avagy egy köztudatban forgó csúnya félreértés

Ennek a bejegyzésnek az az apropója, hogy olvastam valahol egy írást (tudom, hogy hol, de nem csinálok reklámot a butaságnak khm félrevezetésnek). Az említett írás arról szólt, hogy onnan lehet felismerni, hogy magas az érzelmi intelligenciád, hogy mindig kihasználnak, mert olyan érzékeny vagy, telistele szeretettel, hogy ennek bizony ez lesz a vége, és hogy nem csak a saját érzelmeidet éled meg sokkal intenzívebben, de még a másokét is, és amikor a mások érzelmei negatívak és rosszindulatúak, hát akkor aztán kis híján belepusztulsz.

Szeretném, ha tisztáznánk a fogalmakat. Amiről a fenti írás szól, az egy rosszul karbantartott empátia. Úgy értem, fontos,hogy az ember nyitott szívű tudjon lenni, és ne legyen érzéketlen, de azzal nem segítünk, ha magunkra vesszük mások fájdalmát.

Az érzelmi intelligencia egészen mást jelent. Nem szeretnék pszichológiai fejtegetésekbe belemenni, egyrészt, mert ez nem egy pszichológiai szakoldal, másrészt még tudományos körökben is elég eltérőek a nézetek – lévén, hogy az érzelmek nem olyan megnyilvánulások, amelyeket csak úgy, objektív tesztekkel mérni lehetne. Ez itt egy spirituális oldal, és azt kell mondjam, az érzelmi intelligencia és a helyén kezelt spiritualitás között sok az átfedés.

A tudatosság például alap: hogy az ember tudja azonosítani a saját érzelmeit, akár mintegy kívülről figyelve azt is felismerni, hogy az adott érzés – harag, megbántottság, stb. – nem a külső hatásokból fakad, hanem a saját emlékeinkből.

Az úgynevezett emberbaráti szeretet, a nyitottság mások (akár ismeretlenek) érzéseire, a figyelmesség, amikor mielőtt teszünk-mondunk valamit, belegondolunk, hogy milyen hatást fogunk elérni. Amikor beleképzeljük magunkat a másik ember “cipőjébe”. Igen, ez az empátia, ami feltétele az érzelmi intelligenciának. De az is feltétele (hogy akkor a félreértést is tisztázzuk), hogy a mások érzelmeit ugyanúgy kívülről tudjuk nézni, mint a sajátunkat. Az érzelmi intelligencia azt jelenti, hogy megéljük az érzelmeinket, megengedjük magunknak (és elfogadjuk másoktól) akár a “társadalmilag nem értékelt” érzelmeket is, de nem hagyjuk elsodortatni magunkat velük.

A pozitív beállítottság. Bizony ez messze több, mint a pozitív gondolkodás. Elfogadni azt, amin nem tudunk változtatni, megváltoztatni azt, ami nem jó, és tudunk rajta változtatni, és persze – ahogy a klasszikus imából ismerjük – megkülönböztetni a kettőt.

És a hit.  Az érzelmi intelligenciával foglalkozó pszichológia úgy fogalmaz, hogy képesek vagyunk az utunkba kerülő problémákat kihíváskén kezelni, és egyfajta önbizalommal belevágni a megoldásba. Ezzel persze egyet kell értenem, csak nekünk, hívő embereknek ez kicsit könnyebb, hiszen tudjuk, hogy sosem vagyunk egyedül, főleg nem magunkra hagyva 🙂 .

Nos, akkor hogy megválaszoljam az eredeti kérdést: az érzelmi intelligencia nem valami istencsapása, hanem egy olyan tudatos és pozitív ön- és emberismeret, ön – és emberszeretet, ami igenis megkönnyíti a saját életünket is, és azoknak is áldás, akik a közelünkben élnek!

 


Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük