Újabb visszajelzés a Megvalósítás Segítő Programról
2023-07-30
A Megvalósítás Segítő Program egy 9 hónapon át tartó, elég látványos belső és külső változásokat hozó konzultáció sorozat, mely során a kliens által meghatározott cél felé haladunk, a Spirituális Válasz Technika eszközeivel (is), spirituális és fizikai területen is feladatokat megoldva. Most Bea levelét osztom meg Veled, aki nemrég fejezte be a Programot (annyira friss, hogy az ajándék CsakNeked mandalája ezekben a napokban készül).
„Nehezen találok szavakat arra, hogy mit is adott ez a Program, mert a programban töltött idő Mariannal egy hihetetlenül mély változásokat hozó szakasz volt az életemben. Már régebben fel voltam iratkozva a mandalák miatt a hírlevélre, szóval tudtam a program létezéséről, de mégis évekig nem jelentkeztem rá. Nem mertem beleállni a változásba, hiszen sejtettem, ha megteszem megváltozik minden. Ma már azt bánom, hogy nem vágtam bele hamarabb. A 9 hónap alatt kedvencem lett a Ho’oponopono módszer, azóta is napi szinten használom. Nagyon örülök neki, hogy létezik ilyen egyszerű módszer és annak is, hogy a gyakorlatban is tapasztaltam pozitív hatását. A Mariannal való közös munka során ráláttam az életem egyes részeire (hol vagyok most, mi a következő lépés) és az egészre is. A Program alatt meghoztam azt a döntést, amit már régen meg kellett volna, otthagytam a biztonságot nyújtó munkahelyet, ahol igazából a fizetés tartott, miközben azt éreztem eladom a lelkem a pénzért. Meg voltam rekedve, de nem mertem lépni. Az eltelt 9 hónap alatt megtaláltam a hivatásom, óriásit fejlődtem egy számomra fontos témában, ami a nőiesség, ami persze hatással volt a párkapcsolatomra is. Sokat foglalkoztam a kamasz leányzómmal való kapcsolódás finomításán, ami mára már sokkal zökkenőmentesebb, mint volt. Mondjuk ebben jókora szerepe volt, hogy neki is kértem SVT-t Marianntól a Program alatt. Az egyik legnagyobb eredmény, amit többször is megfogalmaztam, hogy szeretnék visszakapcsolódni a belső női teremtő erőmhöz, és annak a segítségével haladni az utamon. Természetesen ez is sikerült, olyanokat teremtek, hogy még a szavam is eláll sokszor. Kinyílt a világ előttem miután kiderült, hogy az Életfeladat nem egy konkrét szakma hanem, hogy BÁRMI lehetek ami és aki csak szeretnék. Ez nagyon felszabadító érzés volt. Innentől nem volt megállás, használva az Univerzum segítségét valóra váltottam a régóta dédelgetett álmom, ami egy vállalkozás elindítása volt. Ez az én szerelem gyermekem. A vállalkozás által végre megélhetem a régóta áhított szabadságot, miszerint oda megyek ahova akarok, azt csinálok, amit akarok, azokkal kapcsolódom akikkel akarok és olyan ruhát veszek fel, amilyet akarok. Így vagyok önazonos. Ez mára a vesszőparipámmá vált, mivel rátaláltam önmagamra. A Program során ahogy haladtunk egyre beljebb és beljebb újabb témák jöttek szembe, így ma már olyan kihívásokba is beleállok, ami régebben elképzelhetetlen volt számomra, túl voltak a kis komfortzónám határain. Ilyenek például, hogy magamtól jelentkeztem egy fotózásra a képekért cserébe, vagy hogy foglalkozzam az intimitás és szexualitás témakörével mélyebben. Persze mindig van hova fejlődni és már látom a következő lépcsőfokokat is, de azt majd a következő körben…”
És még egy pár szó nekem a levél végén:
Köszönöm az eddigieket, és már nagyon várom a 2. kört! Mióta legutoljára beszéltünk nagyot fordult velem a világ, egy januári és márciusi teremtésem, (egy-egy szívből jövő kívánság) vált valóra. Izgalmas lesz, kapaszkodj!!!
Minden jót kívánok Neked sok szeretettel!
Bea
Ha többet szeretnél tudni a Programról, ebben a videóban videóban találsz elég részletes információt:
Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .
És írj nekem hozzászólást akár itt, akár Instagramon, Facebook-on vagy YouTube-on!
.