fbpx

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

Megszakadni vagy csodát várni?

 

Tizenhat évig dolgoztam az üzleti életben. Azt tanultam, hogy akaraterővel nyomni kell a bizniszt, ha nem megy, még keményebben, még többet kell dolgozni. Később tanultam a belső akadályokról, a rossz programokról, az elkanászodott tudatalattiról, de még akkor is azt tanítottam a munkatársaimnak, hogy amikor vissza akarod venni az irányítást, a belsőd, a tudatalatti ellenáll majd, de feszítened kell nagyon, és sokáig, akkor majd elpattan az ellenállás, és kilősz a céljaid felé, mert ha engedsz, akkor visszaránt a saját uralma alá, és legközelebb még keményebben kell hajtanod, hogy győzhess.

Később megismerkedtem valakivel, aki világnézetileg leginkább a buddhizmushoz kötődik. Ő azt hangoztatta, hogy ha valami nem megy, hagyni kell a fenébe, mert az nem a miénk, és ami a miénk, az úgyis ránk talál, csak semmi erőfeszítés, az élet majd mindent az ölünkbe szór. De azt nem nagyon értette, miért nem jut egyről a kettőre.

 

 

Azóta – mindkét tapasztalás, tanítás óta – sok év telt el, és talán picit bölcsebbé válva látom, hogy az igazság valahol a kettő között van. Milyen meglepő 🙂

A céljaink, az élet, amire vágyunk, általában kívül van azon, ahol most vagyunk. Mondhatnám, hogy mindig, hiszen az ember amint elér valamit – sőt, sokszor már akkor, amikor még el se érte, de már látszik a megvalósulás -, máris újabb célokat tűz maga elé. És ez rendben is van, ezért jöttünk a Földre: alkotni, teremteni, megvalósítani. Tehát a célok megvalósítása mindenképpen a komfortzóna elhagyásával, azaz némi kényelmetlenséggel fog járni. Ugyanakkor a küzdelem, úgy értem, a KÜZDÉS, az erő, a küszködés, az ERŐLTETÉS valóban és egészen biztosan nem segít.

Az utunk során fogunk találkozni akadályokkal – már ha így fogjuk fel -, de ezek leginkább nem arra valók, hogy visszazavarjanak a partvonalra azt sugallva, hogy nem, ez nem a miénk. Ezek a komfortzóna elhagyásának természetes velejárói. Ám nem leküzdeni valók, ahogy azt korábban hittem, és főleg nem még több, még elkeseredettebb fizikai aktivitással. Ilyenkor inkább a megengedés, a felülemelkedés, “súlyosabb” esetekben a témától való eltávolodás a megoldás. Úgy értem, néhány órára, napra, hétre kicsit mással foglalkozni, másra figyelni.

 

Pontosan mire? Arra, hogy jól érezzük magunkat. Mindegy, hogy ez a tevékenység micsoda, nem kell, sőt ha sikerült eléggé rágörcsölni a témára, inkább jobb egyáltalán nem kapcsolódni a célhoz. Jól érezni magunkat, mondhatni megemelni a rezgésszintet – ami a rágörcsölés/akarás alkalmával éppenséggel nem magas… Amikor aztán újra pozitív lelkiállapotba kerültünk, újra lehet hagyatkozni a teremtőerőnkre, és beletenni azt a munkát, ami azért fizikai síkon szükséges…

 

 


Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.

 

2 Replies to “Megszakadni vagy csodát várni?”

  • Hálásan köszönöm az írást. Nagyon magaménak éreztem a soraidat . Főleg az utóbbi pár sor amely igazán megfogott és elgondolkodtatott .

    • Kedves Tünde, köszönöm a visszajelzést 🙂
      Remélem, megtalálod a tevékenységet, amit rendszeresen elővehetsz, amikor töltődésre van szükséged!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük