem sorra venni mindazokat a nehézségeket, fizikai és lelki fájdalmakat, vészhelyzeteket, amelyek egy embert, Téged, engem, a barátainkat, szeretteinket érhetnek. Nem tudom, miben vagy most, amikor ezt olvasod. De azt az egyet megígérhetem, hogy bármi rossz van, elmúlik.

Bebizonyítom. Emlékezz vissza életed (másik) nehéz időszakára. A csonttörésre, a fogfájásra, arra a szakításra vagy valakinek az elvesztésére. Én emlékszem olyanra, hogy ha nem lett volna gyerekem, kilépek a negyedikről. És látod: elmúlt. Talán ma már azt sem tudjuk elképzelni, hogyan kerülhettünk akkor olyan mélyre (már fel se tudom fogni, hogy tudtam nem lesza… akarom mondani félvállról venni, ami akkor ennyire kétségbeejtett.)

De ha ez nem lenne elég, nézzük, mit tehetsz még. Vagy mit gondolhatsz, mert sokszor elég annyi, ha átértékeljük a helyzetet.

I. Gondolj arra: Lehetne rosszabb. Közhely, de igaz. Ez a hála egyik variációja. A hála az, amikor levesszük a szemünket a problémánkról, és arra figyelünk, ami jó az életünkben. De van olyan, hogy spiritualitás ide, tudatosság oda, egyszerűen képtelenek vagyunk értékelni a jót. Amikor fáj a fogunk, kevés vigasz, hogy minden másunk épp nem fáj. Nem merek példákat hozni, mert nem tudhatom, miben vagy, ezért csak a saját emlékeimet mondom. Amikor sok évvel ezelőtt folyamatos rettegésben éltem az anyagi körülményeim miatt, abba kapaszkodtam, hogy vannak, akik háborúban élnek, és azt se tudják, öt perc múlva lesznek-e még. Vannak, akik most tudták meg, hogy súlyos beteg a gyerekük, akiknek meghalt a gyerekük, akik … nem sorolom tovább, mert nem jó ilyenen gondolkodni, de talán érted. Ha pont abban a helyzetben van valaki az olvasóim közül, amit itt leírtam, ne utálj érte, de annál is van rosszabb. Mindig van. A legtöbbünk problémája, amitől úgy tényleg meg tudunk zakkanni, ezeknél sokkal enyhébbek. De az „igazi” problémákon, valódi bajokon is úgy lehet túllépni, ha nem engedjük meg magunknak a drámát. Ez megint durván hangzik, de hadd meséljek valamit. Abban az említett időszakban volt egy jóbarátom. Amikor a hullámvölgyben jött egy még mélyebb pont, mindig hozzá futottam. És ahogy elmondtam neki a bajomat, valahogy mindig azt éreztem, hogy „aha. és?„. De valahogy úgy csinálta, én nem tudom, hogy csinálta, hogy nem volt bántó, csak mégis ezt éreztem. Amikor végül talpra álltam (mert tudod, minden elmúlik 😉 ), elmondtam neki, mennyit segített, hogy valahogy sose sajnált. És akkor bevallotta, hogy valójában majd megszakadt értem a szíve, de nem merte mutatni, mert tudta, hogy akkor végképp kétségbeesem, és nem lesz erőm felállni.

II. Aztán érdemes végiggondolni, hogy mi történik, ha bekövetkezik a legrosszabb. Ez Dale Carnegie százéves trükkje. Bármi is az, talán keserű belegondolni, de utána is forogni fog a Föld… Hogyan élek tovább, ha nem sikerül megoldani? Igenis gondolj bele, mi a legrosszabb, mert azt fogod látni, hogy még a legeslegrosszabb után is van valahogy. Miután az ember belátja, hogy hát, nem lenne jó, de végül is..., akkor rájön, hogy a baj ugyan nagy, de a világnak mégsem lesz vége, akkor óriási nyomás alól szabadul fel, és végre beindulhat a mechanizmus, ami megtesz mindent, hogy ezt a legrosszabbat elkerülje. Átkerülünk a pozitív oldalra, hiszen annál csak jobb lehet.

III. De mi van, ha tényleg nagy a baj. Úgy értem, végzetes, hadd merjem leírni: halálos… Bár ilyen bajba nem kerültem, azért használtam a módszert, a gondolatot: az élet játék. Illúzió. Ez a gondolat csak a mi védelmünkre van, a nem spirituális beállítottságú ember nem lehet részese, pedig tud vigasztaló, sőt erőt adó lenni.

Nem akarok túl hosszú lenni, viszont ezt a gondolatot nem szeretném összecsapni, úgyhogy erről inkább a következő írásban beszélnék.

Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.