„Te nem vagy annyira okos!”

Pedig de sokszor képzeljük…

Van egy szeminárium, valami 13 órás, tiszta ábrahámos elveken beszél a vonzás törvényéről elég szájbarágósan, és kissé nehezen tolerálható szinkrontolmácsolással (ami engem hihetetlenül nem zavar, mert maga az információ elég izgalmas ahhoz, hogy inkább ennek örüljek, mint hogy amiatt bosszankodjam), A te kívánságod, a te parancsod címmel. Az előadó – Kevin Trudeau – mondogatja ezt, amikor arra hívja fel a figyelmet, hogy az Univerzum tudja. Jobban 😛

„Te nem vagy annyira okos…”

Ez mostanában gyakran előkerül nekünk. A Megvalósítás Segítő Program első résztvevőivel az ötödik-hatodik hónapnál tartunk (mondanám, hogy hónapban vagyunk, de azt talán mégsem 😛 ), ami bizony azt jelenti, hogy a blokkok hónapokon át történő oldása után eléggé tisztán megszületnek döntések, és határozott lépések tétetnek. 

A döntések többnyire súlyosak, és másokat is érintenek. Munkahely vagy életpálya váltások, a magány feladása, vagy éppen válás… Minden épértelmű, jóérzésű ember az ilyen típusú döntések során, a mérlegelésnél gondol a körülötte élők érzéseire. Akiket érint a döntés. Felelőséget érzünk ezekért az emberekért, és sokszor ez a felelősségérzet akadályoz minket a döntésben. Mi lesz velük? Hogyan fogja őket érinteni a döntésünk?

„Megmondta: ha én felmondok, ő sem marad tovább”

„Ha én otthagyom a munkahelyem, talán maga az intézmény is megszűnik, mert nem találnak helyettem senkit, és akkor mi lesz a többiekkel?”

„Mit fog szólni a férjem, ha én nem keresek munkát, hanem itthon maradok, és az alkotásaimból fogok élni?”

Megésatöbbi.

És az a helyzet, hogy amikor egyedül hozzuk ezeket a döntéseket, akkor tényleg elég nehéz. Meghozni a döntést, és adott esetben kezelni a bűntudatot. De nagyon fontos tudnunk, hogy

1. soha nem történik semmi véletlenül
2. soha nem teremthetünk a másik ember világában
3. mindenkivel az történik (CSAK!), ami az ő rezgéseinek megfelelő.

Tehát igen.

Te nem vagy annyira okos.

Nem vagyunk annyira okosak, hogy biztosan tudjuk, ami a döntésünk következtében a másik emberrel történik, az rossz neki. Néha rossz (rossznak látszó) dolgoknak kell történniük, hogy valami jónak megteremtse a lehetőségét.

A fenti példáknál maradva: lehet, hogy az a munkatárs alig várja már, hogy léphessen, de ő meg miránk van ennyire tekintettel. Lehet, hogy a párunk már nem érzi magát boldognak a kapcsolatban, és várja valahol valaki, de mi magunkhoz láncoltuk. Vagy pont fordítva, a gyerekünk éppen alig várja, hogy végre párkapcsolatban legyünk, miközben attól rettegünk, hogy „megsértjük a másik szülő emlékét”. Lehet, hogy a helyünkre éppen már vár valaki, csak persze nem szólnak nekünk erről.

Vagy egy ritka bensőséges beszélgetés közben kiderül, hogy valójában a férjünk gyerekkori álma – a nagyszülei modellje után -, hogy egyedül lesz majd a kenyérkereső, és a felesége a karrier helyett a főállású anyaságot választja, aki közben persze ilyen-olyan tevékenységekben megvalósítja önmagát, de nem a pénzért, hanem belső indíttatásból. (Ez konkrétan megtörtént a múlt hónapban).

Csak bízzunk az Univerzumban, ha kell, kérjünk tanácsot az égiektől (például a Spirituális VálaszTerápia segítségével), csak tegyük meg, hogy minél tisztábbak legyünk a félelmeinktől és egyéb blokkjainktól, és akkor minden rendben lesz. Pontosabban mindenképpen minden rendben lesz, csak így legalább nyugodtan tudunk figyelni a saját utunkra, felesleges bűntudat nélkül!

Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.