Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

Új élet – akár akarod, akár nem…

Új élet – akár akarod, akár nem…

Az életben semmi sem állandó, csak a változás. És ember tervez, Isten végez.

Közhelyek – lennének, ha nem lennének igazak.

Én már csak elég edzett vagyok a változásokra, valahogy az életem része, viszonylag könnyen is mozdulok. De ez most valami egészen … hogy is mondjam…

Amikor babát vártam, eljött egy pillanat, amikor belémhasított, hogy basszus, ezt most végig kell csinálni. Ez nem valami olyasmi, amit fel lehet adni, vissza lehet csinálni, vagy meg lehet futamodni előle – mint eddig bármi, amibe belekezdtem az életemben. Sok mindent végigcsináltam, és sok mindent nem. De választásom mindig volt. Ez a baba viszont ott bent van, és nem lehet ellene tenni, és egyszer ki fog jönni, akár akarom, akár nem. És ha már itt lesz a karomban, itt fog élni köztünk, akkor is vinni kell tovább, és nincs kibúvó.

Igen, akartam őt, és körülbelül tudtam is, mit vállalok, már amennyire lehet az ilyet tudni előre. Nagyjából annyi lehet a különbség, mint olvasni a szakácskönyvet, vagy főzni…

Nos, valami ilyesmi változás elé kerültem most, egyik pillanatról a másikra. Egy szerda délelőtt még terveztem az életemet ilyenre meg olyanra, és délre már egy teljesen másik világban voltam. Mintha párhuzamos univerzumba csúsztam volna. Miközben nagyon is ennek az univerzumnak a tényei között éltem, élek.

Tudom, hogy sok jót hozhat ez a helyzet. Tudom, hogy Isten szervezte így, és azt is tudom, ha megfelelünk a kihívásnak, mérhetetlen lesz a jutalom.

Most örülök csak igazán az SVT-nek (Spirituális Válasz Terápia). Döntéseket kell hozni, felelős döntéseket, és annyi a változó az egyenletben, hogy felsőbb segítség nélkül nem hiszem, hogy ki lehetne választani a legbölcsebb variációt. És persze azért is, mert minden érintettből – beleértve magamat, és főleg magamat, mint a saját életem első számú felelősét – ki tudom hozni a legjobbat, egyénenként is, és együtt is.

Amire a legbüszkébb vagyok ebben a helyzetben, hogy a festést nem hagytam. Van olyan verzió, hogy feladhatnám, konkrétan voltak ilyen irányultságok, törekvések, ha szabad így fogalmazni. De a festést nem adom, ha az életem minden egyéb molekulája átrendeződik is!

Ja, ha kicsit zavaros, ne törődj vele, fogok majd értelmesebben is írni, de előbb megvárom, hogy legalább az irány legyen világos, ha megérkezve nem is leszek még 😛 . Tulajdonképpen meg is tarthatnám magamnak az egész történetet (ha a festést nem hagyom abba, akkor Téged, mint SzindranaMandala olvasót egyéb miért érdekelne?), de úgy gondolom, mégiscsak tanulságos lesz, hogyan bontakozik ki egy helyzetből valami akkor, mikor Isten, mint valami nagy kalidoszkópot, összerázza az életünket.

Szerencsére egyben biztos lehetek: Isten szeret engem. Jót akar, segíteni fog, és ő már nagyjából azt a valami hihetetlenül nagyszerűát is látja, ami ebből lesz végül 🙂 .

 

 


Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük