De miért nem sikerül már…!

Háááát… igazából pont ezért.

A legideálisabb esetben – mármint a jelenleg hatályos spirituális törvények szerint – elég lenne a kívánságunkat egyetlen egyszer kisóhajtani az éjszakába, utána pedig csak élni a hétköznapjainkat, és hagyni, hogy megtörténjen. Persze bizonyos természetű kívánságokhoz meg kell azért tenni ezt-azt, de elméletileg ez is lehetne csupa móka és kacagás. Ha pedig eszünkbe jutna, hogy na mégis mikorra várható vajon a megvalósulás, azt a választ adnánk magunknak, hogy 

„Nyugi, amikor itt lesz az ideje, akkor meglesz.”

Olyan verzió, hogy esetleg nem jön össze, fel sem merülne.

Csakhogy az ember nem így működik. Nem azért, mert hibás vagy elromlott, egyszerűen másképp vagyunk összerakva. Ha elég pozitív és tudatos szemlélettel vagyunk megáldva, akkor túlnyomórészt reménykedő üzemmódban gondolkodunk, de időről időre mindenkit elér az aggodalom („jajjistenem, mi lesz, ha nem sikerül?”), a türelmetlenség („De mégis mikor már???”), vagy a csüggedés („á, úgyse jön össze…”), a frusztráció („De én már mindent megtettem, amit mondtak, mégse működik!!!”).

Sajnos ez valahogy úgy működik, mintha egy valódi utcán megfelelő számú lépést kellene megtennünk. A kívánságunk kinyilvánításától a megvalósításig. Minden pozitív gondolat, bizakodás, lelkesedés néhány lépés előre (az érzelem intenzitásától függ, hogy mennyi), és minden aggódó, türelmetlen, csüggedt és frusztrált gondolat néhány lépés hátra (az érzelem intenzitásától függ, hogy mennyi). Mivel sajnos a legtöbb ember nincs tudatában az érzelmeinek és a gondolatainak, konkrétan nem könnyű észrevenni ezeket a negatív hatásokat. Így aztán a legtöbbször egyet-előre-egyet-hátra lesz a vége, azaz nem jut sehova, nem javul semmi. Az eredmény az, hogy kijelenti:

„Ez a pozitív spiri-maszlag nem működik!”

Pedig valóban a saját gondolataink és érzéseink következményeiben élünk, csak ha jót akarunk, akkor MUSZÁJ legalább valamennyivel TÖBB pozitív gondolatot és érzelmet aktiválnunk, mint negatívat.

Azt nem állítom, hogy ezt mindig könnyű megtenni, főleg akkor nem, amikor az ember „kezdő” ebben, hiszen alapból nem erre vagyunk kondicionálva…

De a gondolkodásunk olyan, mint a kisgyerek. Ha éveken át hagyjuk, hogy azt csináljon, amit akar, mert kényelmesebb volt nem konfliktusba keveredni vele, most meg rájövünk, hogy így a fejünkre nő, ráadásul saját magát is veszélybe sodorja, ahogy egyre idősebb és hathatósabb lesz, az elején folyamatos figyelmet igényel a helyes mederbe terelése. Amint kicsit nem figyelünk oda, megint összevissza kószál. Aztán, ahogy tudatosan új irányt adunk neki, egyre inkább azt vesszük észre, hogy nem kell már mindig a nyomában lenni, már magától is olyasmiben leli örömét, ami a javára van.

És akkor mindenki boldog 🙂

Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.