Barion Pixel

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

Mire való az agyad?

Nem arra, amire szeretnéd…

Az előző bejegyzésben (…pedig csak ember vagy) elindított gondolatot folytatnám ma. Onnan indultunk, hogy amikor valami – az életünk bármely területén – nem úgy alakul, ahogy szeretnénk, hovatovább kényelmetlen vagy fájdalmas, akkor mi, spirituális beállítottságú emberek hajlamosak vagyunk ott is mély blokkokat meg karmikus feladatokat sejteni, ahol pedig csak hétköznapi, minden emberre egyformán vonatkozó törvényszerűségek vannak. Ez azért fontos, mert míg az előbbi feloldásához nagyjából mindig külső segítségre van szükségünk, az utóbbiak könnyedén áthidalhatók a gondolataink átfordításával és/vagy cselekvéssel.

Ebből emelnék ki most egy olyat, ami talán a leggyakoribb, nincs ember a Földön, aki nem találkozott vele számtalanszor az élete során. (Ja de. A kisgyerekek. Maximum óvodás korig bezárólag.)

Amikor belekezdünk valami újba. Új iskola, új szakma, új munkahely, új párkapcsolat, új hobbi, valamilyen képesség… Amikor elindulunk egy célunk felé. Amikor új szokást szeretnénk felvenni. Amikor egy régi rossz szokást szeretnénk elhagyni. 

Nem sikerül. Újra és újra nekifutunk, újra és újra belebukunk. 

Csalódottak, keserűek, dühösek vagyunk, bántjuk magunkat, amiért ilyen bénák, tehetetlenek, fegyelmezetlenek, lusták és akaratgyengék vagyunk, bezzeg mások meg tudták csinálni, csak mi lehetünk ilyen szerencsétlenek. Aztán bekúszik a gyanú, majd a meggyőződés, hogy valami baj van velünk, valahol mélyen, valami spirituális blokk, valami előző életes trauma, valami karma… 

Mondom, van ilyen, gyakran van ilyen. Nem tudom pontosan, hány százalékban, de abban biztos vagyok, hogy nekünk, spirituális embereknek nagyon nagy arányban NEM ERRŐL VAN SZÓ. (Ha tippelnem kéne, olyan 80 %-ot mondanék… Még akkor is, ha a saját bizniszemet rontom ezzel 😛 )

Na de akkor meg miről van szó????

Lássuk csak.

Az ember (hominin ág) nagyjából 7 millió éve kezdett elválni a csimpánzok és gorillák törzsfejlődési ágáról. Az a lény, akinek a tudományos neve már úgy kezdődik, hogy „HOMO”, leletek tanúsága szerint (úgy értem, nem tippelték, hanem régészeti bizonyítékai vannak!), és aki már kőeszközöket használt, 2,8 millió éves. MAJDNEM HÁROMMILLIÓ éves. Én a magam részéről még felfogni se nagyon tudom. Akkoriban hordákban éltek, százezer évek teltek el, mire megjelent az első igazi főnök, aki felváltotta a „falkavezért”. 

Az EGYÉN igénye, hogy fejlődjön, hogy „többre vigye”, nagyjából 7.000 évvel ezelőtt jelent meg, az Ókorban, de akkor még csak csekély számú kivételes helyzetben lévő számára. Általánossá olyan 3-400 (három-négySZÁZ) éve lett, mondjuk az Ipari forradalom idején, mindenki számára elérhető pedig csak az előző század óta.

Tegyél a mérleg egyik serpenyőjébe 2,5 millió évet, a másikba pedig százat.

Az első millió években az embert az agya, az idegrendszere arra kondicionálta, hogy túléljen. Nem arra, hogy megvalósítsa önmagát. Nem arra, hogy fejlődjön. Nem arra, hogy sikeres legyen. Nem arra, hogy megalkossa önmaga legjobb változatát. Nem arra, hogy bontakoztassa ki (fedezze fel) a képességeit, meg élje meg az álmait.

Az emberi agy arra van kifejlesztve, hogy túléljen. Ennek a legbiztosabb módja, ha meghúzza magát, ha óvatos, csak semmi újítás, csak semmi kísérletezés! Ha nagyon muszáj, persze elmegy vadászni, de inkább gyorsan felfedezi az állattenyésztést és a földművelést, hogy még annyira se kelljen vásárra vinni a bőrét. Aki letért a megszokott útról, egyszerűen és minden teketória nélkül ELPUSZTULT.

Ma már az efféle kísérletek kockázata leggyakrabban maximum annyi, hogy nevetségessé válunk esetleg mások szemében, ami persze fájdalmas lelkileg, de ritkán halálos. Mégsem várhatjuk el ettől az egyébként funkcionálisan TÖKÉLETES szerkezettől, hogy pár száz év alatt átkódolódjon a több millió éves programja.

Az agy egy gép. Nem várhatjuk tőle, hogy egyik pillanatról a másikra ne tegye, amire programozták. Talán néhány millió év alatt átalakul. De addig is van egy felettese, az elménk. Ez pedig némi tudatossággal elfogadhatja, hogy minden, ami új, egy kicsit döcögősen fog indulni. Mondhatja, hogy nyugi, csak türelmesnek kell lenni, nem feladni, próbálgatni, feszegetni, TENNI újra és újra, nap mint nap, míg végül az, ami most küszködés, rutinszerűvé válik. Ahogy  a kanállal evés, a cipőkötés és a járás, ahogy a számítógép használata és a szorzás, az autóvezetés és a …………………..∗

∗˙kitöltendő azzal a készséggel, amit éveken át tanultál, hogy a szakmád feladatait teljesíteni tudd.



Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

EMLÉKEZZ! 2021. május 3-tól július 31-ig tart az a kihívás, melynek végén a legtöbb hozzászólás írója (LEHETŐLEG ITT, A BEJEGYZÉS ALATT, vagy akár régebbi cikkek alatt is, akár Instagramon vagy Facebook-on) CsakNeked mandalát kap AJÁNDÉKBA. Minden felületen írt minden hozzászólásod összeadódik. Szóval hajrá, játssz velem: iratkozz fel és kövess, hogy növeld az esélyedet!

.


_


4 Replies to “Mire való az agyad?”

  • Igen, ez a nehezebb része. A kudarcok ellenére „TENNI újra és újra”… Nagyon jó cikk! Köszönöm! 💗

    • És nem tekinteni kudarcnak – ahogy a baba se tekinti annak, ha fenékre tottyan. A tanulási folyamat részének kell tekinteni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük