Barion Pixel

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

Egy boldog ember

 

A gyakorlati spiritualitás

Csodálatos élményben volt részem, és meg akarom mutatni Neked is. Megosztani, mert ez varázslat. Mert EZ a varázslat. D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorának volt vendége Varga Izabella.

Ő nekem egyébként eléggé kívül esik a látókörömön. A Barátok közt sorozatot néztem akkoriban, mikor indult, de jó ideje nincs tévém, és egyébként sem tartott számot az érdeklődésemre sokáig. Ez az első alkalom, hogy jobban belelátok ennek a színésznőnek az „emberi” életébe, de azt kell mondanom: minden ez az ember, amiről a Szindrana-Mandalán olvashatsz. Szlogennek annak idején „A gyakorlati spiritualitás”-t választottam, mert számomra a spiritualitásnak akkor van értéke, ha attól az életem könnyebb és boldogabb. És ő mindezt ÉLI.

Húszévesen a délszláv háború borzalmai elől menekült Magyarországra. Imádta a színészetet, de mivel a legfőbb célja az volt, hogy családja legyen, és ezt nem tartotta összeegyeztethetőnek a színészi karrierrel, inkább a pszichológusi pályát választotta. Csakhogy közbejött a háború… Magyarországon egyszerűbb volt a színészettel kezdeni valamit, de ha a hited rendben van, megkapod, amit kívánsz: a Bartok közt sorozat éppen azt a színészi munkát adta meg neki, ami szinte olyan, mint a civil élet. Nem „birizgálja kalandvágy” /Tolkien: A hobbit/, nem akar kitörni a „skatulyából”, csendben éli a mindennapjait. Nem hagyja, hogy bedarálja a szakma, elégedett mindennel. Hálás. Tudja, hogy ő teremtette a mostani életét, mégis hálát érez – a lehetőségért, hogy módjában volt, van erre.

És aztán kifejti, hogy igen, a háború borzalmas. Nem lehet szavakkal kifejezni. De ehhez a boldog élethez gyakorlatilag szükséges állomás volt! Mert minden rossz, ami történik vezethet a vágyott dolgok felé. Ahogy szó szerint fogalmaz (20 perc 10 másodpercnél):

„A világ legrosszabb dolgainak is vannak jó következményei”

Aztán 34 perc 35 másodpercnél elmeséli azt, hogy hogyan tudott hálás köszönetet mondani abban a helyzetben, amiben mások csak a fájdalmat és a rosszat látnák. Ez az ember a klasszikus példája a hitét gyakorló harmonikus embernek.

Ha tudod, nézd meg ezt a videót, töltődni fogsz belőle:

 

 

 


Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük