Barion Pixel

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

HOGYAN legyél Golf áramlat?

Legutóbb írtam egy blogbejegyzést arról, hogyan lehet pozitív, fejlődő, bőségben, gyarapodásban, egészségben, derűben, jólétben telt jó életünk, amikor körülöttünk meg összedől a világ, amikor minden objektív tényező arra mutat, hogy ez nem lehetséges. Azt javasoltam, legyél Golf áramlat.

Szeretnék Neked elmesélni egy konkrét történetet, ami arról szól, hogyan működtetjük a teremtő erőnket, hogyan használjuk az Univerzum erejét olyan esetben, amikor úgymond „az egész világgal” kell szembemenni. Mintha egy elementáris erejű viharban állnál…

A HELYZET

A Megvalósítás-Segítő Program több résztvevőjénél szóba került (többen dolgoznak állami szektorban, oktatásban, stb.) a kötelező oltás. Nyilván azoknál okozott ez belső konfliktust, akik nem szerették volna oltatni magukat – de nem feltétlenül akarták elveszíteni a munkahelyüket.

Ilyenkor egyszerűen fel lehet tenni a kérdést a Felső Énünknek (Spirituális VálaszTechnika, inga, táblázatok), hogy mi lenne a jó döntés. Azért, mert emberi előrelátással nem mindig tudunk helyesen dönteni, nem látjuk a jövőt. Ha tudnám, hogy ha elveszítem a munkámat, nem találok helyette mást, és egy lejtmenetben indul el az életem, akkor vállalnám inkább az oltást, jobb meggyőződésem ellenére. Ha tudnám, hogy valójában jobb lehetőséget találok, és az Univerzum akarja így felhívni a figyelmemet, hogy lépjek ki, mert nem ez az utam, akkor meg nem veszem fel az oltást, és hagyom, hogy elbocsássanak.

Sajnos azonban ezek az információk a döntés UTÁN derülnek ki, sok esetben visszafordíthatatlanul…

A Felső Én mindenkinek azt mondta (ezek a kérdések december-január környékén voltak aktuálisak), hogy ne oltakozzon (már aki nem akart. egyébként hidd el, az Univerzumnak mindegy…). Aztán a határidő lejárta előtt megszűntek a korlátozások, az oltási igazolványok értelmüket vesztették, a kérdés okafogyottá vált.

Mit tegyek? Hogyan döntsek?

Erre a kérdésre az a válasz, hogy attól függ mit akarsz!

Kell pontosan, tudatosan végiggondolni, hogy ha ezt teszem, mi lesz, ha azt teszem, az hova vezet. Aztán ezen információk birtokában el kell dönteni, hogy mit akarunk, aztán

  1. aszerint cselekedni
  2. megteremteni, hogy megvalósuljon, amit szeretnénk.

De mi van, ha nem tudom előre, hogy mi lenne nekem a jó?

(lásd fenti gondolatmenet)

Egy barátnőm – nevezzük Csillának, már végzett a Megvalósítás-Segítő Programban – ugyanezzel a helyzettel szembesült: oltási kötelezettség, amit nem akart, határidő, hogy különben kirúgják. De a munkája mellett van egy feljövő vállalkozása is – talán ez az egész jelzés az Univerzumtól, hogy ideje lenne felvállalni azt a vállalkozást, és komolyabban belevágni? Ki tudhatná? Ez az a helyzet, amikor az ember nem tudja, mit kívánjon. Azt ő tudja, hogy amit kíván, az lesz. De melyik lenne a jó út?

A megoldás: Megállapodás

Neeeem, nem a főnökeivel, nem a kormánnyal, nem a hivatalokkal…

Az Univerzummal! Azt mondta, hogy

„Oké, kedves Univerzum, nem veszem fel az oltást. Ha szerinted az a jó, hogy a vállalkozásommal foglalkozzam ezentúl csak, akkor rúgjanak ki. Ha szerinted nem az a jó, akkor meg légyszi csináld, hogy maradhassak a munkahelyemen oltás nélkül is.

Az eredményt tudjuk: a határidő előtt feloldották a korlátozásokat.

Hozzáteszem, azért lehetett ebben némi „ébresztő” is, az Univerzum részéről, hogy azért csak foglalkozz többet és tudatosabban a vállalkozásoddal! 😉 Amit Csilla azóta is tesz 😀



Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

És írj nekem hozzászólást akár itt, akár Instagramon, Facebook-on vagy YouTube-on!

.


_


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük