fbpx

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

Mese a cicáról, aki nem tudott dorombolni

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királylány. Egy csodálatos palotában élt, egy békés királyságban.  A szülei, a király és a királyné szerették, és mindent megtettek, hogy olyan élete legyen, amilyenre királylány csak vágyhat.

Boldog is volt a királylány, egyetlen apróság árnyalta be ezt a boldogságot.

Volt a királylánynak egy cicája. Szép, egészséges cica volt, sokat játszottak együtt. A cica ott lakott a királylány lakosztályában, selyem nyoszolyája a királylány baldachinos ágya mellett állt, és a királyi asztalról válogatott finomságokkal etették. Csillogott a szeme, ragyogott a szőre, de… nem dorombolt. Soha.

A királylányt bántotta ez a dolog, azt gondolta, a cicája vagy boldogtalan, vagy beteg. Megkérdezték az udvar tudósait. Voltak, akik a cica étrendjén akart javítani. Legyen változatos – mondta az egyik. Válasszák ki a legfinomabb ételt, és a cica mindig csak azt kapja – mondta a másik. A harmadik illatos gyógynövény-párnát javasolt a cica ágyikójába. Megint más cica-társaságot. De akármit is tettek, a cica ugyanolyan szép és kedves, játékos és vidám volt, mint addig – és továbbra sem dorombolt.

Már az egész ország területéről hívtak tudós embereket. Aztán a  világból. De ahogy a cicán nem segített semmi, a királylány úgy lett egyre bánatosabb. Étvágytalan, kedvetlen volt, és már nem lelte örömét semmiben. Attól lehetett tartani, hogy ha így megy tovább, hamarosan megbetegszik.

Akkor kihirdették az egész birodalomban, hogy akárki tud segíteni, az nagy jutalmat kap. Nem kell tudós legyen, nem kell nemes legyen, csak segítsen valaki. Persze sokan megpróbálkoztak, de senki nem járt sikerrel. A királyi pár egészen kétségbeesett.

Egy napon besétált a palotába egy szegény parasztlegény. Először az ajtónállók ki akarták dobni, de amikor kijelentette, hogy a királyi cica ügyében érkezett, gúnyolódva továbbengedték.

Amikor a király elé vezették a szegény legényt, illendően meghajolt, és azt mondta, ő bizony három nap alatt meggyógyítja a cicát. A király eléggé aggódott ahhoz, hogy ne vegye félvállról a legényt.

 – Rendben. Ha ezt megteszed, tiéd a fele királyságom! Mire van szükséged? Orvosságot hoztál? Vagy varázsigét mondasz? Szabad kezet kapsz, azt teszel, amit akarsz, csak mentsd meg a lányomat, gyógyítsd meg a cicáját!

– Azt akarom, hogy három nap, három éjszakára zárják a cicát hideg, sötét, nyirkos pincébe, és ne adjanak neki enni, csak egy tál víz legyen előtte.

– Alávaló gazember – ordította a király magán kívül. – Hogy merészeled…!

De a legénynek szeme sem rebbent.

– Uram királyom, azt mondtad, azt csinálok, amit akarok, és szabad kezet kapok. Hát csak ennyit ér errefelé a király szava?

A király nagyon hiú volt a tekintélyére, hát legyűrte dühét, nyelt egy nagyot, és a reszkető királylány füle hallatára kijelentette:

– Tegyétek, amit mondott!

A királylány sikoltozott, toporzékolt, jajveszékelt és sírt felváltva, de a király megmakacsolta magát. A királylány akkor bezárkózott a szobájába, és azt sem tudta eldönteni, hogy a dühe vagy a fájdalma nagyobb, csak zokogott, míg el nem aludt.

Három nap múlva aztán összegyűlt az udvar apraja-nagyja. Még az legutolsó kiskukta is ott tolongott a trónterem ajtajában a többiekkel, és várták a fejleményeket. Mindenki tudta, hogy ha a cica nem fog dorombolni, a szegénylegény iszonyú büntetésre számíthat, valószínűleg halállal lakol, amiért így meggyötörte a cicát is, meg a királylányt is.

Amikor a reszkető, átfagyott cicát kis kosárban behozták a trónterembe, a királylány sikoltva szalad elé, és karjába zárta a kis állatkáját. A cica abban a pillanatban olyan hangos dorombolásba kezdett, hogy még a kiskukta is hallotta, a folyosón.

Sírt a királylány a boldogságtól, amiért a cicája dorombol, sírt a király és a királyné, hogy egyetlen leányuk immár maradéktalanul boldog lehet. A szegénylegény megkapta a jutalmát, és ráadásul a királylány kezét is, aki ezért a hőstettéért azon nyomban beleszeretett.

Itt a vége, fuss el véle!

(Ugye nem kell elmondanom a tanulságot? 😉 )

 


Ha tetszett a mese, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük