Barion Pixel

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

Mikor jó a „Miért?”

Ritkábban, mint gondolnád…

Egyszer írtam már bejegyzést arról, hogy mitől haszontalan, vagy akár veszélyes is a „Miért?” kérdés (De miéééért…?). Mivel újra és újra előkerül ez a kérdés, nézzük meg újra, de hogy ne legyek ismételgető, kicsit más szemszögből – is.

Spirituális vonatkozásban akkor szokott felmerülni ez a kérdés, amikor az önismereti utunkon szembesülünk bizonyos ismétlődő mintázatokkal, és abban reménykedünk, hogy ha megtaláljuk az okát, ha megértjük, akkor talán van esélyünk kijavítani az adott viselkedésformákat. Akár mi „követjük el” magunkkal szemben, akár mások ellenünk.

Ez egyébként logikus is lenne – sajnos mégis kevéssé működik. Miért? ( 😛 )

Azért, mert az IGAZI okot, legalábbis amikor ebben az önismereti vonatkozásban gondolkodunk, nagyon pici esélyünk van megtalálni, viszont elég nagy esélyünk van mellétrafálni. Talán történt valami gyerekkorunkban, ami ebben az életünkben előhívta a jelenséget, és talán sikerül is szakemberek segítségével néhány hetes, hónapos munka során valóban azt az okot feltárni, az igazit, ami kiváltotta, beindította az adott programot, de azt, hogy mi tette szükségessé, hogy megéljük az adott traumát ebben az életünkben, azt ki fogja megmondani? Talán előző életünkben? De melyikben a több száz közül, és vajon az volt az igazi, eredendő ok, ami miatt aztán számtalan életünkben újra és újra előhívtunk valamilyen traumát, hogy újra és újra megélhessünk ugyanazt a programot? És mi van, ha nem a saját valamelyik előző életünk az ős kiváltó, hanem valamelyik felmenőnk valamelyik előző élete volt a ludas a több százból, és mi csak kinyitottunk egy mappát a DNS-ünk fájlrendszerében? És miért azt? És miért pont most?

Tegyük fel, hogy képesek vagyunk hosszas kutató munkával felgöngyölíteni a valódi eredetet. És akkor? Megváltoztathatjuk? Tényleg érdemes sok évet, szenvedést és pénzt ölni egy bizonytalan válasz kutatásába?

Nem lenne-e sokkal egyszerűbb és célravezetőbb, ha a miértek kutatása helyett inkább csak egyszerűen tisztítanánk?

Vannak olyan eszközök, olyan módszerek, amelyek képesek erre. A Ho’oponopono, a Spirituális VálaszTechnika (SVT), a kineziológia, talán a Belső Utazás és az „Út önmagadhoz” módszere is ilyen, meg még biztos más is van, én ezeket ismerem.

És valójában ezek a sorok azoknak íródnak, akik szintén (minimum tőlem) ismerik ezeket az eszközöket – senkit sem célom megtéríteni.

Van, amikor hasznos a „Miért?”

Olyan esetekben, amikor a JELEN problémáit kell megoldani. MOST kell eldönteni, mit tegyél a megoldás érdekében. Ha kialszik a villany este a szobádban, tudnod kell, hogy a vihar vitte el az áramot az egész környéken, vagy a mikró csapta le a biztosítékot, esetleg kiégett a villanykörte. Mert aszerint tudod megoldani.

Ha az egyik gyereked ordít a másikkal, érdemes megkérdezni, hogy miért, mert lehet, hogy épp undok-béka-hangulatban van, és akkor elmagyarázzuk, hogy értem, drága, de akkor sem beszélhetsz így másokkal, de az is lehet, hogy a tesó táncol az idegein órák óta, és akkor a másiknak kell megmagyarázni, hogy ha sokat cibálod az oroszlán farkát, ne lepdődj meg, ha leüvölt…

A múltban eredő problémáink gyökerét feltáró MIÉRT kérdésre

EGYETLEN HASZNOS, GYORS MEGOLDÁST HOZÓ VÁLASZ VAN:

„Mert van egy részem, van bennem egy rezgés, ami azt teremti, hogy….”

Ezt a részemet gyógyítom most.

Bocsáss meg, szeretlek, sajnálom, köszönöm…



Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

És írj nekem hozzászólást akár itt, akár Instagramon, Facebook-on vagy YouTube-on!

.


_


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük