Barion Pixel

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

És akkor kiderül, amire soha nem gondoltál volna!

…avagy mire való a tudatosság?

Olvasunk könyveket. Hallgatunk hanganyagokat. Ilyen tanítótól, olyan spirituális vezetőtől. Okosodunk is, és változnak a dolgaink, de nem igazán.

És akkor valakinek sikerül úgy (oly módon és annyira) felhívni a figyelmünket a negatív gondolatainkra, hogy el is higgyük neki. Hogy észre is vegyük.

Nem olyan egyszerű ám!!

A gondolataink velünk vannak, Amikor csak ébren vagyunk. Mindig csak folynak, csak duruzsolnak a fülünkbe, csak sündörögnek, és teremtenek a varázserejükkel. És mi tudjuk is, hiszen mondták, bölcs emberek mondták, és ott a bizonyíték: az életünk negatív tapasztalatai.

Honnan lehet tudni, hogy valakinek milyen a gondolkodása? Megnézzük az életét. A körülmények a gondolataink eredménye.

Tapasztalatból tudom, szörnyű élmény, amikor mi, akik azt hisszük magunkról, hogy pozitív emberek vagyunk, kellő pozitív gondolkodással és megfelelő tudatossággal, egyszer csak rájövünk, hogy

Á, dehogy…

Ezért nem szabad meglepődni, amikor ezt végre hajlandók vagyunk felismerni, aztán meg még el is fogadni a rendszeres és következetesen és sok negatív gondolatunkat, hogy hirtelen egyik napról a másikra rettenetesen megszaporodnak.

Mert ez nem igaz 🙂

Nem lettek többen, csak most észrevesszük őket. Mint amikor egy besötétített szobában, ami tisztának látszott, hirtelen felhúzzuk a redőnyt, és láthatóvá válik, mennyire poros. De nem porosabb, mint az előző pillanatban, csak most látjuk. És jó, hogy látjuk, mert amiről nem tudunk, az ellen nem lehet tenni.

Szóval csak bátran induljunk negatív-gondolat-vadászatra, kérjük meg a barátainkat, hogy segítsenek figyelni, mert a legtöbb gondolat kijön a szánkon, és ha mi nem vennénk észre, mert annyira megszoktuk, majd ők észreveszik. Még jobb játék együtt belevágni egy ilyen kalandba valakivel és egymást (is) figyelni.

Lesz, amikor jókat nevetünk, és lesz, amikor bosszankodunk, de mindenképpen sokkal-sokkal hatékonyabbak leszünk, az biztos!


Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.


2 Replies to “És akkor kiderül, amire soha nem gondoltál volna!”

Hozzászólás a(z) Mariann bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük