Barion Pixel

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

…pedig csak ember vagy

Az életünk nem mindig kellemes. Még egy általában elégedett vagy boldog életnek is lehetnek vannak olyan pillanatai, mozzanatai, amikor bosszúsak vagyunk, úgy érezzük, becsaptak, vagy túl sok terhet kapunk az élettől. Hát még a nem annyira boldog életeknek.

A spirituális beállítottságú ember tudja, hogy az élet kényelmetlenségei, hovatovább megpróbáltatásai nem ok nélküliek, nem öncélúak. Valahová vezetnek minket, valami felé tartanak, rosszabb esetben gyerekkori traumák, előző életből hozott feladatok, esetleg generációk óta a génjeinkben tárolt programok. Spirituális VálaszTechnika tanácsadóként én is pontosan tudom ezt, mégis felhívom most a figyelmedet arra, hogy könnyű átesni a ló túloldalára, azaz megvannak a tudatosságnak is a maga veszélyei. Vagyis nem, rosszul mondom, a tudatosság mindig jó. A FELSZÍNES tudatosságnak vannak veszélyei.

A fent felsorolt okok gyakrabban vannak jelen, mint egy nem spirituális ember gondolná, de sokkal ritkábban (!!!), mint ahogy a spirituális emberek néha hiszik.

Lehet, hogy azért rossz a munkahelyünk, mert az Univerzum így akar végre kimozdítani minket a standard pénzkeresettől az álommunkánk felé. Lehet, hogy azért rossz a párkapcsolatunk, mert a nagymamánk lánykorában elszenvedett egy erőszakot, és genetikailag hozunk egy mély ellenállást. Lehet, hogy azért rossz a kapcsolatunk a gyerekünkkel, mert az előző életünkben bántalmazó szüleink voltak, és fojtogat az aggodalom, hogy mi is ilyenekké válunk. Satöbbi.

DE.

Lehet, hogy csak azért, mert a munkahelyünkön épp kábé a második-harmadik hónapot töltjük, amikor természetes, hogy már a kezdeti udvariaskodásnak és az újoncságunknak szóló türelmességnek a kollégák részéről vége, és elkezdődött a valódi megmérettetés. 

Lehet, hogy csak azért rossz a párkapcsolatunk, mert cselédet csináltunk magunkból, és ennek minden spirituális háttér-tartalom nélkül is az a következménye, hogy elveszítjük a szeretett férfi megbecsülését.

Lehet, hogy csak azért rossz a kapcsolatunk a gyerekünkkel, mert ugyanazokkal a módszerekkel próbálkozunk nála, mint ami a testvérénél bevált, és nem vesszük figyelembe, hogy ő más személyiség, másképp működik.

Satöbbi.

Vagyis teljesen egyszerű, minden embernél pontosan ugyanúgy, mindenféle háttérbeli különbség nélkül egyformán jelentkező következményekről van szó.

Én mondom, a spiri, hogy mielőtt elkezdenénk bemagyarázni magunknak egy sor szörnyűséget, előbb vizsgáljuk meg, hogy nem valami ilyen egészen hétköznapi dologról van-e szó. Mert ha olyan helyen vélünk mély programokat és traumákat, ahol nincs ilyesmi, és ezt jól elhisszük, akkor majd lesz.

Ha pedig úgy érzed, nem tudod eldönteni, akkor használd a Ho’oponopono-t, az mindkét féle helyzetben biztonsággal és hatékonyan működik 🙂

 


Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

EMLÉKEZZ! 2021. május 3-tól július 31-ig tart az a kihívás, melynek végén a legtöbb hozzászólás írója (LEHETŐLEG ITT, A BEJEGYZÉS ALATT, vagy akár régebbi cikkek alatt is, akár Instagramon vagy Facebook-on) CsakNeked mandalát kap AJÁNDÉKBA. Minden felületen írt minden hozzászólásod összeadódik. Szóval hajrá, játssz velem: iratkozz fel és kövess, hogy növeld az esélyedet!

.


_


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük