Barion Pixel

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

A Megvalósítás-Segítő Programról

 

„Sikeres ember az, aki folyamatosan halad a célja felé.”

Az eredeti neve az volt, hogy „Új Év – Jobb Élet„. Csak aztán úgy döntöttem, hogy hiszen nem csak januárban lehet elindulni egy cél felé…

Az úgy kezdődött, hogy MLM-rendszerben dolgoztam majdnem 20 évig. Nem az értékesítésre, hanem a hálózatépítésre figyeltem jobban, és nagyon szerettem, ahogy a munkatársaimat láttam fejlődni, változni. De nagyon zavart, hogy mindenkivel eljutottunk az úton bizonyos pont(ok)ig, ahol a belső blokkok, akadályok voltak. Tudtam magamról, hogy milyen mélyek ezek, hogy micsoda fájdalmas és kemény út vezet ezen blokkokon túlra. Legalábbis nekem akkor még csak egy megoldásom volt erre: nyomni erőből még jobban, és akkor elszakad majd a visszahúzó gumikötél, és utána hasítunk a célunk felé. Csak a tudatosságomat tudtam adni, miszerint az akadályok jó része belülről fakad… Két dolog volt ezzel a probléma:

  1. nem mindenki bírta ki. a legtöbben emiatt adják fel ezt a bizniszt…
  2. volt, aki kibírta, de mire igazán sikeres lett, megutált, mert minden fájdalma hozzám kötődött…

Aztán (sok évvel később) rátaláltam a Spirituális Válasz Technikára, ami minden általam eddig ismert módszernél puhábban, finomabban, és viszonylag gyorsan juttat át bármilyen belső akadályon. Akár genetikai, akár előző életes, akár jelenből való trauma az eredete (meg satöbbi…). Először persze magamon használtam (és használom nyilván a mai napig) aztán sokat gyakoroltam a barátaimmal (a legjobban az esett, mikor egy barátnőm azt írta messengeren, hogy „nem tudom, mit csinálsz a gyerekkel, de abba ne hagyd!” 🙂 ), és végül elkezdtem dolgozni vele. Azt tapasztaltam, hogy a klienseim kevésbé katartikusan élik meg az eredményeket, mint szerintem jogos lenne, mert

  1. nem könnyű észrevenni az eleinte még apróbb eredményeket, melyekért érzett hála érzés pedig hihetetlenül felgyorsítja, és végül látványossá teszi a javulást.
  2. nem mindig teszik meg (azaz gyakran nem teszik meg) azokat a fizikai világban szükséges lépéseket, konkrétan a tetteket, amelyek nélkül pedig ebben a földi világban nem boldogulunk, akármilyen tökéletesek is lennénk spirituálisan.

Azaz mindkét munkámnál az volt a dolgom, hogy segítsem az embereket sikerre jutni (bármit is jelentsen ez számukra), de rá kellett jönnöm, hogy ehhez mindkét terület – a spirituális és a tevőleges – fejlődése szükséges.

Így született meg a Megvalósítás-Segítő Program. Minden tudásom, tapasztalatom, szeretetem és érzékenységem benne van. Az érzék, hogy mikor hogyan szóljak, és milyen kérdést tegyek fel. Mindenki másban ügyes, én ebben vagyok jó. És rettenetesen élvezem. Hihetetlen élmény, amikor leülünk valakivel, aki épp úgy érzi, egy körforgalomban köröz folyamatosan, és másfél óra múlva hallani a lélegzetén a megkönnyebbülést, mert kijáratokat lát.

Érdekes nagyon, hogy amikor elhagytam a biznisz-életet, mert alkotni vágytam, nyugalmat vágytam, csendes életet vágytam, akkor még nem volt letisztulva semmi, volt rengeteg ötlet, és azokból kellett kimazsolázgatni, mi is az, ami jó lesz. Akkor nekem csinált valaki SVT tisztítást, és azt üzenték az égiek, hogy ne a magam hasznát keressem, ne azt nézzem, hogy ÉN mit akarok csinálni. Az fog működni, abban találom meg a jövőmet, amivel tényleg segíteni tudok.

A Megvalósítás-Segítő Program januárban indult (ez az írás 2019. március végén íródott). Akikkel akkor kezdtünk, azokkal ezekben a napokban zajlik a 3. konzultáció. Van benne SVT tisztítás, önismereti gyakorlatok (munkafüzet) és házi feladat. És boldogítóak a visszajelzések. (Amikor lefut az első 7 hónapos ciklus, beszámolok úgyis, ki se bírnám 😛 ) Energiát spórolunk meg azzal, hogy minden hónapnak meghatározzuk a prioritásait, a fókuszt, amire a következő hetekben figyelni kell. Néha pénzt is. Van, akinek a szerteágazó érdeklődése sokféle terapeutához, kezeléshez és technikához hajtja, az SVT pedig megmondja, hogy mi az, ami most hasznos számára, és mi az, ami most nem segít annyit. A vállalkozásban dolgozónak segít eldönteni, hogy a sokféle terület közül melyik legyen az, amit most a leghatékonyabban tud vinni, míg más ötleteket átmenetileg háttérbe szorít, vagy a sokféle lehetségesen hasznos kiadásból/fejlesztésből (melyekből persze csak 1-2-re van keret), melyik lesz a leghasznosabb, melyikbe érdemes most beruházni.


Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.


2 Replies to “A Megvalósítás-Segítő Programról”

  • Napok óta azon gondolkodom, vajon mikor és hogy kezdődött. És most kattintgatások közepette megtalált a válasz. 🙂

Hozzászólás a(z) Nikoletta bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük