Barion Pixel

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

Spirituális Válasz Technika – gyerekeknek

Szabad? Szükséges? Fölösleges? Hiba?

A Spirituális VálaszTechnika első konzultációja során történik az úgynevezett Standard Teljes Tisztítás. Elméletileg egyszer kell megcsinálni az életben, és az a lényege, hogy a hátizsákból, amit születéskor a lélek magával hoz ebbe a földi életébe, kipakoljuk azokat a nehezítő csomagokat, amelyek nem szolgálnak minket.

Többféle ilyen csomag lehet, programok, negatív energiák. A születésünk pillanatában még csak lehetőségek, olyasmi, mint egy új számítógép, amire feltettük az alapvető programokat, de még nem futtattuk őket, még nem terhelik a merevlemezt, a memóriát. De arra hivatottak, hogy bizonyos élethelyzeteket bevonzzanak. Ezek az élethelyzetek, események, személyek önmagunkban nem okoznának nagy traumákat, de mivel programok, amolyan irányelvek, ezért megismétlődnek olyan módon, hogy feltűnjenek. Elkezdjük őket figyelni, ezzel a figyelemmel pedig gyakorlatilag legalizáljuk, hiszen már csak ettől is újra és újra megjelennének az életünkben. 

Vagyis amikor még csak kisgyerekek vagyunk, ezek a negatív tartalmak még csak halvány árnyalatok – általában, kivéve, mikor valakinek már az első hónapjaiban, éveiben megjelennek súlyos betegség, esetleg elhagyottság vagy árvaság formájában. De általánosságban az első években még csak halvány árnyékok, látni sem lehet, nemhogy észrevenni. Ám ha érintetlenül visszük tovább a hátizsákot, a program súlyosságának megfelelően az évek múltán egyre több esemény fog történni, ahogyan a tudatos megfigyelés által már ténylegesen meg is teremtjük a hasonlókat. 

Amikor megtörténik a Standard Teljes Tisztítás, akkor a felesleges, szükségtelen „nehezítések” kikerülnek a hátizsákból. Ettől még lehetnek, sőt lesznek is az egyénnek kihívásai, ám képes lesz a jelen helyzetnek megfelelően dönteni – még ha rosszul is -, nem pedig valami régről hozott, itt-ott hordozott programnak engedelmeskedve. Összességében mindenképpen kimondható, hogy könnyebb élete lesz.

Képzeld el az életed egy szép nagy, mély gyökerű, hatalmas lombú fának. Vannak jó dolgokat tápláló „jó” gyökerei, és rossz dolgokból táplálkozó „rossz” gyökerei. Minél idősebbek vagyunk, ez a fa annál terebélyesebb. Az SVT-vel gyakorlatilag elvágjuk a „rossz” gyökereket, de minél régebb óta élsz, annál nagyobbak és erősebbek azok az ágak, amelyek ezekből a gyökerekből táplálkoztak, tehát annál tovább tart, míg ezek az ágak végül elsorvadnak. Amikor egy kisgyerek „rossz” gyökereit megszüntetjük, akkor ezek az ágak egyáltalán nem fognak kifejlődni. Nem mondom, hogy soha nem töri majd vihar az ágait, vagy nem találkozhat valamiféle vegyszerrel a lombja egy része, de ezek kívülről jövő hatások lesznek, amelyekkel az erős fa könnyebben megbirkózik, mint ha maga a fa lenne beteg belülről.

De mi lesz a választott küldetésével, ha mi elvesszük tőle a nehézségeket?

Nem tesszük-e vele azt, ami által a pillangó elpusztul, amikor kisegítik a bábjából, mert a „kínlódása” által lesznek életképes szárnyai?

Amikor Spirituális VálaszTechnikával dolgozunk, akkor Te vagy ott – a szülő -, és én, az SVT tanácsadó. Fizikailag mi ketten beszélgetünk egymással. De maga a tisztítás az illető lélekkel történik, az ő SAJÁT Felső Én bizottságával, Te meg én csak jelen vagyunk. És fontos tudni: minden SVT-konzultáció a tanácsadó felkészülésével kezdődik, aminek az első lépései, hogy engedélyt kérünk a Felső Éntől és magától a lélektől. A konzultációt előre ki szokták fizetni, de mindig benne van a pakliban, hogy az illető visszakapja a pénzét, mert nem kapunk engedélyt. Számtalanszor előfordul, amikor a személyre szóló mandalákat bemérem,  hogy nem kapok engedélyt elsőre, csak amikor hozzáteszem, hogy de csak egy mandala bemérés erejéig kérem az engedélyt, és akkor megkapom.

Senki nem tud teremteni a másik ember világában. Lehet, hogy a gyermeked azért választott Téged szülőjének, mert tudta, hogy elég tudatos vagy ahhoz, hogy ily módon is segítsd őt a földi életében. Ha pedig úgy érzed, hogy ezzel nem teszel jót neki, és nem élsz ezzel a lehetőséggel, akkor pedig talán éppen ezért. (Bár lehet, hogy akkor inkább olyan családot választott volna, ahol nem hisznek az ilyesmiben 🙂 )

Mikor érdemes egy gyermeknek SVT-tisztítást kérni?

Az én álláspontom szerint nem kell túl korán. CsakNeked mandalát boldogan festek újszülött babáknak, de SVT tisztításra szerintem nincs szükségük. Kivéve, ha – mint fent említettem – probléma van. Akár súlyos egészségi probléma, akár valamilyen más komoly trauma éri a babát. 

Ezt gondolom a 3-5 éves gyerekekről is, bár itt már viselkedési problémák is bejöhetnek. Nagyon fontosnak tartom azonban hangsúlyozni, hogy olyan viselkedési problémáról beszélek, ami a gyermeknek okoz gondot. Nehéz általánosságban megfogalmazni, de ha egy szülőnek, vagy az óvónéninek probléma, hogy a gyermek hogy úgy mondjam, nem szokványos, nem átlagos, ha őt zavarja, hogy kicsit több odafigyelést igényel esetleg, mint a többi, vagy mint kényelmes, azt nem az SVT fogja megoldani, de legalábbis nem a gyermeknek kellene (bocsánat). Szerintem nem szabad minden apró problémával ilyen eszközökhöz nyúlni. Viszont ha teszem fel 5 évesen nem tudja letenni a pelenkát, mert képtelen a vécébe kakilni, azt még mindig nem tartom olyan súlyos zavarnak, amit ne lehetne megoldani SVT nélkül, de miért küszködjön minden érintett, ha nem muszáj… Vagy ha minden apró frusztrációs helyzetben sírva kifakad, hogy nem szereti senki, és jobb lenne, ha meghalna – bizony van ilyen. Ha egy kisgyerek ötévesen még gyakran bepisil, ez nem szokatlan, bár a szülőnek kényelmetlen, de ha tudják kezelni, nem kell belenyúlnom. Viszont ha egy kisgyerek ötévesen bepisil az oviban, és tudom, hogy ezért otthon bántalmazni fogják minden alkalommal, és a szülőnek hiába is mondanám, hogy esetleg pszichológus segítségére lenne szüksége, akkor csinálok neki egy tisztítást. Érthető, miben látom a különbséget?

Én azt mondom, ha amúgy minden átlagos, akkor 6-7 éves kortól van értelme egy gyermek SVT-tisztítását kérni, és persze az én véleményem az, hogy érdemes is. Ha minden rendben amúgy, akkor csak egyszer, egy Standard Teljes Tisztítás erejéig. Szerintem ez a leghasznosabb, amit szülőként a gyermekünkért tehetünk: lehetőséget adni neki, a léleknek, hogy annyira legyen csak nehéz, amennyire neki fontos. A választást tudjuk ezzel a kezébe adni…

 



Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

EMLÉKEZZ! 2021. május 3-tól július 31-ig tart az a kihívás, melynek végén a legtöbb hozzászólás írója (LEHETŐLEG ITT, A BEJEGYZÉS ALATT, vagy akár régebbi cikkek alatt is, akár Instagramon vagy Facebook-on) CsakNeked mandalát kap AJÁNDÉKBA. Minden felületen írt minden hozzászólásod összeadódik. Szóval hajrá, játssz velem: iratkozz fel és kövess, hogy növeld az esélyedet!

.


_


One Reply to “Spirituális Válasz Technika – gyerekeknek”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük