Na vajon miért bukik el a legtöbb teremtő folyamat?
2017-07-11
„Megy a nyuszika az erdőben, egyszer csak találkozik a csigával, akinek be van kötözve a feje. Nyuszika megkérdezi tőle:
Jaj csiga, hát veled meg mi történt??
Ne is kérdezd, nyuszika! Megyek ezerrel az erdőben, egyszer csak hirtelen kinőtt egy gomba!”
Nevetünk rajta, mert a dolgok nem így működnek. Mégis, mikor kiküldünk egy kérést az Univerzumba, és nem teljesül hamar, akkor csalódottak vagyunk. Pedig ezzel rontunk el mindent!
Sokan hiszünk abban tudjuk, hogy VAN teremtő erőnk, hogy ha valamit kérünk Istentől, az Univerzumtól (ki hogyan nevezi), akkor megkapjuk. Az emberek évezredek óta járnak templomokba, hogy ezt vagy azt kérjenek az istenüktől, és eddig stimmel is, de mindig úgy tekintettek erre a kérésre, hogy az Isten vagy lesz elég kegyes, jókedvű és engedékeny, hogy megadja nekünk, vagy nem. Csak néhány évtizede jutott el hozzánk az információ, hogy az, hogy ezek a kérések teljesülnek-e, az nagyobb részben rajtunk múlik. Isten leggyakrabban nem azt adja, mit kérünk, hanem azt a teremtő erőt, ami képessé tesz minket arra, hogy kvázi materializáljuk a vágyunkat.
Miért van az, hogy mégsem éri el a vágyait mindenki, aki pedig mélyen hisz ebben? Mondom, azon ritka kivételtől eltekintve, amikor Isten csakugyan közbelép, hitem szerint mindig kizárólag a saját védelmünkben, az akadály bennünk van.
Melyek lehetnek ezek az akadályok?
I. A legfontosabb a hit hiánya.
Sajnos nem elég remélni. Nem elég, hogy valaki azt mondta, hogy bármit megkaphatok és elérhetek, és akkor az tuti úgy van. Mert ez a valaki más hite. Az Univerzum szállít, ha kértünk, de ha nem hiszünk, az olyan, mintha nem vennénk át a csomagot, amit a neten rendeltünk. Nehéz felismerni, hogy milyen az „igazi” hit, és milyen, mikor az ember csak akar hinni. De attól még feltétel. Ide tartozik a félelem is, hiszen az is egy verzió a hit hiányára : „mi lesz, ha nem sikerül?”
II. A meggyőződés, hogy
- nem érdemlem meg,
- nem jár nekem vagy
- valójában ez a dolog rossz.
Mindhárom gondolat – akár tudatában vagyunk, akár csak mélyen tudatalattiban létezik – egyszerűen blokkolja a teremtés folyamatát. Az ember alapjában véve jó, és bár egyetemes erkölcsi normák nem léteznek, csak társadalmi szinten, attól még magunkévá tudunk tenni szabályokat arról, hogy mi a helyes és mi nem az. Ha olyasmire vágyunk, amit mélyen belül valami rossz dologgal azonosítunk, akkor vagy eleve elszabotáljuk az egészet, vagy olyan szinten büntetjük magunkat érte valahol máshol, hogy jobb is lett volna, ha nem sikerül. Például: „A szép és csinos lányok mind buták és sekélyesek. ha csinos leszek, senki se fogja elhinni, hogy értékes vagyok.” vagy „Ha csinos leszek, tetszeni fogok a férfiaknak, megkísértenek majd, és veszélybe kerül a házasságom.” (ezeket FogyiKlubos barátnőimtől hallottam) vagy „Bőségben élni csakis tisztességtelen hozzáállással, másokat megrövidítve lehet.” és még sorolhatnám…
III. A türelmetlenség.
Ebben a földi életben van a teremtő folyamatoknak némi késleltetettsége. Állítólag a lélek, amíg két földi élet között tartózkodik a valahol, akkor kedvére teremtget világokat, éppúgy, mint mi az álomban. Csak rágondol, és már ott is van körülötte. Ebben a mi világunkban az induló impulzus ugyanaz: kigondolunk valamit, és megtöltjük azzal az energiával, hogy legyen ez valóságos. (Jelzem, ez nyugodtan tud önkéntelen is lenni). De aztán nekünk – ellentétben a test nélküli lelkekkel – mennünk kell a dolgunkra, élni az életünket, mintha semmi se történt volna, és persze nem árt olyan tettekkel megtámogatni a folyamatot, amelyek segíthetnek (például ha lottóötösre vágysz, érdemes venni egy lottószelvényt, vagy hogy megy ez mostanában), de egyébként nem nagyon kellene agyalni rajta. Na most könnyű ezt mondani, mikor csak arról van szó, hogy milyen jó lenne, ha már lehetne kapni a boltban szép érett görögdinnyét. Amikor nincs tétje, amikor semmi rossz nem származik abból, ha nem sikerül. De mikor nap mint nap futunk bele a fájdalomba, amit a kívánt dolog hiánya okoz, akkor nem könnyű ez rohadt nehéz. Ám mindegy, hogy könnyű vagy sem, a folyamat így működik, slusszpassz.
Egy gondolat talán segíthet:
Amikor elvetünk egy magot, nem várjuk tőle, hogy holnapra teremjen. Hónapokba, sőt évekbe is telhet, mire látszik az eredmény. De ha megteszünk mindent, amit kell érte (nem hagyjuk kiszáradni, nem hagyjuk megfagyni, nem hagyjuk, hogy leegyék az őzek, ha betegség nyomait látjuk, akkor meggyógyítjuk), akkor nagy valószínűséggel a magból termés lesz, az a termés, amit várunk tőle (nem lesz az almafán dinnye, az tuti), még akkor is, ha a mag a legkevésbé sem hasonlít arra, amit várunk belőle. A türelmetlenség ebben az esetben az lenne, ha még a földben hetente kitúrnánk a magot, és megnéznék, hajt-e már.
+ 1. És egy kupacba veszem azokat az akadályokat, amelyek mélyebben vannak, a tudatalattiban, vagy még lejjebb. A negatív programok, az élettervünkkel (amit a lélek rak össze magának születés előtt) kapcsolatos akadályok, a DNS-ben őrzött kódok, amelyekben ilyen-olyan hozott, örökölt adatok vannak. Ezek azok, amelyeknek feloldásához külső segítség kell.
Hogy a fentiek közül mi az, ami éppen a pillanatnyi céljainktól távol tart, azt bizony nagyfokú tudatossággal, önismerettel lehet felismerni. A jó hír, hogy ha már sikerül ezeket szétbogozni, akkor már a teremtés is könnyen fog menni!
Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .
.