fbpx

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

A saját utam története

 – avagy tényleg bármit kérhetsz!

Elmesélem Neked egy saját Egyeztető tárgyalásomat Istennel. A történet nagyon személyes, fura érzés is most ilyen nyilvánosságban megosztani, de megteszem, mert talán tanulságos. Arra is példa, hogy amikor egy álom megfogalmazódik bennünk, sokszor a megvalósítás olyan hosszú időt is igényelhet, amilyen távlatokban mi emberek nemigen gondolkozhatunk.

Azelőtt az üzleti életben dolgoztam, sokáig nagyon élveztem, de egy idő után belefáradtam. Sajnos nem hallgattam a szívemre, és miután már éreztem, hogy váltani kellene, még évekig erőltettem, míg gyakorlatilag tönkre nem mentem. Még mindig lehetett volna kölcsönkérni (már megint), de inkább kiszálltam. Bölcs döntés volt, de nagyon ijesztő. Mindenesetre a konokságommal rászoktattam Istent arra, hogy másképp nem tud a rossz (értsd: nem nekem való) úton megállítani, csak ha ellehetetleníti a helyzetemet. Még évekig ezt a taktikát folytatta, azzal a különbséggel, hogy én tanultam meg értelmezni az üzenetét, és már nem kellett az egész életet kirántania alólam (bukni autót, megtakarítást, bútorokat, törlesztőrészleteket, mindent), hanem párezres veszteségekre is reagáltam.

Az említett helyzetben már évek óta dédelgettem egy álmot: az alkotásból szeretnék élni, mint üvegfestő, vállalkozóként. A semmibe ugrottam csukott szemmel. 16.000 Ft készpénzzel, az egyetlen biztos jövedelmem az egy gyerekre járó családi pótlék volt, egy barátom irgalmából fél évet lakhattam ingyen a kis garzonjában (alacsony rezsi 😉 ), ennyi időt kaptam, hogy eldöntsem a HOGYANt. Sokat imádkoztam akkoriban, és fura mód életem legboldogabb időszaka volt, tele szabadsággal, alkotással és reménnyel. Csak ráfeküdtem Isten kegyelmére, és naponta megéltem, hogy mikor lépésre emelem a lábam, még nem látom az utat, de mire leér a földre, már a jó ösvényen járok. Olyan gyorsasággal jöttek a lehetőségek, a tanítók, a felfedezések és felismerések, hogy csak kapkodtam a fejem, mindenesetre éreztem a vezetettséget.

Nem tudtam még, hol akarok/fogok élni, mikor lejár a fél év, mennyi idő felfuttatni egy ilyen vállalkozást, egyáltalán életképes-e vagy csak egy romantikus ábránd. Ahol most lakom, a nyolcadik hely az említett semmibe zuhanás óta (akkor 4 év alatt) , és ez volt az a hely, és az az életkörülmény, amit a célom előtti utolsó állomásnak éreztem, és érzek azóta is. Részidős óvónéni vagyok egy pici óvodában, ahova nem “dolgozni” járok, hanem “velük lenni”, rengeteg szabadságom van, ugyanakkor megélhetésem, hogy ne kelljen muszájból és mindenáron alkotni – és eladni. Eddigre – gondolhatod – kellően beleuntam a költözésekbe is.

És eddigre szépen kirajzolódott az is, mit szeretnék, hol, és hogyan. De még mindig bizonytalannak lehetett felfogni a helyzetet, és még mindig nem tudtam, hogy az ötletem életképes-e. A – talán gyorsabban működő – modern marketingmódszerek nagy részét nem szeretném alkalmazni, vállalva az esetleges lassúbb haladást is. Ugyanakkor láttam, hogy ha a jelen élet egyetlen kis pálcikája megrendül, borul megint az egész, és nekem megint mennem kell.

Akkor került sor a bizonyos megbeszélésre.

Elmondtam Istennek, hogy én még mindig nem lehetek biztos abban, hogy azokkal az eszközökkel, amelyeket hajlandó vagyok használni, működőképes-e az ötletem (a marketingguruk szerint nem).  De tudom, hogy Ő igen. Nem azt kértem tőle, hogy tegye sikeressé a kis bizniszemet. Van – és innen még elérhető – más életforma is, amit élvezni tudnék, és innen emberi szemmel még nemigen látható, hogy melyik lenne csakugyan nekem való, de Ő látja már most is.

Azt kértem tehát, hogy ha az élet, amit most látok, való nekem, és sikerre vihető,

  1. engedje, hogy itt maradjak – minden bizonytalansági tényező ellenére – mindaddig, míg megcsinálom. Hogy minden figyelmemet erre fordíthassam. Azaz, ha bármilyen okból mennem kell, akkor tudni fogom, el kell engedem ezt a dolgot.
  2. legyen szíves hagyjon fel azzal a szokásával, hogy úgy értesít az új szükségességéről, hogy tönkreteszi a régit, és MUSZÁJ lépni. Kértem, hogy ezentúl ha váltanom kell, akkor inkább valami pozitív dolog felmutatásával, eleve egy jobb választás lehetőségével szóljon.

Ez pedig azóta (immár 2 és fél éve) így megy. Több olyan helyzet és változtatás volt a környezetemben, ami nélkül – vagy ha csak másképp történik – borulhatott volna megint minden. Csak egyet mondok el, mert a többiben mások is érintettek.

Másfél évvel ezelőtt történt, hogy a részidős fizetésemet a munkaidő növekedése nélkül felemelték 50 %-kal. A rákövetkező hónapban utolért egy régi adósságom (említettem, hogy nem tudtam fizetni egy-két hitelemet annak idején), és levonták a fizetésem felét, hat hónapon keresztül. A fizetésemelésre, ilyen mértékűre főleg, semmiképp nem számíthattam, de ha nem történik meg (és éppen az előző hónapban??!!!), kénytelen lettem volna mindent hátrahagyni, és olyan munkát keresni (főállású óvónőként gyakorlatilag bárhol elhelyezkedhetnék bármikor), ahol a fizetés fele is elég. Véletlen lett volna? Én bizony nem hiszem 🙂 .

Mindezt azért írtam le, hogy látni lehessen, hogy is néz ki egy ilyen “megbeszélés”, és hogy nem csak bizonyos dolgokat lehet kérni, hanem akár még a megvalósulás, és/vagy a kommunikáció módját is.

Most már látom (nagyjából, mert még vannak változók), hogy mit, hol, hogyan. És ha már így kitárulkoztam, ígérem, megírom azt is, amikor megérkeztem 🙂 .

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük