Barion Pixel

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

Hálásnak lenni

mindenáron?

Minden spirituális tanító ezzel nyúz minket. Mert tényleg fontos. És azt is fontosnak tartom elmondani – talán nem is először, de úgy gondoltam, egy kis frissítő összefoglaló sosem árt – hogy nem azért, mert az olyan szép és illendő, és olyan spirituális, meg még fennkölt is. (Bár ez mind igaz.) Azért KELL hálásnak lenni, mert minden, amit szeretnénk, minden, amire vágyunk, általa érhető el.

Az Univerzum jellemző törekvése, hogy a kedvünkre tegyen. (Még mindig beleborzongok attól, ami ezekben a napban történt velem, de még nem beszélhetek róla, majd juttasd eszembe július 25-én…) Gyakorlatilag elég kigondolnunk, hogy mit szeretnénk, és ő már el is kezdi a megvalósítást. De senki se szeret úgy ajándékozni, ha az ajándékunkat fitymálják, vagy magától értetődőnek veszik, és még egy standard köszönöm-öt sem kapunk érte. 

De ezen túl is kell tudnunk, hogy a hála egy különleges (különlegesen magas) rezgésű energia, amely gyakorlatilag abban a pillanatban, automatikusan abba a „teremtő tudatállapotba” hoz minket, ami a jó dolgok bevonzásához szükséges. Ez nem egy egzakt dolog. Nem lehet műszerrel kimutatni, mikor vagyunk olyan tudatállapotba, ami kell. Vannak, akik már rutinszerűen veszik fel ezt az „alapállást”, amikor kívánnak valamit. De ha nem vagyunk ilyenek, akkor a hála lesz a Jolly Joker, ezt könnyű felismerni.

Ja. Felismerni igen. De csinálni nem mindig. Van ugyebár az a félig üres – félig teli pohár szindróma. És ugye könnyű azt mondani, hogy lássuk félig telinek. 

De mi van, ha TELJESEN ÜRES? Akkor mi a bánatért legyek hálás???

A válasz: keress egy másik poharat, ami legalább félig tele van. 

Hadd mondjak néhány vigasztaló gondolatot – tekintheted tippnek is 😛

  • Ha van egy üres poharad, ami semmi okot nem ad arra, hogy hálás legyél érte (mondjuk az anyagi helyzeted), de van olyan poharad, amiben azért van valami örülhető (mondjuk van egy-két édes gyereked, akik egészségesek), akkor azért hálásnak lenni ugyanolyan eredményes. A hála egy rezgés, a frekvencia számít, az Univerzum nem is tud mást érzékelni, nem számít a tárgya.
  • Lehetsz mindig ugyanazért hálás. Ha csak azért az egyvalamiért, amit nagy nehezen találtál. Van olyan gyakorlat (próbáld ki nyugodtan, nagyon hatásos), hogy minden nap írunk 5-10 dolgot, amiért hálásak lehetünk. Persze igyekszik az ember mindig újakat írni, (és ígérem, hogy kerül is minden nap 5-10), de elárulom, ha minden nap UGYANAZT az 5-10 dolgot írnád le, akkor is működne.
  • Nem tudjuk Nagyon nehéz kikerülni a médiából ránk ömlő negatív híreket, és tudjuk, hogy ez nem a jó iránya viszi a rezgéseinket. Nem mondom, hogy könnyű, de rá lehet szokni: ahelyett, beszippantana az „ódeborzasztó” érzés, örüljünk annak, hogy mi megúsztuk (ma láttam egy videót arról, hogy délelőtt Pesterzsébeten olyan magasan hömpölygött az esővíz az utcán, hogy az emberek vízben álltak a buszban belül! szerinted mennyire örültem, hogy nem vagyok ott?). Nem, ettől nem leszel szívtelen érzéketlen szörnyeteg. A sajnálatod semmit sem segít azokon, akikről a híradást láttad. Viszont rájöhetsz, mennyi mindenért lehetsz igenis hálás.

Tehát a válasz a címben feltett kérdésre: IGEN. Hálásnak kell lenni, minden áron. Akár annak az árán is, hogy felhagyunk a panaszkodással. Annak az árán is, hogy sajnáljuk magunkat – vagy akár másokat. Egyébként csak mondom, hogy a legtöbb ember utálja, ha sajnálják, kérdezz meg egy testi fogyatékkal élőt, és vannak, akik a felszínes ismerősöknek inkább hazudnak az őket ért tragédiákról (hogy árvák, vagy özvegyek), csak ne kelljen a sajnálkozást elviselniük.

Mindannyiunk életében van olyan rész, ha csak kicsike is, amit felhasználhatunk (!!) arra, hogy a többi rész is közelítsen a vágyott felé. Legtöbb esetben még több is, mint elsőre gondoltuk volna, ha megfelelő szándékkal keresgélünk… Ha van kedved, oszd meg velem!



Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

EMLÉKEZZ! 2021. május 3-tól július 31-ig tart az a kihívás, melynek végén a legtöbb hozzászólás írója (LEHETŐLEG ITT, A BEJEGYZÉS ALATT, vagy akár régebbi cikkek alatt is, akár Instagramon vagy Facebook-on) CsakNeked mandalát kap AJÁNDÉKBA. Minden felületen írt minden hozzászólásod összeadódik. Szóval hajrá, játssz velem: iratkozz fel és kövess, hogy növeld az esélyedet!

.


_


One Reply to “Hálásnak lenni”

  • Pontosan 6 évvel korábban ugyanilyen vihar volt Pesterzsébeten. Ahol ilyen víz volt, pont egy „völgy”, az a pár száz méteres szakasz, oda folyik minden irányból a víz.
    És nagyon nem örülnék, ha ott laknék, mert az azt jelentené, hogy nem mertem kilépni a komfortzónámból. Hálás vagyok, hogy itt vagyok, ahol vagyok, és tegnap, hacsak egy pillanatra is, de végtelen boldogságot éreztem. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük