Céltalanul?

Nem olyan régen egy barátnőm (30-as évei vége felé) mesélte, hogy több ismerősével beszélgetve érdekes dolgot figyelt meg. Egyre több embernél köszön vissza az, amit ő maga is érez: hiányzik a CÉL az életéből. Nem csak, hogy nincs benne, de elkezdett feltűnni, hogy nem jó ez így, elkezdték csakugyan érezni a hiányát.

Ez azért érdekes, mert az elmúlt héten rengeteg Állapotfelmérést csináltam meg. (Ezért voltam olyan csöndben, meghirdettem ugyan, de pár óra után le kellett állítani, mert annyi jelentkező volt, hogy nem győztem tovább.) Amíg tartott, addig viszont nagyon tanulságos volt. Úgy képzeld el, hogy ingával és az SVT táblázataival, mindössze két adat (teljes név és e-mail cím, ami ugyebár olyan egyedi, mint az ujjlenyomat, tehát tökéletesen alkalmas a beazonosításra) ismeretében készítettem állapotfelmérést arról, hogy az illető mely életterületein van elakadás, mi az oka, és milyen pozitív energiával lehet(ne) túljutni rajta. Minden jelentkező nő volt.

Ha hiszed, ha nem, a jelentkezők 43,5 %-ánál jött ki egyértelműen a CÉL, mint probléma, ennek negyedénél egészen addig, hogy maga az Élet értelme volt megkérdőjelezve.

És csakugyan, ha körülnézel, nagyon sok ember él egyik napról a másikra, egyik hónapról a másikra, egyik évről a másikra. Nem, nem anyagi értelemben mondom. Reggel felkelni azért, hogy elvigyük a gyereket, ahova kell, és elmenjünk a munkába, ahol inkább nincs kihívás, mint van, hogy következő hónap elején be legyenek fizetve a számlák…

A nők egy bizonyos korosztályának még rá lehet fogni célként, hogy fel kell nevelni a gyerekeket, csakhogy ezzel két probléma van:

1. ez nem cél, hanem feladat.
2. az ebből fakadó változatosság nem a saját döntésünk: a gyerek nő, az Ő élete változik, nekünk meg fel kell venni a tempót.

Igen, jól érted. Ez a cél az övé. Ad persze örömöt, sőt sikerélményt. De amikor a gyerekünk leérettségizik vagy diplomát szerez végül, és büszkék vagyunk rá, nem azt a fajta élményt adja, mint amikor a saját álmunkat valósítjuk meg.

Megmutatom a különbséget. Amikor van egy célunk, egy SAJÁTUNK, egy vízió, küldetés, valami önmegvalósító, kiteljesítő, akkor ott van a reggeli felkelésben. A munkában (úgymint tevékenység), a fáradozásban, és a nehézségekben is. Amikor fáradt, frusztrált, kicsit depis az ember, a feladatot akkor is elvégzi.

• ha a munkahellyel kapcsolatos, valószínűleg azért, mert ellenkező esetben kirúgnak, és akkor mi lesz?
• ha a gyerekkel kapcsolatos, akkor azért, mert ez a dolgunk, felelősek vagyunk érte, szóval gyakorlatilag muszáj.
• ha a saját célunkkal kapcsolatos, akkor azért, mert általában örömet okoz, izgatottságot, hát most egy kicsit gáz, de jóvanaz, majd holnap jobb lesz.

Mert a nehéz is másképp nehéz, ha olyasmiért van, ami TART VALAHOVA.

Azt mondja a nemtudommelyik sörreklám: „Az élet annyi, amennyit beletöltesz!”

Hát, azt hiszem, ez igaz lehet. Nem tudom, kedves Olvasóm, Te a melyik felébe tartozol a népességnek. De annyit mondhatok, akármilyen nehézségeid vannak, boldog vagy, ha van egy célod, amiért dolgozhatsz nap mint nap!

Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.