Agymanók – filmajánló

Gyerekfilm – egggyáltalán nem(csak) gyerekeknek

Mármint hihetetlenül jól szemléltetve hívja fel a figyelmünket sok-sok fontos működésünkre.

Ha már az előző bejegyzésben megemlítettük az Agymanók című filmet – illusztráció szintjén -, és egyébként is terveztem, hogy írok egyszer róla, legyen ez az egyszer MOST 🙂

Amire fel szeretném hívni a figyelmedet, nem igazán a cselekmény, de egy-két spoiler ettől függetlenül becsúszhat, szóval ha ettől tartasz, inkább olvasás előtt nézd meg a filmet, online elérhető a Videa-n.

Egy kislány, Riley életének egy kritikus eseményét éli: apa munkahely váltása miatt arra kényszerül, hogy elhagyja iskoláját, barátait és kedvenc hobbiját, a jéghokit, és San Franciscoba költözzön. Az ő korában – a kamaszkor küszöbén – ezt fokozottan rosszul élik meg a gyerekek. A film különlegessége, hogy pontosan látjuk, hogy mi zajlik Riley fejében, szó szerint. A fejhadiszálláson történik az élmények emlékekké konvertálása, és az iránytópult kezelése. Ami számomra nagyon is érdekes megközelítés volt, és igazán modern, felvilágosult, hogy az események megítélését érzelmek vezérlik, az agyban gyakorlatilag és igenis és márpedig az érzelmek irányítanak! Megindító és tanulságos, és IGAZ, hogy ugyanarra az eseményre hogyan reagál a kislány kívül attól függően, hogy ki (melyik érzelem) áll az irányítópultnál belül!

Nagyon szemléletesen és hitelesen ábrázolják a filmben a mindennapi emlékek és a meghatározó emlékek helyét és viszonyát, a tudatalattit (ahova „bezárnak minden bajkeverőt„…) – és az oda száműzött eseményeket és lényeket, az álmok működését és szerepét. Szerintem érdemes kétszer megnézni: először élvezve a történetet, aztán pedig az agyi és lelki funkciók megformálását, mert lenyűgöző.

A legtanulságosabb rész az, amikor Derű megérti, hogy a Bánat nem valami eredendően rossz dolog, hogy okkal van az érzelmek között, nem olyasmi, amit minden áron távol kell tartani. A Bánat hasznos tud lenni, és néha bizony meg kell élni. Megérti Derű, és szembesül vele a néző, hogy az események összetettebbek lehetnek, akár több érzelem is kapcsolódhat hozzájuk, lehet egy emlék szép és szomorú egyszerre.

Persze nem véletlen, hogy a tizenéves korban már árnyaltabb a lélek, és bizony nem lesz elég a feldolgozáshoz és irányításhoz egy mindössze öt érzelmet felvonultató konzol…

A veszteség – bármennyire is az élet velejárója – rossz. De nem megélni, nem elsiratni, nem meggyászolni, elhazudni sokkal rosszabb… Az ember attól válik felnőtté, hogy megtanul bánni ezekkel az érzelmekkel is.

Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

És írj nekem hozzászólást akár itt, akár Instagramon, Facebook-on vagy YouTube-on!

.

_