Barion Pixel

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

Telefonfrász ellen…

egy digitális spirituális segédeszköz azoknak, akik tudják, de nem olyan egyszerű az…

Ha régebben olvasol, tudod, hogy az okostelefont a lelki békénk kikezdésére tökéletesen alkalmasnak tartom. Írtam is már róla Kevesebbet érsz magadnak, mint a mobilod? címmel. Az inkább arról szólt, amiről – azóta tudtam meg – Eckhart Tolle úgy beszél, mint a Jelenlét spirituális gyakorlatáról, jelesül, hogy ha az életünkben előforduló rengeteg 5-15 perc várakozási időt (sorban állva, piros lámpánál, liftben) nem a telefonunk nyomkodásával töltenénk, hanem azzal, hogy csak ezekben a percekben csendesen „csak legyünk”, az nekünk jó. Lenne. Magamon folyamatosan érzékelem, hogy amikor beiktatok, vagy hagyok (az élet által) beiktatódni üresjáratokat, akkor sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, míg ha elkap az ékszíj, képes vagyok pár héten belül szorongóvá válni, ami azért elég abszurd, ha már spirituális beállítottságú vagyok…

A napokban találtam egy kis applikációt, ami abban segíthet, hogy az ember képes legyen azt az automatikussá vált szinte-már-kényszert elengedni, hogy nem csak az üresjáratokban nyúlunk a telefonhoz, hanem akkor is, amikor valami nehezebb vagy unalmasabb feladatban vagyunk. Ilyenkor olyan könnyű „kimenekíteni az agyunkat” azzal, hogy megnézzük, az elmúlt 3 és fél percben mi történt az Instán, fészen, messengeren, mélen – és ebben nem segítenek a folyton csiripelő jelzések.

Talán ez a megoldás Neked nem segít, mert már rég felülemelkedtél ezen (gratulálok!), de talán segít a felsős-középiskolásodnak, akinek nagyon is sokszor kellene fókuszáltnak maradnia 😛

Amit találtam, egy kis applikáció, egy játék (igen, elismerem, imádok játszani, én még szokáskövetésre is szívesebben használom a Habiticát, mint a GTD-t, a jövőm vizualizálására a Sims-et, mint az irányított meditációt, az elmémnek ugyan mindegy…), ami akkor ad jutalmat, ha nem használjuk a telefont. Be lehet állítani, hogy mennyi idő az, amit mondjuk egy feladatra szánunk, vagy akár csak telefonmentesen szeretnénk tölteni, és arra az időre lezárja a készüléket. Bármikor feloldhatod, amivel kilépsz a játékból, de nyilván nem az a cél, hogy ne dönthess bármikor, ha úgy adódik.

Ha most azt mondod, ezt simán azzal is meg lehet oldani, hogy az ember kikapcsolja a wifit vagy a netet – igazad is van. De azért nem kapunk jutalmat 🙂 . Úgy értem, miért ne lehetne valami szórakoztató is, nem csak hasznos?

Focus plant

Ez a játék neve, angolul van, de azért szerintem elég egyszerű, hogy az is tudja használni, aki nem beszéli a nyelvet… Az idő alatt, míg a telefont lezárjuk, esőcseppek gyűlnek, amivel földterületeket lehet megtisztítani és beültetni mindenféle fantáziaszülte növényekkel. 

Nem is mondok róla többet, ha érdekel az ilyesmi, úgyis utánanézel, ha nem, akkor meg minek?

Mielőtt azt mondanád, hogy de ezzel csak még egy app, amit nyomogathatsz, megnyugtatlak: ahogyan szinteket lépünk, nem csak egyre több esőcsepp kell a továbbjutáshoz, egyre hosszabb idő is kell ahhoz, hogy újra tevékenykedhessünk a kertünkben. Szóval mindenképpen arra motivál, hogy inkább tartsuk lezárva a telefont 🙂

A lényeg, hogy már pár nap után észrevettem, hogy sokkal kevesebbet van a kezemben a telefon (majd figyelnem is kell erre, különben mi lesz az Insta és Facebook-megosztásokkal :O ), mert az automatikus mozdulat, egyszerűen kiiktatódik – attól, hogy minek, úgyis le van zárva…

Ha megnézed, kipróbálod és tetszik, írd meg nekem!!

 



Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.



One Reply to “Telefonfrász ellen…”

  • De jó!!! Én biztos éjszaka gyűjteném az esőcseppeket! 😂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük