Az Univerzum válaszai
2019-03-20
avagy az Univerzum átver?
Mi emberek szeretjük „jobban tudni” a dolgokat. Vagy talán egyszerűen csak arról van szó, hogy az iskolában arra programoztak bennünket, hogy csak egy megoldás létezik? Program vagy szokás, egyre megy, ha ezzel akadályozzuk az életünket, a teremtő folyamatainkat.
Ha viszont megértjük – aztán meg is tapasztaljuk -, hogy van, aki jobban tudja, akkor kinyílik a „varázsdoboz” 🙂 . Szeretnénk valamit. Kérjük, mert tudjuk, hogy ez a módja. Csakhogy az Univerzum nem mindig ÚGY adja a megoldást, ahogy mi elképzeltük. Jelzem, általában jobbat ad…
Jó munkahelyet, rendes fizetést kérünk, és csodálkozunk, hogy erre még a munkahelyünket is elveszítettük. Pedig éppen a kérésünk szellemében volt szükség erre, hogy ÚJ munkát keljen keresni, és megtalálhassuk azt a pontnekünkvalót, ami készen vár minket. Kapcsolatokkal vagyunk úgy gyakran, hogy például nem boldog párkapcsolatot kérünk, hanem azzal a bizonyos emberrel akarunk dűlőre jutni. Pedig talán a megoldás nem nála van.
Én most nem a kérésed pontos megfogalmazására figyelmeztetlek – bár az is megérne egy önálló bejegyzést -, hanem arra, hogy van, amikor a változás a gyökerekig hatol, és nem gyorsan-látványos. És többnyire nem a konkrét megoldást kapjuk meg. Nem olyan meglepő ez, ha belegondolsz. A gyereket se úgy tanítjuk, hogy megcsináljuk helyette, vagy odatesszük elé a megoldást. (Megtesszük néha, de azzal nem tanítjuk, az biztos.) Nagyon gyakran tényleg kirántja az élet alólunk a régi rosszat, ha másképp nem vagyunk hajlandóak lépni. De sokszor kapunk LEHETŐSÉGEKET. Egy tanfolyamot, egy véletlenül elénk kerülő eszközt, egy könyvet, egy tanítót – valami olyasmit, ami ÁLTAL tudunk olyanná válni, aki már a vágyott dologhoz „tartozik”, nem a régi „rosszhoz”.
Már meséltem arról, hogy édesapámmal nem felhőtlen a kapcsolatunk. Ha azt mondom, hogy a felnőtt cirka 30 évemből 12-t egyáltalán nem is beszéltünk, akkor gondolhatod, hogy amikor igen, akkor sem volt minden csúcsszuper. Leginkább arról szólt a történet, hogy bántott (szóval, mindig csak szóval), én meg tűrtem, mert nő vagyok, és ez nekünk elég jól megy, meg jó gyermek is akartam lenni, meg hát legyen békesség, mégiscsakazapám. Aztán besokalltam, és elhúztam pár évre. Aztán jött az SVT, és úgy gondoltam, hogy ez mindenre megoldás (most is így gondolom). Merthogy már az első alkalommal apámra tisztítanunk kellett (nem, nem lepődtem meg), és ő meg is keresett. Aztán pár hónap múlva azt terveztük, hogy összeköltözünk, és én ujjongtam, hogy jajjjazesvété varázslat. Most is úgy gondolom. És három hónap múlva már megint nem beszéltünk. És akkor azt gondoltam, hogy hátjóvan, annyi mindenen segített az SVT, rendbetette az életem száz területét, hát ezt nem tudja, van ilyen. Aztán amikor apám megint elkezdett jelentkezgetni, akkor rájöttem, jó lesz ez. Csak ehhez több idő kell. És igen, nekem is MÁSKÉPP kell dolgokat CSINÁLNI…
Mi is történik?
- az én érzéseim tényleg teljesen megváltoztak. Már nem bűntudat van bennem, hanem tényszerűen látom, hogy ki mit vétett a másik ellen, nem félelem van bennem, hanem tartózkodás, óvatosság. Ettől tudok nem elzárkózni attól, hogy egyáltalán beszéljünk, de tudom meghúzni a határokat. Tudom azt mondani, hogy jó, legyen, de csak lassan. Hadd lássuk, komolyan mondja-e, hogy most másképp lesz, vagy csak belül akar kerülni az ajtón, aztán minden megint kezdődik elölről – ahogy eddig csináltuk.
- azt sose kalkuláltam be, hogy apámnak is fejlődni kell. erre még sose kényszerült rá, bár biztos kapott jeleket ő is, ahogy mindannyian először kis kavics formájában kapjuk a figyelmeztetést, csak hát ha nem hallgatunk oda, előbb-utóbb szikla lesz. És én nem vehetem át az ő fejlődését, és én azzal teszek neki jót, ha nem hagyok mindent rá, hanem meghúzom a határokat. Mert eddig soha senki nem tette.
Nos, megint jó személyesre sikeredett ez a bejegyzés, de csak így tudom megmutatni, hogy az Univerzum tudja. Majd ő tudja. És emlékezz, annak, hogy BIZTOSAN TUDHASSUK, hogy jó úton járunk, egyetlen feltétele van: ki kell mondanunk, pontosan (és magunkhoz őszintén) ki kell nyilvánítanunk, hogy mit is szeretnénk…
Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .
.
