fbpx

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

Amikor egy húszéves álom megvalósul

…avagy amikor az Univerzum kiáll melletted

A tavasszal megmozdult alattam a Föld, az első sokkról ebben a bejegyzésben írtam, némi magyarázattal pedig ebben a bejegyzésben szolgáltam. Most pedig álljon itt egy tanulságos beszámoló arról, konkrétan hogyan mutatja meg magát az Univerzum (avagy nekem Isten), amikor a segítségét kérjük.

A legjobb út, amiről a legutóbb írtam, egy új óvónői állás lett volna. Június 12-én voltam interjún, és nem tudom megmagyarázni, miért, de azzal a nagyon erős érzéssel jöttem ki, hogy nem, nem ezt szeretném. Pedig szimpatikus volt mindenki, és utólag megtudtam, hogy az esélyeim is nagyon jók voltak.

Az álmom csaknem 20 éve egy saját családi ház. Igen, azóta élek albérletről albérletre. Mióta a Batyk nevű pici faluban dolgozom, ez az álom beszűkült arra, hogy igen, és ITT. És többen mondták is nekem, hogy az XY háza, na az lenne nekem való, csak hát ilyen-olyan okok miatt nagyon bonyolult, és nehézkes, és nem egyszerű… De az említett interjú után nyomozni kezdtem. És kettő hét (!!!) múlva aláírtam a szerződést, jelentem, vettem egy házat 🙂 .

De nem, nem ez a vezetettség a történetben, ez csak jelezte, hogy áldott a döntés.

Ugyanis a szerződéskötés előtti éjszakát kicsi híján az utcán töltöttem. Csúnya vitám volt az édesapámmal (még tisztítanunk kell ezt a kapcsolatot, nem lesz valakiből egyik pillanatról a másikra mérgező szülőből megértő és toleráns…) Végül egy panzió plafonját bámulva gondolkodtam el, vajon szabad-e ebbe az egészbe így belevágnom. Meggyőződésem, hogy a kétség amúgy az ördögtől való, de mi van, ha ez éppen jel, figyelmeztetés? Vagy csak az évtizedeken át szabadon kóborló lelkem pánikolt be a lekötöttségtől, a véglegességtől?

Mindegy, a döntést meghoztam, én már nem csinálok bolondot se az eladóból, se az ügyvédből. Majd lesz valahogy. Aztán a busz nem vett fel. Becsukta az ajtót az orrom előtt, hogy sokan vannak, harmadmagammal már nem férek fel. Hiába mondtam, hogy vár az ügyvéd… Na most ennek mekkora az esélye? Na itt döntsd el, hogy önszabotázs, vagy védő gesztus valami égi erőtől? Normál esetben simán elmegyek stoppal, de néhány százezerrel a kistáskámban, talán mégsem kellene. Ráadásul a pénzem nagyon ki volt számolva, mindent beletettem a házba, és ráadásul az előző éjszaka 10 olyan ezres volt, ami nem volt bekalkulálva, szóval még a telefonom se tudtam feltölteni, hogy odaszóljak az ügyvédnek: késni fogok, ott lesz-e még egyáltalán?

Te nem rendültél volna meg? Nem merült volna fel, hogy végzetes hibát készülsz elkövetni?

Persze a megoldás egyszerű (naná. innen visszagondolva…) Elcaplattam a bankba, hogy kivegyem, amit még kellett, és közben imádkoztam. Jelet kértem, valami üzenetet, hogy jó az út, hogy jól döntöttem.

És jöttek a jelek.

  1. Először is találtam egy csomó pénzt a számlámon, amiről nem is tudtam. Gyorsan vettem belőle telefonkártyát, felhívtam az ügyvédet, persze nem gond, ha kések, jöjjek csak nyugodtan.
  2. Aztán beültem egy kávézóba, míg vártam a következő buszra. Leültem a kiválasztott asztalhoz, és a következő felirattal találtam magam szemben:

3. És közben hallgattam a Petőfi rádiót, ahol épp a tartalmas életről beszélgettek. Azt mondták:

“A túlvilág kapujában hosszú sor áll azokból, akik kihagyták az életükben a felbukkanó lehetőségeket…”

Köszönöm, Bíró Úr, nincs több kérdésem…

Szóval eléggé letisztult a kép. És itt emlékeztetnék egy régebbi önvallós írásomra, amikor is megígértem, hogy amikor “megérkeztem”, akkor megmondom. Akkor most szólok 🙂 .

 

 

 


Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük