Barion Pixel

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

Márpedig jó dolgok csak jó gondolatokból jöhetnek

 

 

Az életünk megjavításához nagyon tudatosnak kell lenni, mert ha nem, akkor az a fajta „hálátlanság”-energia érvényesül, ami éppen az ellenkező irányba hat.

Képzelj el egy csövet, aminek az elején betoljuk a megvalósító energiát, a végén pedig jön ki az eredmény. A mi földi, fizikai világunkban elég sok idő el tud telni a cső két vége között. Ha elindítunk egy optimista, pozitív teremtő energiát, akkor a cső végén pozitív eredmény fog kijönni. Ez nem lehetőség. Ez szükségszerű következmény. Csak nem lehet pontosan tudni előre, mikor jön ki a mostani gondolkodásunk eredménye.

Tegyük fel, hogy később jön a pozitív változás, mint várnánk. Vagy – mint az előző bejegyzésben említettük – a változás aprócska. A csőben nincs vákum, minden percben töltjük teremtő energiával. Ez lehet pozitív vagy negatív, mikor milyen rezgésünk van.

Ha az eredmény láttán elégedetlenséget, keserűséget, haragot, csalódottságot vagy félelmet érzünk, ez a negatív „üzemanyag” töltődik be. Így mire az eredmény oldalon megjelenne az első érdemi javulás, nyomában már jön is az említett csalódottsággal előhívott negatív történés. Ha ilyenkor úgynevezett hitbeli kijelentések is megfogalmazódnak bennünk: Tudtam. Hiszen nekem soha semmi… Velem mindig mindenki… Ez az egész különben is hülyeség…

Az azt eredményezi, hogy mindenfajta pozitív megerősítésnek még több időre lesz szüksége, hogy megjelenjen a fizikai valóságunkban.

Ez a törvényszerüség tűnhet ijesztőnek, és az ember azt érzi, jól megnehezíti a dolgát.
„Hogy a bánatba maradjak pozitív, mikor ugyanúgy

  • kapom a felszólítóleveleket
  • bánt a férjem
  • aláz a főnököm
  • rosszak a laboreredményeim
  • stb.?”

NAGYON EGYSZERŰEN:

Amint megértjük és elfogadjuk ezt az – amúgy elég logikus – ügymenetet, nincs más dolgunk, mint azt mondani emlékeztetni magunkat:

„Ez – mármint a negatív dolog, ami minden pozitív igyekezetünk ellenére történt – csak a régebbi negatív gondolataim (elvárásaim) következménye.”

Miután a megértés megtörtént, ez nem lesz olyan nehéz.

Nem érdemes elvárnunk magunktól, hogy mostantól már nem lesznek félelmeink, nem érzünk majd csalódottságot. SENKI sem tud mindig lelkes és pozitív és hálás maradni. És nem is kell. Nyilván minél többször sikerül, a JÓ, a pozitív változás annál hamarabb, annál nagyobb mértékben jelenik meg. De eleinte elég a többször/jobban, mint eddig. Bármennyivel. Aztán amikor már szemmel látható a változás, akkor már nem csak logikusan elképzelhetőnek tartjuk a folyamatot, hanem meggyőződésünké válik. Úgy pedig már egészen könnyű.

Legközelebb arról lesz szó, hogyan legyen szemünk észrevenni azokat az – eleinte – apró változásokat, amelyek jelzik, hogy jó úton járunk.

 

 


Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük