A „Z” generáció

Ez bizony egy csuda érdekes – és ellentmondásos – téma. A „Z” generációról kevés pozitív dolgot hallani/olvasni. Nehéz pontosan behatárolni, de azokat a kb. 2000 óta született gyerekeket sorolják ide, akik már úgy születnek, hogy értenek a digitális technikához. Net-generációnak is hívják őket. A mai óvodások, kisiskolások, kiskamaszok. A legpozitívabb meghatározás, amit olvastam, hogy „másképp” gondolkodnak.

Bizony-bizony, sok fejtörtést okoznak a pedagógusoknak, mert másképp kell(ene) őket kezelni, mint az előző generációt. Pedagógusként hadd tegyem hozzá, hogy éppen úgy, ahogy az előző generációt is másképp kellett volna kezelni, mint az azt megelőzőt, és így tovább. Valóban, ez a folyamat egyre gyorsabb…

De nevezik őket lustáknak, sekélyesnek, közömbösnek, hisztisnek, követelőzőnek, elkényeztetettnek, olykor szánalmasnak, és engem ezek a jelzők mindig a

Bezzeg a mi időnkben…!

kezdetű dörgedelmekre emlékeztetnek. Ami valljuk be, nagyjából minimum 2000 évvel ezelőtt hangozhatott el először, és valószínűleg minden generáció el fogja hajtogatni. (Az milyen mókás lesz, mikor ezek a kis „semmirekellők” mondják a gyerekeiknek 🙂 )

Miközben – tudjuk jól – ezek között a gyerekek között jelentek meg némi átfedésben a kristály-, majd a szivárvány gyerekek. Miután az indigók úttörőként kiharcolták az ösvényt a „kezelhetetlen” viselkedésükkel, kinevelve maguk körül a kicsit nyitottabb felnőtteket (szülőket és egyéb gyerekekkel foglalkozó szakembereket), megjelentek ők. Hatalmas szemükkel, átható, megértő tekintetükkel. A szelídebbek, a csendesebbek, már-már visszahúzódók, de ugyanúgy „problémásak”. A szónak abban az értelmében, ahogy a kényelmesebb felnőttek nevezik azokat a gyerekeket, akik másmilyenek, mint az elvárásaik.

Márpedig ezek a gyerekek – akik MIND tagjai a „Z” generációnak, bár nyilvánvalóan valamelyest kevesebben vannak – azért születtek a Földre, hogy szeretetükkel megváltsák azt. Kicsit nehéz elképzelni, de lehetséges. Talán nem minden velük foglalkozó felnőtt, de a szülők egy (nagy) része szelídíthető lesz, és néhány felnőtt is. És a kör, mint valami pozitív pilótajáték, folyamatosan és megállíthatatlanul bővül.

Hiszen ez már a harmadik generáció lesz. Az indigók felnőttként már sokkal megértőbbek a saját gyerekeikkel. Emlékeznek rá, milyen volt megbélyegzett gyereknek lenni, pedig ők csak kicsit másképp szerették volna megélni a mindennapjaikat. Valószínűleg az ő gyerekeik a kristálygyerekek, akiknek már nem kell harcolni, de még mindig gyakran választják a visszahúzódást, mert túl érzékenyek, és túl gyakran meg-nem-értettek. De ők már meg fogják érteni az ő – immár szivárvány – gyerekeiket, akiknek legalább a családban módjukban áll megélni a szeretetet.

Nem, persze, hogy nem ilyen egyszerű. Nem mindenki tölti be a küldetését, van, aki megtorpan, van, aki feladja. Ott az a „kis buta” szabad akarat, nyugodtan lehet rosszul is dönteni, hiszen ez azért nem valami könnyű út. Bárki visszautasíthatja a küldetését, maga a gyermek, vagy az őt támogatni küldött szülő.

Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.