Hogyan lépj túl a türelmetlenségen?

Volt róla szó legutóbb, hogy a teremtési folyamat egyik legnagyobb akadálya a türelmetlenség. Az ok is egyszerű: egyrészt nyilván nem kellemes, amiben vagyunk, és szeretnénk már a mást, másrészt a hit hiánya miatt szeretnénk már, ha megtörténne, hiszen biztos csak akkor lesz, hogy sikerült-e…

Nos, van itt valami, amit érdemes végiggondolnunk, megértenünk, mert ha sikerül elfogadni, akkor sokat segíthet.

Ebben a földi létben a teremtés nem ugrásszerű, hanem folyamat. Ez igaz helyekre is – pillanatnyilag ebben az Univerzumban nem működik a teleport: A-ból B-be úgy jutunk el, hogy elindulunk A-ból, aztán mindenféle helyeken haladunk át, és egyszer csak odaérünk B-be. Egy darabig, adott esetben jódarabig látjuk A-t, mikor visszanézünk, aztán van egy bizonytalan szakasz – igen, ez a leghosszabb az egész úton – amikor nem látjuk se A-t, se B-t, nem vagyunk se itt, se ott, aztán egy idő után meglátjuk a célt, de még onnan is idő, míg végül megérkezünk.

Pontosan így történik a változás az életünkben. A jó is, meg a rossz is. Az ember egyik nap még 54 kiló, aztán egyszer csak rááll a mérlegre, és hopp, már 90-et mutat. Ja, közben eltelt 20 év, észre se vettük! Vagy elkezd angolul tanulni, csak bámul, mikor megnéz egy angol nyelvű filmet, aztán valamikor azt veszi észre, hogy megszólítják az utcán külföldiek, és ő angolul igazítja őket útba.

A teremtés is így megy végbe, függetlenül attól, hogy ez esetben igénybe veszünk bizonyos segítséget is, nem csak a saját tetteink játszanak. Érted. Nem így lesz a rosszból jó:

Hanem így:

Na már most, útközben nyugodtan tölthetjük az időnket elégedetlenkedéssel

(„Ott vagyunk már?”)

és bosszankodással is, de emlékezzünk, hogy a teremtés során nem csak a ki erőink működnek. Gondolj arra, ha Te segítenél valakit az útján, és folyton panaszkodna, meg nyafogna, meg követelőzne, meg azzal nyúzna, hogy á, úgyse lesz ebből semmi, meddig segítenéd? Vagy legalábbis mennyire lelkesen? Amikor ezt tesszük (mármint az elégedetlenkedést), az kábé olyan, mintha azt, amit az Univerzum nappal felépített, mi éjjel gondosan lebontanánk, mint valami magos Dévavárat.

Ha viszont haladunk az utunkon, és figyelünk a változás halvány, apró jeleire, attól gördülékenyebbé válik a folyamat.

„Még nem vagyunk ott, de a feketében mintha már látnék valami halovány zöldességet…”

• Ez a kalács még mindig elég lapos, de legalább már nem égett meg.
• Ez a pasi még mindig csak a szexet akarja, de legalább már hozott egy szál virágot (ellentétben az előzővel, aki csak ízléstelen sms-eket írt).
• Még mindig jönnek a felszólítások, de legalább már nem százezreket követelnek, hanem csak 60-at.
• A gyerek még mindig rossz jegyeket hoz, de legalább már látom néha tanulni.
• A kocsi még mindig folyton lerobban, de most legalább olcsóbb volt a javítás.
• A vállalkozásban még mindig túl kevés a forgalom, de több, mint az elmúlt hónapokban.

És utána hozzátesszük:

„NA MAJD A KÖVETKEZŐ MÉG JOBB LESZ!”

És akkor, és a fene aki megeszi, de csak akkor igenis fokozatosan zöldül az a fránya fekete, míg egy napon azt vesszük észre – és tessék igenis észrevenni -, hogy már nem a feketében van egy kis zöld, hanem a zöldben egy kis fekete.

Ez az, amit úgy is hívunk, hogy hála. Ez az, amiért csinálunk hála-gyakorlatokat és szorongatunk hálakövet. Egyszerűen belehelyez egy olyan energiaáramlásba, ami segíti a teremtési folyamatot, mert arra figyelünk, ami jó, és amire figyelünk, az megnő.

Hát, ennyi az egész 😛 .

Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.