fbpx

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

Az élet játék. Akkor is, ha baj van…

 

Folytassuk a tegnapi gondolatmenetet. Ott tartottunk, hogy akár nagy, akár kicsi bajban vagyunk, tény, és ha eszünkbe jut, megkapaszkodhatunk benne:

  1. Az élet játék.
  2. Az élet illúzió.
  3. Én akartam így.

Nem arra gondolok, hogy ha az ember belátja, milyen pici a világegyetemben, akkor a problémája is eltörpül. Egyrészt, mert szerintem ez csak a kisebb problémákra igaz. Súlyosabb esetekben hamarabb vezet a feladáshoz, hiszen “úgyis mindegy”. Másrészt – és főleg – azért, mert akármilyen pici vagyok, és egyetlen a miriádban, Isten akkor is figyel rám, törődik velem és szeret, szóval mindegy, mekkora az Univerzum…

Nem, nem. Én arra gondolok, hogy tényleg ELMÚLIK. Egyszer. Ha olyan bajban vagyunk, ami tényleg végzetes, akkor szerintem jó tudni, hogy

  1. Az élet játék.
  2. Az élet illúzió.
  3. Én akartam így.

Na hát ezt a meggyőződésemet se minden ismerősömnek fejtem ki, de valamikor, egyszer ültünk egy felhőn törökülésben, jegyzettömbbel a kezünkben, és megterveztük ezt a mostani életünket. Hogy mit akarunk tanulni, elvégezni, megoldani. Választottunk hozzá történelmi kort, és országot meg várost, és szülőket, családot is. Hitem szerint ez nem holmi ábrándozás. Ez nagyon tudatos folyamat, ami mérlegeli az előző tapasztalatokat is! Fontos néha emlékeztetni magunkat: játszani jöttünk erre a Földre. Mint egy élő kijutós játék, vagy számítógépes szimulációs játék, vagy az a bizonyos társasjáték, amiben kártyát húzol, hogy ebben pont melyik szereplő leszel. Kihez milyen kép áll közelebb. Lehetne fent maradni a felhőkön csücsülve, és ambróziát szürcsölgetve papíresernyős koktélpohárból. Jó is az, ha épp visszatértünk az előző bevetésből. De irtó unalmas egy idő után. Persze, mint minden játékot, ezt is komolyan kell játszani, de nem szabad túl komolyan venni. Ugye érted a különbséget? A legjobb tudásunk szerint kell a legjobbat kihozni belőle, de ha minden jön össze, amit elterveztünk, vagy másképp, hát majd megpróbáljuk újra. (VIGYÁZAT! Feladni nem szabad, mert sose tudhatod, milyen segítő/megmentő erőket “dob a gép” a következő sarkon, vagy nem épp ez a kihívás juttat ki a gyorsítósávra!)

Ilyenkor persze az szokott a legjobb válasz lenni, hogy Én aztán biztos nem terveznék magamnak ilyen kurva nehéz életet! vagy Ki lenne az a hülye, hogy eleve fájdalmat írjon elő magának? A válaszom: ó, dehogynem, és ó, bárki.

Talán itt a Földön, szándékosan és tudatosan nem megyünk bele olyan helyzetekbe, amikről előre tudjuk, hogy fájni fog? Ó, de hányszor! Aki sportol, akár csak hobbi szinten is, nem csikorgatja a fogát, és küldi el az anyjába az edzőjét nyöszörögve, mikor az közli vele – holott már a térde kalácsáról is csorog az izzadság, és úgy érzi, lángot vetnek az izmai -, hogy na még négyet? Pedig tudta előre. Mert tegnapelőtt is ez volt!

Aki beiratkozik még egy iskolába, munka mellett, család mellett? Talán nem tudja, hogy kemény lesz? A család, akik vállalják, hogy apa kamionos lesz Európában? A nagymama, aki hagyja, hogy kivágják az eleven veséjét, mert az unokája meghal, ha nem kap valakitől egyet? A kamasz, aki vállalja a fogszabályozást, pedig ki kell vésni mind a négy bölcsességfogát? És az ANYA, aki a második (harmadik, satöbbi) terhességét is betervezi, pedig pontosan tudja, hogy micsoda kín lesz, amikor szülni fog?

Talán vannak pillanatok, amikor megbánják. De akkor már mindegy. Ahogy a lélek is talán néha azt mondja magának: basszus, ezt azért nem kellett volna. De megélni, megtapasztalni dolgokat, életeket, helyzeteket, fájdalmakat, próba-kiállásokat és elbukásokat: ez bizony mind a terv része.

Lehet.

Ránk van bízva – szabad akarat -, hogy tűrjük, hogy küzdünk, hogy feladjuk, vagy átírjuk, kiszállunk, csendesen vagy lázadva, hogy felemelkedünk, vagy föléemelkedünk, hogy másokat hibáztatunk vagy meggyógyulunk, vagy…

 

 

 


Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük