Barion Pixel

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

Mikor veszik el a tudás?

Ha tippelnem kéne, azt mondanám, a fogantatáskor…

Mi, akik ebben hiszünk, úgy gondoljuk, hogy örökkévaló lélek vagyunk, aki időről időre felbukkan ilyen-olyan dimenziókban, mint például a Föld, magunkra veszünk egy ilyen-olyan testet, választunk ilyen-olyan induló körülményeket, hogy aztán játsszunk egyet. Elméletileg lélekként tudjuk, hogy ez „csak” játék, bizonyos szempontból nem komolyabb, mint amikor a gyerek egyszer pilóta, egyszer rendőr, egyszer mami… És azt is tudjuk, hogy játszani csak komolyan érdemes, különben nincs értelme, és persze tudni kell, hogy csak játék, és nem lesz a végén örihari, még akkor sem, ha a játék során konfliktusba keveredünk.

Milyen érdekes viszont, hogy ezt mind tudjuk lélekként, és néhányan megtudjuk valamikor felnőttként is. De a játék – éppen azért, hogy tudjuk kellő komolysággal kezelni – titkosítva van. Amikor megjelenünk mondjuk itt a Földön, a magunk fizikai valójában, azt gondoljuk, hogy ez az egy életünk van, nagyjából a fogantatással kezdődik és a halálunkkal véget is ér.

És persze azt is tudjuk, hogy egy baba néhány hónapig még ezer szállal kötődik az Univerzumhoz. Én még azt is gondoltam, hogy talán még nagyjából TUDJA is, amit lélekként tudunk. És lehet, hogy így van, csak a belénk épített program nagyon erős, de tudjuk, hogy már a magzat is képes félni, konkrétan félteni az életét. Pedig még akár emlékezhetne is, hogy hová tartozik VALÓJÁBAN, de minden jel arra mutat, hogy nem.

Számos kutatás foglalkozik ezzel a témával, pszichológia, pszichoanalízis, hipnózis, családállítás – hogy különböző „tudományossági fokozatokat” vegyünk – kimutatják, hogy egy magzat is képes halálfélelmet átélni. A legalapvetőbb, leghétköznapibb információ, hogy ha egy kisbabát nem vártak, az kihatással van az életére, még az óvodai anamnézisnek is része ez a kérdés (anamnézis: a kisgyermek eddigi életéről, családi hátteréről, születési körülményeiről szóló felmérés). A Néma sikoly című filmben bemutatják, hogy az abortusz során a magzat menekül a (földi) életére törő eszköz elől. Annyira erős bennünk ez a program, kiegészítve a baba életének védelméről szóló programmal (anyában így, apában úgy, de mindenképpen nagyon erősen), hogy én például képtelen vagyok megnézni egy ilyen filmet, pedig HISZEM, hogy nincs vége az életnek ezzel.

És persze mi, akik hiszünk ebben, ugyanúgy megteszünk mindent a legjobb tudásunk szerint az életünk, az egészségünk védelmében, ugyanúgy a hosszú, a minél hosszabb teljes életre törekszünk, mint ha úgy tudnánk, hogy csak ennyi az egész. 

Szóval igen, azt gondolom, hogy azt a fajta öntudatot, ami a lélek sajátja a test-nélküli dimenzióban, abban a pillanatban veszítjük el, amikor megjelenik a fizikai testünk, legyen ez a magzati fejlődés bármelyik pontján (a zigótában vajon lakik már valaki?).

Te mit gondolsz erről?

 



Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

EMLÉKEZZ! 2021. május 3-tól július 31-ig tart az a kihívás, melynek végén a legtöbb hozzászólás írója (LEHETŐLEG ITT, A BEJEGYZÉS ALATT, vagy akár régebbi cikkek alatt is, akár Instagramon vagy Facebook-on) CsakNeked mandalát kap AJÁNDÉKBA. Minden felületen írt minden hozzászólásod összeadódik. Szóval hajrá, játssz velem: iratkozz fel és kövess, hogy növeld az esélyedet!

.


_


3 Replies to “Mikor veszik el a tudás?”

  • Nagyon érdekes kérdés ez. Egyszer olvastam egy könyvet, amiben azt írták, a kisbaba egyfajta „őstudással” jön a világra. Tudja a világ összes nyelvét, az összes nyelv összes hangját hangoztatni -az ősi „bennszülöttek” nyelvétől a mai modern hangzókig. Aztán ahogy fejlődik, megfigyeli az őt körülvevő világot, és azokat „hagyja meg”, „válogatja ki” -kinek hogy szimpatikus-, amelyikre a legtöbb pozitív visszejelzés, megerősítés érkezik… ez is milyen érdekes! Szóval a hangzóink 99%-át már akkor elveszítjük… és ez csak egy szelete ennek a hatalmas tudásnak…

    • ezt a dolgot a nyelvekkel én is tanultam valahol…
      Az biztos, hogy a DNS-ünk fájlrendszerében sok-sok-sok olyan mappa van, amit nem nyitunk ki az életünkben.

  • Kedves Viki és Mariann, nekem ez is a tudatossági szintemtől függ. Amikor hagyom magam beleengedődni a „semmibe”, és be se kúszik, h. anya+nagymama+társ+testvér+kolléga+tudomisén még mi vagyok, akkor azt a testetlen-személytelen békességet-fényt-szép zenét (mert néha dallamokat érzékelek) nagyon jó megélni.
    És vannak pillanatok jócskán, amikor a test-tudatom a másik végletbe esik és nagyon figyelem, h. mit-mikor-mennyit egyek, mozogjak, hogy majd jó sokáig élhessek. És szomorú vagyok amikor (látszólag) hirtelen eltávozik valaki a környezetemből, és nem az jut eszembe elsőre, h. ez se véletlen, ő teremtette ezt is magának, és milyen jó, h. ismerhettem, része lehettem az életének, hanem először a sajnálat és a félelem jelenik meg, h. hát hiszen én se tudhatom, mennyi van nekem a földi síkon. És csak később tudom az elmémet arra irányítani, h. megállítom a sajnálkozást és tudatosítom, h. minden a legnagyobb rendben van. 🙂

Hozzászólás a(z) Mariann bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük