A Tudatalatti hatalma – 2. rész

A Tudatalatti hatalma – 2. rész

… avagy így tanítsd meg  a gyerekednek, hogyan használja a saját céljaiért.

Ezt a sorozatot azért kezdtem el, hogy segítsek megérteni, hogyan működik a gyakorlatban a tudatalatti, és hogyan lehetünk urai, hogy végre szolgálja az életünket, és ne akadályozza. Sőt, leginkább azt szeretném megmutatni, hogy hogyan lehet megtanítani erre a gyerekeinket, hogy nekik már könnyebb legyen, és a lehető legkorábban használni kezdjék ezt a nagyhatalmú, hogy ne mondjam mindenható eszközt. Nehéz volt kitalálni, hogy írjam le, hogy érhető is legyen, meg igaz is, meg meg is magyarázzam, és még a gyereknek is jó legyen.

Végül úgy döntöttem, hogy úgy fogalmazok, ahogy azoknak a felnőtteknek tanítottam annak idején, akik még nem nagyon hallottak erről a hatalomról. Így benne lesz a magyarázat is, meg azok a képek, amelyeket a fiamnál használtam. De pontosan érthető lesz (remélem), és így mindenki úgy fogalmazza át az információt, ahogy a gyermeke életkora és gondolkodásmódja megkívánja.

Nos kezdjük:

A fejedben van egy kis szoba. Olyan, mint egy irányító(diszpécser)központ. A fal mellett végig asztal, számítógép monitorok, billentyűzetek, kapcsolótáblák. Ott lakik az ElmeManó. A mennyezet egyik sarkában van egy hangszóró. ott jönnek az utasítások.

Amikor megszületünk, a számítógép még üres. Ez nem jelenti azt, hogy információ nélkül valók lennénk, hiszen ott a DNS, ahol nem csak szimpla adattárolás van, hanem komplett programok indító (.exe) fájljai is, de tételezzük fel, hogy ezek egy másik számítógépteremben vannak, és egy másik Manó felügyeli őket.

Aztán, ahogy jönnek az információk, a számítógép folyamatosan töltődik. Azért hangszóró, mert az adatok beszéd formájában érkeznek. Ahogy hozzánk/rólunk beszélnek mások (szüleink, családtagjaink, pedagógusok, a társaink, idegen felnőttek…), és ahogy mi beszélünk saját magunkhoz. Ahogy Darnel Christian fogalmazott:

„A kis hang. Tudod, amelyik most azt mondja: „Milyen kis hang? Nem hallok semmit.”

Ezen beérkező információk alapján kialakul az énkép, amely aztán programok összességeként határoz meg majd minket. Mindenféle területtel kapcsolatban „kialakulunk”. Kezdetben a Manócskánk csak adatrögzítőként működik. A még üres számítógépbe tölti be az adatokat arról, kik is vagyunk, és milyen a körülöttünk lévő világ. Nem értékel, csak rögzít. Most még.

És lassan-lassan kialakul, hogy

• Gizi vagyok, aki mindig mindenhonnan elkésik. Jól főz és szépen varr. Gizi az, akit mindenki mindig átver.  Satöbbi.
• Józsi vagyok, aki semmit sem képes rendesen megcsinálni. Akire ragadnak a nők. Bármikor bárhol tud halat fogni.  Satöbbi.
• Julis vagyok, aki mindig szanaszét hagyja a holmiját, aki hihetetlenül gyorsan olvas, tök hülye matekból. Satöbbi.
• Péter vagyok, akinek minden pénz kifolyik a kezéből, akármennyit is keres. Egy lump. Péter az, akivel az emberek barátságosak, rengeteg haverja van. Satöbbi.

Fontos: nem azt mondom, amit mások gondolnak rólunk, hanem amit mi gondolunk magunkról. Persze vannak átfedések, hiszen bizonyos dolgokat éppen azért gondolunk magunkról, mert hallottuk rólunk másoktól, és elhittük.

Évek alatt sok ilyen kis állítás gyűlik fel a számítógépünkben, és nagy részük átalakul programmá, és akkor a Manócskának egyre több dolga van a MÁSODIK dolgával: az adatok és programok védelmével. Ezzel a második feladatkörrel folytatjuk hamarosan.

Az előzményekért itt lent bal oldalon tudsz kattintani, a következő részért (majd) itt lent jobb oldalon.

Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.