Szereted Pumuklit?

Vigyázat, személyes bejegyzés

Semmi bölcsesség nincs a mai bejegyzésben, csak történik az életem, és gondoltam elmesélem.

Szeretek vasalás-kötés-miegymásozás közben nézni ezt-azt, leginkább persze olyasmit, amit ismerek, és nem baj, ha nem bámulom folyamatosan a képernyőt, mert úgy is értem. A Facebook a barátom, dob fel nekem ötleteket, így akadtam nemrég a Pumukli sorozatra. Újfent. Mert ugye minden részt megnéztem annak idején… Szereted a meséket? Én nagyon, már persze leginkább a „békebeli” példányokat – ez már ugyebár a korral jár 😛

Nos, elémhozta az élet Pumuklit, és persze nézegettem is az epizódokat szorgalmasan, amikor észrevettem, hogy nem a manócskát figyelem, és nem a mese történetét, hanem Éder mestert, mégpedig szakmai szemmel.

Amikor megszületett bennem a vágy, hogy főállású alkotó legyek (Lásd Spirituális történetem), akkor el-elábrándoztam, hogy milyen is lehet az az élet. Amikor az embernek vannak megrendelései, és nem kell félnie, hogy lesz-e elég, és nem kell stresszelni semmin, és nem kell kapkodni sem, de unatkozni sem (azt mondjuk nem is nagyon tudok..), csak szépen reggel felkelsz, elkészülsz, mosakszol-kávézol-reggelizel-kicsit-pakolászol, aztán alkotsz, meg  csomagolsz és postára viszed, és… érted.

Szóval mindig valahogy úgy képzeltem, ahogy a régi mesteremberek dolgoztak, akikre még gyerekkoromból emlékszem, a cipész, meg a fazekas, meg akiket most is látok, a képkeretező, ilyesmi. És persze Éder asztalos mester.

Nézem a Pumukli-sorozatot, egyiket a másik után, és azt figyelem, milyenek egy mesterember hétköznapjai. Mikor kel, hogyan osztja be a munkát, hogyan kezeli, mikor összeszaladnak a megrendelések, és hogyan a váratlan helyzeteket, milyen, mikor néha megenged magának napközben egy kis szunyókálást, vagy amikor munka után beül a haverokkal sörözni. Hogyan választja el (térben is) a munkát a magánéletétől (jó neki, van műhelye, ezt én még nem nagyon tudom megcsinálni). Csoda szívmelengető érzés, amikor felfedezem a párhuzamokat az életünkben, és újra meg újra rádöbbenek, hogy megérkeztem. Azóta amikor nem mesét nézek, hanem üveget csiszolok, motívumokat rajzolok, festés után elpakolászok, eszembe jut: pont, mint Éder mester. Pont, mint egy igazi alkotó ember…

Talán unod is már, hogy mindig ezt emlegetem, de nem tehetek róla, új még, és épp eléggé nagy volt az esélye, hogy nem sikerül ahhoz, hogy igazán értékelni tudjam, mert eggggggyáltalán nem magától értetődő.

Hogy is hívják ezt?

Ja, tudom.

Hála…

Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

És írj nekem hozzászólást akár itt, akár Instagramon, Facebook-on vagy YouTube-on!

.

_