Az én leckém

Legalábbis most.

(Úgy értem, nézd meg, mikor született ez a bejegyzés, mert pár hónap múlva nem lesz aktuális. Legalábbis őszintén remélem 🙂 )

VIGYÁZAT! Személyes bejegyzés következik!

Nagyon érdekes, hogyan alakul az ember személyisége, és banyek, mennyire észnél kell lenni, hogy ne csak sodródjunk… Ami miatt úgy döntöttem, hogy megosztom Veled a következő gondolatokat (azonkívül, hogy azt gondolom, a legtanulságosabbak mindig a konkrét esetek), mert látom, mert azt látom, viszonylag általános, amolyan civilizációs jelenségről van szó.

Ez pedig a befektetett munka és az eredmény aránya. Tanítottak vagy hoztuk az életprogramunkban, vagy mindkettő, de a legtöbbünk úgy gondolja, hogy az eredményért jól meg kell dolgozni, ha pozitív megközelítést akarunk, akkor úgy fogalmazunk, hogy ha elég keményen dolgozunk, akkor biztosan sikerül, és ha még nem sikerült, akkor még nem dolgoztunk meg érte eléggé. És ennek különböző variációi. Ebből fakad az anyák bűntudata, amikor leülnek kicsit kávézni, és a férfiak munkamániája. Ha van nekik, de szerintem tudod, miről beszélek.

És rá is lehet szokni 😛 . Amikor elegem lett a hajszoltságból, kiszálltam a bizniszből. Boldog voltam, de nem volt pénzem, még egy albérletet se tudtam egyedül fenntartani. 

Érdekes spirituális törvény, hogy ha valami véglet keletkezik, akkor – mint egy inga – elindul a megvalósulás az ellenkező irányba, de nem tud megállni az optimális középen, hanem túllendül, csak már nem annyira. Ott megint végletként érzékeli a helyzetet, és visszalendül, de nem tud megállni az optimális középen, hanem túllendül, csak már nem annyira… és ez így megy, míg végül beáll az igazi arany középút. (Már ha az ember közben elég tudatos, és még tisztítja is a programokat, különben az eredeti állapot állítja vissza magát…)

Ez történt, történik velem most, és megmondom, hihetetlenül izgalmas. Miután felismertem, addig inkább frusztrált 😀 . Szóval elkezdtem többet dolgozni-többet keresni, de megint háttérbe szorult az álmom, és MOST, EZEKBEN A PERCEKBEN lendül vissza az inga. Lassabban, nem hirtelen, de észrevétlenül sodor még az eddigi élet. Lett sok időm, lelassult a tempó, de a feszültség, hogy

csinálni-kell-gyerünk-nem-lassíthatsz-mert-lemaradsz-gyorsan-gyorsan

még mindig megvan, pedig SEMMI nem indokolja. Hacsak az a fogadalom nem, amit most csíptem el egy Spirituális VálaszTerápiás tesztelés során, amit valamikor valamelyik életemben, magamnak, másnak vagy Istennek megfogadtam, hogy tudniillik nem fogadok el semmiféle jutalmat, amiért nem dolgoztam meg eléggé. Natessék.

Hát, ezt kell most megtanulni, azt gondolom, nem csak nekem. Meg kell tenni dolgokat, ez a földi/fizikai világ már csak ilyen, de mégis: ami erőből megy, és nem áramlásból, abból igazi, tartós és főleg boldogító eredmény nem lesz…

Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.