avagy mi a helyzet a hosszabb idő alatt megvalósuló kívánságokkal?

Persze, vannak egyszerű kérések. Amikor késésben vagyunk, kérünk segítséget, hogy időben érjünk oda. Még akkor, is ha ez szemmel láthatóan lehetetlen, az Univerzum/Isten mindenható, simán el tudja intézni, hogy akár maga az előadó késsen, vagy tegyék át másik napra a találkozót. Ha van egy vizsgánk, kérjük az ajtó előtt a segítséget, és kaphatunk higgadt nyugalmat, magabiztosságot, vagy azt az egyetlenegy tételt, amihez hozzá tudunk szólni 😛

De mi van akkor, mikor olyan vágyunk van, amely megvalósulásához minimum hónapok kellenek? Mert például nagyon sokba kerülnek, és pillanatnyilag nemhogy pénzünk nincs, de mondjuk munkánk se. Vagy olyan képességek kellenek hozzá (nyelvtudás, valamilyen végzettség, stb), amelyek megszerzése évekbe kerül.

Elméletileg akkor is elég kellene, hogy legyen egyetlen kérés.

“Kedves Univerzum, kérem, hogy legyen saját házam.”

És kész. Elméletileg a teremtés így zajlana, és igen, valóban ennyi lenne az egész. Ezek után lépésről lépésre jönnének a lehetőségek, és – emberi mértékkel mérve – viszonylag rövid idő alatt meglenne házunk, méghozzá álmaink háza. Elméletileg.

Csakhogy a való életben, a fizikai világban, a mi emberi világunkban van néhány tényező, ami miatt elcsúszhat, eltérülhet, sőt megbukhat a megvalósulás. Ott vannak a saját félelmeink, türelmetlenségünk, hit-telenségünk. Ezek legtöbb esetben jelen vannak, főleg, ha már sokszor kértük azt a valamit, és még mindig nem valósult meg. Márpedig egyenként, önmagukban képesek elszabotálni a Teremtő minden erőfeszítését.

És ott vannak a félreértések. Az ember egyre tapasztaltabb lesz a kéréseinek megfogalmazásában, de nem mindig sikerül az összes változót lefixálni. Meg aztán az életünk változik, a prioritások is mások lehetnek most, mint fél éve, mikor kinyilvánítottuk a vágyunkat. Talán szeptemberben még az volt a legnagyobb vágyunk, hogy beválasszanak a küldöttségbe, ami márciusban indul Genfbe. Csakhogy közben kiderül, hogy mondjuk összejött az a várandósság, amit már évek óta kérünk. Ez persze mindent felülír. Vagy megtaláljuk ugyan álmaink állását, be is hívnak interjúra, meg is felelnénk, de kiderül, hogy mondjuk morálisan nem tudunk azonosulni a cég céljaival. Esetleg váltanunk kell rajtunk kívül álló okok miatt, és azt kívánjuk, bár visszamehetnénk az eddigi életünkbe, de mire megteremtődik erre a lehetőség, megtetszik az új élet, és már nem akarjuk a régit.

Lehet, hogy lesznek hasonló tapasztalásaink, lehet, hogy nem. Mindenesetre folyamatosan figyelnünk kell, hogy jó-e az irány. A fent említett munkaértekezletre olyankor kell sort kerítenünk, ha úgy érezzük, nem. (Addig nem. Nem vegzáljuk a mindenhatónkat folyton, különben nem tud a feladatra összpontosítani. Amikor megvizsgáljuk a folyamatot, és mindent rendben találunk, akkor hálát és köszönetet mondunk, és dolgozunk tovább az ügyön.) Munkaértekezletnek nevezem, amikor bizonyos időt (a fél órától a két napig) kettesben töltünk azzal, akitől kértünk – nevezd bár Univerzumnak, Istennek, Teremtő Energiának vagy hited szerint bárminek. Meditációval, vagy csak egyszerű csendes beszélgetéssel. Én sétálni szoktam itt a néptelen “hegyi” utakon, akár hangosan is beszélhetek, úgyse hallja senki 🙂 .

Néhány óra egyedüllét – ha nyitott szívvel fogunk hozzá – meghozza a választ arra a kérdésre, hogy mi a baj. Talán csak elvesztettük az energiánkat, talán csak lekapcsolódtunk, és ezért rendült meg a hitünk, talán nincs is baj, csak van egy közbülső – nélkülözhetetlen – állomás, amit nem kalkuláltunk be, talán félreértést okozott, hogy valamit nem fogalmaztunk meg jól. Esetleg túlságosan ragaszkodunk a saját elképzelésünk szerinti megvalósuláshoz, pedig Ő talán jobban tudja… Olyan is volt már, hogy éreztem, bennem lenne szükség több erre (hitre, pozitívabb gondolatokra, nyitottságra, stb), vagy kevesebb arra (türelmetlenségre, félelemre, önhibáztatásra, stb), hát kértem még képességet, hogy úgy tudjak érezni, ahogy ahhoz kell, hogy megvalósulhasson, amit szeretnék. Ha már bármit kérhetek…

Legközelebb elmesélek valamit, ami konkrétan velem történt meg. Nagyon személyes vallomás lesz, különösen azért, mert a megvalósulás még folyamatban van, de nagyon szemléletesen fogja mutatni, hogy mi mindent (is) lehet akár kérni.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük