A világ tükör

avagy tényleg azért vesznek körül ilyen-olyan emberek, mert valójában én is olyan vagyok????

Igen és nem.

Az egyik legfontosabb spirituális tanítás, hogy a világ tükör. Hogy az emberek, mind akikkel találkozunk, a tükörképeink. Leginkább olyankor szokott ez elhangzani, amikor az emberek, akikkel találkozunk, fájdalmat okoznak nekünk, vagy egyszerűen csak idegesítenek, bosszantanak bennünket. Ez persze szép tanítás, de nem mindig megnyugtató, sőt, időnként épp olyan bosszantó, és időnként meglehetősen ijesztő.

És nem is mindig igaz.

Mert például, ha folyton kicsinyes, kötekedő emberekkel találkozunk, vagy van egy családtagunk, kollégánk, aki ilyen, és az őrületbe kerget minket, akkor egy igazán elkötelezett, fejlődni vágyó, nyitott spirituális beállítottságú ember el fog gondolkozni, mélyen magába néz.

„Lehet, hogy tényleg, hogy csakugyan, valahol mélyen én is, igenis ilyen kicsinyes, kötekedő vagyok?”

És lehet, hogy csakugyan az. De lehet, hogy nem, mert bizony ez egy nagyon nehezen körülhatárolható jelenség/jellemvonás. Olyan, ahol igazán könnyű letagadni is, ha pedig van, és magunkra venni is, ha pedig nincs. Tehát nem ez lesz az a példa, az a helyzet, amikor ezt a tanítást megkérdőjelezzük. Vannak még ilyen nézőpont által befolyásolható tulajdonságok, rengeteg van. Anyagias (vagy csak óvatos?), önző (vagy csak önvédő?), felelőtlen (vagy csak laza?), magának való (vagy csak introvertált?), satöbbi.

Hanem például olyankor rendül meg a spirituális hitünk, amikor bántalmazó, agresszív, rosszindulatú megnyilvánulásokkal találkozunk. Az a nő, akit minden héten megver az alkoholista férje, valójában belül ő is alkoholista és agresszív lenne? Ez minden hívő igyekezetünk ellenére nehezen bemagyarázható. Akkor most hazug a tanítás?

Nem. A világ tükör. Ez igaz. Az emberek, akikkel találkozunk, a tükörképeink. Ez is igaz, csak a tükör nem feltétlenül tengelyesen szimmetrikus 😛

Megint csak a Ho’oponopono tanítására kanyarodok vissza, mert ez fogalmazza meg legérthetőbben, legegyszerűbben, hogy miről is van. szó. A világunkat mi teremtjük, ez rendben van, spirituális körökben – viszonylag – könnyen befogadható. Csakhogy nem mindig kellemes, amit teremtettünk, mert van valahol belül egy részünk (imádom, hogy ilyen egyszerűen fogalmaz, csak semmi lacafaca), ami lehet program, fogadalom, előző életes történet, felmenőink traumáival átitatott DNS-kód, megajóégtudjaméghogymi, ami azt a valami nem olyan jót teremti. (Na persze csomó részünk van, ami meg olyan dolgokat teremt, ami tetszik nekünk, csak azt nem tisztítjuk, értelemszerűen.)

És ez az a RÉSZ bennünk, pontosan ami a nem olyan jót teremti, hívja elő az embereket is, akiknek akkor és ott pontosan úgy kell viselkedniük velünk. Nem úgy tükröződik, mint egy sima foncsoros tükörben, hogy azt látom, ami én magam vagyok. Hanem valahogy úgy, mint egy film negatívja, mint egy következmény, mint egy eredmény. A megoldás persze ebben a megközelítésben is az, hogy belül kell változnunk, változtatnunk ahhoz, hogy az eredmény végül nekünk tetsző legyen.

Ugyanakkor mégiscsak megszabadulunk a bűntudattól, az önostorozástól, miközben a harag és a mások hibáztatása (mindkettő remek akadályozója a fejlődésnek, a boldog életnek), ugyanúgy okafogyottá válik.

Persze megtörténhet, hogy VALÓJÁBAN szó szerinti konkrét tükröződésről van szó – azaz az illető TÉNYLEG azért olyan undokbéka, mert belül mi magunk ugyanolyanok vagyunk. De ez nem baj, a Ho’oponopono mindenképpen gyógyít, akkor meg kit érdekel 🙂 . A fontos a fejlődés, és a boldogság. Nem az, hogy közben kínlódjunk!

Tudod mit? SŐT!

Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.