Karácsonyi (?) kívánságok

Van itt valami, ami egy héten belül kétszer jött szembe, és úgy gondolom, nagyon is a kívánságok közé illik. Ha nem is pont a karácsonyiakhoz…

Van egy barátnőm, 62 éves, nemrég vált el. Időbe telik, míg a közös ingatlant el tudják adni, addig az édesanyjánál „húzza meg magát”. Közben felnőtt gyereke családjánál is besegít, olyannyira számítanak rá, hogy gyakorlatilag ők osztják be az idejét, és nemigen mer nemet mondani, mert elég csúnyán tálalják az unokáknak, ha nem áll rendelkezésre. A mamát se hagyhatja magára. Idős is, beteg is, magányos is. Rendkívüli módon beszűkül így az élete, és nem nagyon látszik megoldás. A mama nem él örökké (5-10 év? ki tudhatja?), és az unokák is néhány év múlva elég nagyok lesznek, hogy ne kelljen melléjük bébiszitter (5-10 év). Magyarul a barátnőm 5-10 év múlva szabadul. Úgy hetven körül… Tényleg le kell mondania a saját életéről? Merthogy persze, van élet 70-en túl is, de ebből a cirka 30-ból, ami hátravan, tényleg le kell mondani a harmadáról? 

Van egy ismerősöm, háromgyerekes anyuka. A legkisebb elsős, a középső nyolcadikos, a legidősebb most végzi a középiskolát. Rosszul él a férjével, el akar válni. De a férje nem megy el. Mindhárom gyereke élete egyik mérföldkövénél jár. Éppen most szakítsa szét őket? Menjen velük albérletbe, vonszolja magával őket a pár évig tartó cirkuszba, ami addig tart, míg vagy elmegy a férfi, vagy kifizeti őket? És addig az anyagi küszködés, amit a gyerekek is megsínylenek, az érzelmi traumáról nem is beszélve. Belehajszolhatja őket? De ha nem, ő legyen boldogtalan, míg mondjuk felnőnek, ő pedig „megöregszik”?

Ez csak az a két példa, amivel egy héten belül futottam össze, de emberek milliói élnek körülöttünk így. A körülöttünk élők végzetes hatással tudnak lenni az életünkre. Olyannal, amit nem akarunk. Vagy mi kényszerítjük rá a döntésünk hatásait a többiekre. Mint a barátnőm, ha már nem állna rendelkezésre többé, vagy nem ilyen szolgaian, vagy az ismerősöm, ha a válás mellett, a saját élete mellett döntene.

Élethelyzetek, amikor nem lehet jól dönteni, mert csak rossz döntések közül választhatunk. Ugyanakkor tudjuk, hogy nem csak azok a hatások tesznek jót nekünk, amiket pozitívan élünk meg. Ki tudja, hogy nem tenne.-e jót annak a fiatal házaspárnak, ha végre maguknak kellene megoldani az életüket, és nem a barátnőmnek. Ki tudja, nem lennének-e boldogabbak az ismerősöm gyerekei egy „új apukával”, vagy nem lenne-e végre együttműködőbb a régi apuka, és hoznák helyre a kapcsolatukat, ha azt látná, hogy anyuka nem tűri el, ami van, és lép, ha ő nem változtat.

Ki tudhatja, hogy azért van a fájdalmas élethelyzet, mert meg kell tanulnunk megoldani, megtanulni valamit minden résztvevőnek, vagy azért, mert az Univerzum/Isten/Önvaló (stb) így akar változtatásra, változásra kényszeríteni?

Hiszek abban, hogy abból a perspektívából, ahonnan mi látjuk a saját életünket, nem látni a teljes képet. Nem látjuk az egész utat, csak a következő erdőt, hegyet, akadályt. Innen nem látni, hogy van ott valahol egy rejtett ösvény, amin át lehet menni, vagy célszerűbb inkább megkerülni. Viszont van olyan perspektíva, ahonnan látni, és nekünk van módunk kapcsolatba lépni ezzel a perspektívával, illetve azzal, aki látja.

És itt jön a MEGOLDÁS. Mégpedig a JÓ megoldás. Mert megoldás mindig van. Főleg, hogy a probléma sokszor nem is létezik. Csak félünk. Nincsenek szörnyek a sötét szobában, csak nem látjuk, hogy nincsenek, és akár még lehetnek is. Ugyanakkor az is lehet, hogy TÉNYLEG vannak, de egyedül akkor sem fogunk tudni megküzdeni velük a sötétben…

A megoldás pedig a kívánság, ha már ebben a cikkben ezt a szót használjuk. Van, aki úgy használja az Univerzum erejét, hogy kér. Lehet kérni választ, lehet kérni megoldást. Még azt is lehet kérni, hogy milyen módon kapjuk ezeket – vagy legalábbis milyen módon ne. Van, aki úgy nevezi, hogy „teremt”. Gondolattal, érzéssel, szóval. Nem egyszerű, mikor az ember kétségbe van esve, mert mély a víz, és nem tud úszni. Megállni azt, hogy ne kapálózzon, hanem csak feküdjön fel a vízre, és lazítson, mert akkor lebegni fog, ami még az úszásnál is kellemesebb lehet… De érdemes megtanulni!

Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.